Megnyirassuk-e a szőrmókot nyárra?

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 30 сен 2024

Комментарии • 532

  • @Zallatorvos
    @Zallatorvos  Год назад +697

    Nyújthattam volna még a videót bőven, de a 30 perc már így is a húr túlfeszítésének tűnt, szóval néhány kevésbé lényeges, de talán említésre azért még méltó apróságnak itt szorítottam helyet:
    1. Egyes fajták szőre szinte folyamatosan nő - ezek a bundáját a hőháztartási szempontoktól függetlenül is érdemes a kutya kényelme miatt rendszeresen visszavágni. Nem feltétlenül tökrövidre.
    2. Ha a jobb hőleadás érdekében levágjuk a bundát, akkor hűvösebb környezetbe kerülve az állat akár fázhat is, pláne, ha hozzászokott a nagy szőrkabát viseléséhez. Természetesen a rövid szőrzethez is tud idővel alkalmazkodni, de érdemes mérlegelni, hogy nem a hideg/hűvös környezeti körülmények dominálnak-e az idő java részében a meleghez képest.
    3. Nyilván hővezetésnél/hőáramlásnál is változhat felületenként a kívánatos bundavastagság, de sokkal kevésbé jellemző, mint hősugárzásnál, hiszen az állatot jobbára egyenletes hőmérsékletű levegő öleli körül. De még amikor a levegőn kívül mással is érintkezik a jószág, akkor is jellemzően a bundába szorult levegőrétegen keresztül teszi. Természetesen a kutya ujj- és talppárnái a talajjal érintkeznek, de ezek szőrmentesek, így a bundavastagság ezen a fronton érdektelen.
    4. A sötét szőrzetű kutya azért is hűl gyorsabban a világos szőrzetűnél (feltéve, hogy kicsi a bejövő sugárzás), mert a nagy elnyelőképességű felületeknek a kisugárzóképessége is nagy.
    5. A nagyobb/vastagabb bunda - attól függően, hogy hogyan állnak a szőrszálak - járhat a szőr környezet felé tekintő felületének megnagyobbodásával, így egyfelől időegység alatt több hőt tud elnyelni (fényből/sugárzásból), másfelől többet is tud kisugározni.
    6. Vezetésnél/áramlásnál a kutya testhőmérsékletével azonos hőmérsékletű levegőt lőttem be vízválasztónak a vékony és a vastag bunda kívánatossága közé, de ez csak akkor igaz, ha a jószág képes mondjuk lihegéssel tartani a testhőjét. Ha esetleg nem sikerül neki, és a testhőmérséklete emelkedni kezd, akkor a vastag bunda hirtelen előnytelenné válik. Pl. 40 fokos levegőben a vastag bunda lassítja a 39 fokos kutya hőfelvételét, de ha felszökik a testhője 41-re, akkor piszokul örülnénk még annak is, ha 40 fokra lehűlne, és ehhez a vékonyabb bunda volna kívánatos.
    7. A kutyák tudnak a testfelületükön izzadni, de jóval kevésbé, mint az ember, így a hőszabályozásban ennek csekély a szerepe. Sajnos arra vonatkozóan nem találtam számszerű, tudományos adatot, hogy mennyire csekély.
    8. Ha a videóban furcsán váltakozni tűnik a testalkatom, az nem a véletlen műve. Egyes jeleneteket több hónapnyi különbséggel vettem fel, mialatt közel 10 kilót fogytam. (Tudatosan - nem vagyok beteg, nyugalom!)

    • @Fhsadam
      @Fhsadam Год назад +41

      Ennyi kihagyás után, még egy órás videó is kevés lenni.

    • @LunaaDragoon
      @LunaaDragoon Год назад +7

      Gratula a nyolcassal. ^-^

    • @Kopesz
      @Kopesz Год назад +8

      Gratula a fogyáshoz és kössz a videót a tökéletes időzítés miatt külön is.

