Hosszú meditáció után írtam a következő a verset. Három szereplője van: a tizenkét éves kislány, a kalóz és én. Egymásra tudunk- e nézni, és felismerjük-e magunkat egymásban? A vers címe: Kérlek, szólíts valódi neveimen, mert számtalan nevem van. Amikor meghallom az egyik nevemet, figyelek rád. Ne mondd, hogy mennyek el holnap, hiszen egyek vagyunk. Tekints a körbe: mindenben ott vagyok. Én vagyok a rügy a tavaszi ágon; Én vagyok a törékeny szárnyú, kismadár, mely dalolni tanul új fészkében; Én vagyok a hernyó a virág kelyhében; Én vagyok kő, melyben rubin rejlik… Én vagyok a történések, hogy sírjak és nevessek, hogy Én félhessek és Én remélhessek, Az Én változásom ritmusát követi minden élőm születése és halála. Én vagyok a tiszavirág, ki átalakul a folyó tükrében, s Én vagyok a madár is, ki tavasszal eljön, hogy véget vessen a kérész életének. Én vagyok a tiszta tóban boldogan úszkáló béka, s Én vagyok a sikló is, ki csendben közelít, majd felfalja áldozatát. Én vagyok az ugandai gyermek, csupa csont és bőr lábai, mint a bambuszbot, olyan vékonyak, s Én vagyok a fegyverkereskedő is, ki Afrikában teszi pénzzé a gyilkos eszközöket. Én vagyok a csónakon menekülő, tizenkét éves kislány, ki a tengerbe veti magát, miután a kalóz megerőszakolta, s Én vagyok a kalóz is, kinek szíve még vak és nem képes az Én szeretetemre. Én ülök a Politbüróban, korlátlan hatalommal a kezemben, s Én vagyok az is, kinek a „vér-adósságát” népe felé törlesztenie kell, lassan elpusztulva egy munkatáborban. Az Én Örömöm tavasz, mely gyengéd, s az élet minden színterét virágba borítja, Az Én fájdalmam, termékeny könnyfolyam, mely teljes, s táplálja a négy óceánt. Kérlek, szólíts az Én valódi neveimen, hogy egyszerre hallhasd, hogyan sírok és nevetek Én, s láthasd, hogy örömöm és fájdalmam is Én vagyok!. Kérlek, szólíts valódi neveimen, hogy felébredjél végre, és kitárjad szívem, s újraéld az Én „együttérző elfogadásomat”!
thank you for guiding me this kind of miracle art. :)
I am just in love with how soft and gentle and soothing Joe’s voice is ahhhhh beautiful!
thank you so much 😌🌻
Hosszú meditáció után írtam a következő a verset. Három szereplője van: a tizenkét éves kislány, a kalóz és én. Egymásra tudunk- e nézni, és felismerjük-e magunkat egymásban? A vers címe:
Kérlek, szólíts valódi neveimen, mert számtalan nevem van.
Amikor meghallom az egyik nevemet, figyelek rád.
Ne mondd, hogy mennyek el holnap,
hiszen egyek vagyunk.
Tekints a körbe: mindenben ott vagyok.
Én vagyok a rügy a tavaszi ágon;
Én vagyok a törékeny szárnyú, kismadár,
mely dalolni tanul új fészkében;
Én vagyok a hernyó a virág kelyhében;
Én vagyok kő, melyben rubin rejlik…
Én vagyok a történések, hogy sírjak és nevessek,
hogy Én félhessek és Én remélhessek,
Az Én változásom ritmusát követi
minden élőm születése és halála.
Én vagyok a tiszavirág, ki átalakul a folyó tükrében,
s Én vagyok a madár is, ki tavasszal eljön,
hogy véget vessen a kérész életének.
Én vagyok a tiszta tóban boldogan úszkáló béka,
s Én vagyok a sikló is, ki csendben közelít,
majd felfalja áldozatát.
Én vagyok az ugandai gyermek, csupa csont és bőr
lábai, mint a bambuszbot, olyan vékonyak,
s Én vagyok a fegyverkereskedő is,
ki Afrikában teszi pénzzé a gyilkos eszközöket.
Én vagyok a csónakon menekülő, tizenkét éves kislány,
ki a tengerbe veti magát, miután a kalóz megerőszakolta,
s Én vagyok a kalóz is, kinek szíve
még vak és nem képes az Én szeretetemre.
Én ülök a Politbüróban,
korlátlan hatalommal a kezemben,
s Én vagyok az is, kinek a „vér-adósságát”
népe felé törlesztenie kell,
lassan elpusztulva egy munkatáborban.
Az Én Örömöm tavasz, mely gyengéd,
s az élet minden színterét virágba borítja,
Az Én fájdalmam, termékeny könnyfolyam,
mely teljes, s táplálja a négy óceánt.
Kérlek, szólíts az Én valódi neveimen,
hogy egyszerre hallhasd, hogyan sírok és nevetek Én,
s láthasd, hogy örömöm és fájdalmam is Én vagyok!.
Kérlek, szólíts valódi neveimen,
hogy felébredjél végre, és kitárjad szívem,
s újraéld az Én „együttérző elfogadásomat”!
Thank you!
❤️