    • @janyjozsef
      @janyjozsef Год назад

      @@Kopesz A 4-es pont fizikai testekre igaz. De igaz e egy levegővel töltött testre is? Télen akkor nő a kisugárzás? De a nagyobb távolság miatt nem jut el a szőr végéig a hő. Így a kisugárzási felület is több takarást kap. Hiszen az alsó réteg melegszik a felette levő pedig elnyeli a kisugárzást és annak egy részét visszasugározza. Szemben egy tömör testtel amire a 4-es pont vonatkozik.
      Amúgy az ember az időjárásnak megfelelően visel ruhát amit sajna a kutyusok nem tudnak. De az általános, hogy vékony ruha nyáron és vastag télen. Ember állat egyaránt. Habár a melegebb éghajlaton is sok a szőrös állat. Ezek esetében a ritkás hosszú vagy a vékony sűrű a jellemző. Így a nyírást kutya fajtához és bunda típushoz kellene igazítani. A vágás mértékét és gyakoriságát e szerint meghatározni.

    • @Fairypaw
      @Fairypaw Год назад +11

      Személy szerint én még úgy gondolom, a bunda típusát és ápoltságát is lehetne alaposabban vizsgálni, ha valaki vizsgálná (nyilván a videóban is ezért csak épp hogy megemlítésre került). Pont az emlegetett huskynál én azt tapasztalom, hogy hiába hidegtűrésre tenyésztett, általánosságban jobban hasonlítanak a természeteshez, és szerintem a saját vedlésük és annak a segítése elegendő, amellyel kellően lazább lesz, de a nyírással sokat vesztenénk a természetes védőfunkcióból. Nyilván itt is változik a helyzet, ha ivartalanított veterán kutyáról beszélünk, amely esetekben (szigorúan tapasztalat alapján) jelentős mértékben változik a bunda minősége. Volt olyan tapasztalatom is, mikor egy szezonnyitó kutyás futóversenyen kicsit jobban felszökött a hőmérséklet és sütött a nap, de a még nyári bundás huskym jobban bírta a 2km-es pályát, mint a velünk együtt rajtoló, rövidszőrű német vizsla.
      És egy kifésült, karbantartott dupla bunda nyári verziója nem biztos, hogy könnyen összehasonlítható egy olyan szőrrel, mint amiről a kozmetikus ismerősök küldik a képeket, mikor egyben szedik le az összefilcesedett szőrt Béla bácsi pulijáról, aki bármi kozmetikai eszközt csupán nyár elején, a szalonban lát.
      Egyébként nem is teljesen a "nem nő vissza teljesen a szőr" a probléma, hanem - és ezt több fajtából hallom vissza - egyszerűen nem mindig ugyanazt a szőrminőséget növesztik vissza.
      Vagy azért bennem felmerül, hogy ők kb akkor növesztik a szőrüket igazán, amikor vedlenek is, tehát tényleg bundaváltást csinálnak persze valamennyi átmenettel, nem pedig állandó folyamat, szemben a nyírós fajtákkal. Ezt főleg az állatorvosi célú nyírásoknál figyeltem meg, ha pont ezen ciklus után nyírunk, akkor hónapokig látszik a nyírás helye, míg ha előtt azért nem olyan sokkal, jóval hamarabb eltűnik a nyírt terület (vagy hotspot után volt érdekes, hogy az érintett területen hamarabb helyreállt a szőrzet, mint a környező, ápolás céljából leborotvált terület.)
      De köszönjük a videót, nagyon informatív volt 🥰 jó volt megint Zállatorvost nézni 😁

  • @KockaNinjakVilaga
    @KockaNinjakVilaga Год назад +1007

    VISSZATÉRT A LEGENDA😄

    • @aranyrog3185
      @aranyrog3185 Год назад +2

      Ja de rés

    • @EcchiEdric
      @EcchiEdric Год назад +5

      Egyet értek!

    • @sznimi
      @sznimi Год назад +5

      A messiás

    • @peterserenyi-we4we
      @peterserenyi-we4we Год назад +2

      ADOM..., ez tényleg nagyon _állat_ lett (!!!) , de miért "vibrál" avagy "rázkódik" minden animáció (felülete) - a kontúrvonalak és a belső elválasztók ?? 😔😔💁💁😛😛😔😔😌
      Számomra, mint fél-esztéta , fél-animátornak ez (már, a remegés) maga a pusztulat. 😪😪🤤🤤😋😋😐😐😶
      De, egyébiránt, a videó TÉNYLEG jó - kicsit _hosszú_ , de JÓ !!! ❤️❤️😀😀🌟🌟🤓🤓😇
      Több ilyet és kicsit sűrűbben kérünk szépen, bitte !! ✌️✌️🤓🤓👍👍⭐⭐🌝
      Danke. ✨✨😸😸😽

    • @adriennemiller.music.
      @adriennemiller.music. Год назад

      Nem túlzás. ☺️

  • @viktoriafuzes2578
    @viktoriafuzes2578 3 месяца назад

    zseniálisak az animációk! így kéne mindent tanítani a mai gyerekeknek.

  • @Moraja2
    @Moraja2 Год назад +2

    Üdv újra itt, doktor úr

  • @leventekollman3367
    @leventekollman3367 Год назад +2

    Vidi-vidi-vidi yupi-yupi-yupii :) Íjjjnyee :)

  • @szekereskitti3402
    @szekereskitti3402 Год назад

    Remélem nem égetted meg a kezed a forró kanállal.
    Köszönöm hogy ezzel a témával értél vissza hozzánk mert ez a gond a nyusziknàl is fenn áll, és emiatt aggódtam épp én is.

  • @barnabocitomegkozlekedeses1855
    @barnabocitomegkozlekedeses1855 Год назад +162

    A legenda visszatért! Köszönjük az új videót!😊

  • @gforce9204
    @gforce9204 Год назад +96

    Végre egy szakember, aki látja, hogy milyen szakterületen nincs otthon és nem rest utána járni, megkérdezni az adott terület szakértőit és új dolgokat tanulni. Irtózatosan hiánycikk az interneten, az ilyen jellegű, átgondolt, megalapozott ismeretterjesztő anyag. Legtöbb helyen, legyen szó bármilyen témáról csak hasból mondanak valamit... az általad is említett "bullshit" a divat. A legnagyobb tisztelet ezért. Csak így tovább!

  • @krisztinanagy727
    @krisztinanagy727 Год назад +97

    Ez bonyolultabb, mint a DNS-től az evolúcióig sorozat 😄

    • @andreatrenka5689
      @andreatrenka5689 9 месяцев назад

      😂😂😂 hát kb.

    • @norarenatahidas3061
      @norarenatahidas3061 9 месяцев назад +3

      És azt képzeld el, amikor kutya kozmetikusnak készülve ezt mind tudni kell 😂😂😂

  • @adamistvanszabo1921
    @adamistvanszabo1921 Год назад +46

    A tanultakat máris alkalmaztam magamon és levágattam a feleségemmel a hátszőrömet. Köszi.

  • @zz9poti
    @zz9poti Год назад +24

    Összességében: igyekezzünk a kertben kialakítani mondjuk egy tuja tövében egy hűs gödröt amit pl locsolással hűtünk és belefeküdhet.
    Helyezzünk ki egy műanyag kádban olyan vizet amibe bele tud feküdni, átázni és esetleg hűlni.
    Ezek után tegyünk csipeszt az orrunkra mert büdös lesz ám. 😅😅😅

  •  Год назад +30

    Várom a következő videókat ami látom hogy a "Szabad e barbecue szószban fürdeni" és a "Szabad e traktort nyalogatni" lesz :D Érdekel :D

    • @PC-bv7sd
      @PC-bv7sd 5 месяцев назад

      látom, vannak hasonlóan jó humorérzékű emberek. Ez tényleg jó!

  • @MsRixi21
    @MsRixi21 Год назад +53

    Hiányoztál Zállatorvos :) Jó hogy itt vagy megint! Nagyon sok idő telt el már. 💟

  • @Windlespoon
    @Windlespoon Год назад +6

    A mi kutyánk elég szőrös, de olyan igazán hosszú (20-30 cm) szőrzászlói a hátsó lábain és a farkán vannak (olyan tőlük, mint 1 kiskakas). Ezt a kakastollat mi szépen levágjuk neki rövidre (5-7 cm-re) minden tavasszal, mert a nyári melegben kb összerohad benne a sok felszedett falevél és csúnyán rasztásodik is. Ez őszre visszanő neki és jó szolgálatot tesz a hidegben. A többi szőréhez nem nyúlunk ollóval, csak fésűvel. Még él (14 éves lesz hamarosan). Igaz, a férjem a fizika doktora, szóval volt itthon segítség a szőrhőkapacitás kiszámolására. 😂

  • @LordGronkel
    @LordGronkel Год назад +63

    Végre új videó!!! Jó szórakozást mindenkinek 😍

  • @endrehorvath7651
    @endrehorvath7651 Год назад +201

    Szia Zállatorvos!!! Remélem jobban vagy. Erről tanúskodik, hogy VÉGRE újra tartalom érkezik tőled! Imádjuk! ♥ Sok erőt, és egészséget kívánunk, és várjuk a szokásosan jobbnál jobb tartalmakat!

    • @gergely675
      @gergely675 Год назад +5

      Mi baja volt? :O

    • @esztebanista
      @esztebanista Год назад +16

      ​@@gergely675 Instára tett erről ki képregényt, a csuklójával volt valami, amitől fájdalmas volt neki a rajzolás.

    • @86spetya
      @86spetya Год назад +9

      @@gergely675 Komolyabb kéztőalagút szindrómája van/volt

  • @Llolothua
    @Llolothua Год назад +18

    “Szabad-e traktort nyalogatni?” a search historyban 😂 Minden apró részlet maga a tökély. ❤

  • @Ssniper4567
    @Ssniper4567 Год назад +19

    Babe wake up, zállatorvos just posted

  • @balazsbertalanbendes9665
    @balazsbertalanbendes9665 Год назад +42

    Annyira jó látni hogy vissza tért a kedvenc állatorvosunk!!!🎉❤

  • @valentin0432
    @valentin0432 Год назад +44

    Jó újra látni a kedvenc Zállatorvosomat!❤😊

  • @adamszrenka389
    @adamszrenka389 Год назад +4

    Nálunk szüleim akarata miatt szigorúan kinti a kutya, hosszúra nől a szőre, és amire eljön tavasz tele van kosz csomókkal a hasa, a lábhajlatai és a szakálla, ráadasul kb 15 fok felett megállás nelkül liheg, ezert minden évben májusban lenyírartjuk. Ezt követően a liheges is megszűnik, és sokkal energikusabbá, fürgébbé válik. Szerintem ez bőven alátámasztja hogy a nyírás a helyes döntés. (a videót még nem néztem meg)

  • @PeetZee
    @PeetZee Год назад +10

    Helló Zállatorvos. Örülök az új videónak.
    Lenne egy-két észrevételem a hömérsékleti csúcsokkal kapcsolatban.
    Az hogy a meteorológiai szolgálat adatai szerint egy két kiugró érték van 38 fok felett az egy fals mérési eredmény, vagyis a mi szempontunkból nézve nem releváns.
    Hiszen ezek a mérések több méter magasban fedett hőfokmérő dobozban kerülnek mérésre.
    (Ahogy egyszer a munkatársammal diskuráltam.
    Munkatársam: Ma volt vagy 35 fok...
    Én: volt az 40 is...
    Munkatársam: de árnyékban...
    Én: miért árnyékban dolgoztál???
    Munkatársam: hát nem...
    Én: na ugye...)
    A levegő hömérsékletét a nap sugárzás által felmelegített talaj okozta hősugárzás adja. Ami nem ugyanolyan hőmérsékletű mint egy 2 méter magasságú cölöpre rögzített műanyag doboz.
    Tavalyelőtt amikor az az istentelen meleg volt, egy hőkamerával megmértem az aszfaltot ami 66 fok felett mutatott.
    Ha nem is a forró aszfaltról de a 40 pár fokos talaj, illetve aljnövényzetről kapják a kutyusok a meleget, így a 38 fokos csúcshőmérsékletek gyakoriságának semmi értelme.
    Ha a kutyus szabadtéren él és árnyékba vonul akkor is közel 40 fokos levegő hőmérséklet érheti, mivel a fa árnyéka odébbkúszik, azaz ahova 5 perce lefeküdt, azt a területet már órák óra süthette a nap, azaz a talaj és az azt körülvevő levegő hömérséklete közel lehet, vagy túlhaladhatta a kutya maghőmérsékletét.
    Én azt javasolnám hogy lehetőség szerint a kutyát be kellene vinni a házba mikor a legmelegebb van odakint.
    Nagyon jól tudja érezni magát a hűvös járólapon. esetleg egy kis kutyamedencét is lehet venni... Pár ezer forint, és néha ha szeretne fel tud frissülni.
    Emellett a víz nagyon jó hűtőközeg és jobban vezeti a hőt mint a levegő.
    Persze ésszel. Nem jeges fürdőre van szüksége szerencsétlennek.
    A szőrápolás persze nagyon fontos. Ha kifésülöd a szőrét, főleg ha tömött dússzörzetű, akkor meg fogsz lepődni mennyi elhullott ször maradt a bundában ami feleslegesen melegíti a testét.
    Hiszen évszakonként cserélheti a bundáját, egyes fajok elég extrémen is.
    Ha csomós a szőre akkor a hő kisugárzása is csökken. Például egy pulinak nem úgy kell kinéznie mint egy hete betépett jamaikainak. (Raszta, ápolatlan csomós haj.)
    Másrészről ha már a lihegés okozta energiabefektetés okozta hőtermelés is szóba került, akkor az sem elhanyagolható, hogy az elhullajtott illetve csomós mindent is összeszedő bunda kifésülése is, súly és emiatt energia és hőleadás csökkentő hatású.
    Te sem viszed magaddal a levágott és kihullott hajadat mindenhova.

    • @shinbei5475
      @shinbei5475 Год назад

      A hőmérséklettel kapcsolatban pont erre gondoltam én is. Tavaly a kánikulában este 6-kor árnyékban, fa alatt, de a talaj közelében 48 fokot is mértem. És gondolom, városban, betonon, aszfalton ez még durvább lehet.

  • @ecsediimre8739
    @ecsediimre8739 Год назад +24

    Nagyon örülök az új videónak! Remélem a kezed is javul! A humorérzékben semmi változás, ami nagyon jó! Csak így tovább!

  • @jimmike10
    @jimmike10 Год назад +16

    Kedves Zállatorvos Úr! Nagyon örülök, hogy visszatért, anno a kutyakozmetika vizsga élött faltam a videóit! Köszönöm ezt a tabutémát, hogy felhozta, próbálok okosodni. Azonban egy-két nüanszra szeretném felhívni a figyelmét, hogy a bernáthegyi nem kettős szőrzetű fajta, hanem félhosszú -hosszú. A kettős szőrzet leginkább a szánhúzókból kitenyésztett fajták sajátossága. Higgye el, mi, kozmetikusok sose mondtunk még olyat a vendégnek, hogy ha 10-es nyírófejjel letolom a kutya szörét, akkor az nem nő vissza. Visszanő, csak valószínűleg silányabb minőségű és mennyiségű szőrben. Lásd spiccek, szamojédek. Ugyanaz kb, mint a trimmelős fajtáknál. Ha lenyírják a trimmelnivaló szőrű kutyákat, akkor sokszor lehetetlen úgymond megmenteni a drótos vagy szálkás szőrüket,, mert úgy nem olyan lesz a minősége. Állattartókét érdemes komoly kozmetikushoz vinni a kuttyot, ahol garantátan szakszerű tanácsokat adnak, az agyament gazdis kéréseket pedig elutasítják. Tisztelettel és szeretettel:Agent J

  • @szakyster
    @szakyster Год назад +6

    Nekem mindig fura volt ez a vita, hiszen egyértelmű: ha nagy a hőség, én is mindig felveszem a legnagyobb nyérc-bundámat, és abban megyek a strandra.

  • @adriennemiller.music.
    @adriennemiller.music. Год назад +5

    “szabad-e traktort nyalogatni”

  • @LunaaDragoon
    @LunaaDragoon Год назад +5

    "HASZNÁLT VÉGBÉLKÚP LETTEM" Neeeee hahah
    Ez fájt

  • @nadel-fu4wz
    @nadel-fu4wz Год назад +28

    Soha ilyen gyorsan nem kattintottam még új videóra. Üdv újra itt!❤

  • @undergaming5196
    @undergaming5196 Год назад +7

    VISSZATÉRT! ISMÉTLEM VISSZATÉRT! EZ NEM PRÓBARIADÓ!

  • @Andras889
    @Andras889 Год назад +5

    Két dolog úgy érzem kimaradt
    1. A nyári hősugárzás ellen a legjobb védelem a kutya agya, ha melege van bemegy az árnyékba, szóval biztosítsunk neki árnyékot.
    2. A párologtatáshoz víz kell, szóval biztosítsunk neki elég folyadékot.
    A nyírással egyet értek

  • @tigermafia870
    @tigermafia870 Год назад +16

    Nagyon felnevettem azon, ahogy HS-t játszol szakirodalmazás gyanánt, az egyetemi időkre emlékeztetett! Nagyon jók a videóid, így tovább!

  • @annapal9850
    @annapal9850 Год назад +15

    Üdv újra, Zállatorvos! Köszönjük az aktuális és egyeltalán nem bonyolult információkat!

  • @Mezes_Nandor
    @Mezes_Nandor Год назад +5

    "Az a kedvenc fakanalam, te szerencsétlen!" 😂😂😂🥰🤣😎💛
    (itt kellett elmennem törlőért, hogy a monitor alkalmas legyen a video további részének megtekintésére)

  • @lacischeitz4598
    @lacischeitz4598 Год назад +17

    Éljen, éljen! Visszatért a Zállatorvos! 😊🤓🤗

  • @flexusnexus7607
    @flexusnexus7607 Год назад +3

    Az AI válasza:
    Igen, lehet nyírni a kutya szőrét nyáron, de nem ajánlott minden fajtánál. A dús szőrzetű ebek valóban a hidegebb viszonyokhoz szoktak, a nagy szőrtakaró a meleg elől is védelmet nyújt számukra. Ezért azt teljesen lenyírni, leborotválni egyáltalán nem ajánlott. A bunda szigetel, a hidegben melegen tartja a testet, a melegben pedig hidegebben. Természetesen mindkét variáció csak bizonyos mértékig ideális: attól, hogy egy kutyának nagy a bundája, még nem tud korlátlan ideig az extrém hűvösben vagy forróságban tartózkodni. De nem csak az időjárás viszontagságai miatt nem ajánlott egyes fajtákat szőrvágó géppel rövidre nyírni. Néhány eb szőrzete ugyanis nem feltétlen lesz képes eredeti állapotában visszanőni. A túlságosan rövid, borotvált szőrzet veszélyes is lehet!¹
    Remélem segítettem! Van-e valami más amiben segíthetek?
    Forrás: Beszélgetés a Binggel, 2023. 05. 28.
    (1) Minden kutya szőrét le lehet nyírni? Ezeknél a fajtáknál nem ajánlott .... www.azenkutyam.hu/apolas/kutya-szornyiras-borotvalas/.
    (2) Nyári dilemmák - Szükséges-e nyírni a kutya szőrzetét?. ildikovamosi.hu/nyari-dilemmak-szukseges-e-nyirni-a-kutya-szorzetet/.
    (3) Nyáron le lehet nyíratni a puli szőrét? - Kutyák - Haziallat.hu. www.haziallat.hu/dr-haziallat/kutya/nyaron-le-lehet-nyiratni-a-puli-szoret/190/.

  • @klmklm4002
    @klmklm4002 Год назад +61

    Nagyon örülök hogy 1 év után van újra egy videó 🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉🎉 minden formába támogatlak a videózásban❤❤

  • @LastGoatKnight
    @LastGoatKnight Год назад +3

    Nekem szerencse, hogy tacskóm van, így ezzel nem kell foglalkoznom. Így is melege van, de még fázik is

  • @szilattila
    @szilattila Год назад +17

    Kedves Zfizikus! 😭🤧 az első meghallgatás a vinnyogással telt, a második az ismereteim felfrissítésével. 1 óra tömör szórakozás.
    Köszönöm!!❤

  • @cenci6184
    @cenci6184 Год назад +5

    akkor levágom a bundát és csinálok neki kabátot belőle és ha akarja akkor felveszi. Sose gondoltam hogy ez ekkora kérdés mert nálam mindig bent volt ha nagyon meleg volt napközben meg mondjuk amúgy is bent volt ha be akart jönni :3 Videó iszonyat részletes lett, jó volt újra látni egy videót, élvezettem hallgattam :)

  • @GegeWarrior
    @GegeWarrior Год назад +14

    Végre újra a gáton. Nagyon nagy öröm ez😊 Örülök, hogy jobban vagy🎉

  • @smile822
    @smile822 Год назад +3

    kurvajó! :) semmilyen állatot nem tartok, csak az előadásmód miatt követlek.. :) még kérünk, bármiről is legyen szó.. ;)

  • @vonyisz7205
    @vonyisz7205 Год назад +6

    Francia pásztor blöki, hosszú szőrű, dupla főleg hasnál. Nagyon hálás volt a kozmetikusnak, amikor lenyírta, megnyalta a kezét és mosolygott. Próbáltam én is nyírni, de morgás és harapás volt a vége.
    Nyáron a nagy melegben beleült a kacsaúsztatóba, nagyon élvezte, hogy vizes.
    Télen a -22°C-ban a kert közepén feküdt, rajta a három macskánk... a bunda működött

  • @balintkeszler604
    @balintkeszler604 Год назад +10

    Újra praktizál a RUclipson a kedvenc zállatorvosunk😍😍😍

  • @tamasmozer6598
    @tamasmozer6598 Год назад +8

    Kedves Zállatorvos! Te ember orvos is vagy, mert a nevetés gyógyít!

  • @kovachmarcell
    @kovachmarcell Год назад +12

    Zseniális ahogyan beleépíted a fizikát a videóidba, hiába nem vagyok jelenleg állattartó, az összes videódat nagyon jó edukációs anyagnak tartom. Illetve nagyon örülök hogy visszatértél, csak így tovább.

  • @TheFakon
    @TheFakon Год назад +2

    Kedves Zallatorvos! A kutyanak valo hutomatracokrol, hutomellenyrol mi a velemenye?

  • @DoraKrisz
    @DoraKrisz Год назад +12

    Üdv újra doktor úr eme "nemes" platformon!
    Nagy örömmel konstatáltam az új videóját.
    Köszönet érte! 😁

  • @mariannafrank7640
    @mariannafrank7640 Год назад +10

    Yaaaay, 32 perces videó 🥳 Köszönjük!!

  • @Sediqwe
    @Sediqwe Год назад +3

    Tehát akkor vágjam le, de tartsam meg kabátnak, hátna este fázik?
    Csudálatos volt :D

  • @gyongyverszecsenyi4323
    @gyongyverszecsenyi4323 Год назад +4

    A témához hozzá szólva.
    Volt Németjuhászom és 9 éves korától nyaranta mindig viszketett szegény, sebesre is harapta. Azt mondták hot spot és nem tudnak semmit tenni csak valami injekciót kapott ami semmit sem ért.
    Aztán meguntam pár év után és megnyírattam. A kutya nagyon boldog lett, ugrált és élvezte,hogy nem szenved. Persze fura látvány volt, de idősen már tényleg nem a külső, hanem a praktikum számít.
    Nem értettem, miért akart az orvos inkább egy haszontalan injekciót adni minden alkalommal és miért nem említette,hogy egy nyírás is lehet megoldás. 16 évesen ment el.

  • @peterbukovszky5970
    @peterbukovszky5970 Год назад +9

    Nagyon hiányzott már Tőled egy újabb videó, így ennek örömére és mézes tejre :D

    • @Zallatorvos
      @Zallatorvos  Год назад +7

      Köszönöm szépen! Mézes tej mostanában nincs, mert nagyra nőtt a hasam, de majd kitalálok valami mást! :)

  • @miklosradnai8700
    @miklosradnai8700 Год назад +13

    Jó újra látni! A régebbi videóidat is nézzük napi szinten.

  • @balazsdr.balczer2229
    @balazsdr.balczer2229 Год назад +10

    Szuper lett a videó! Jó újat látni, eddig a régieket néztük újra meg újra! 😀

  • @boglarkaabigelstefan9946
    @boglarkaabigelstefan9946 Год назад +5

    Nagyon érdekes! Igaz nekem sajnos nincs kutyám. Viszont egyetemista vagyok, és a szőrről jut eszembe. Pont a biofizika tanszék folyosóján sétáltam, ahol rengeteg kutatásról van poszter kint. Ezek között a zebrák fekete-fehér mintázatának hőmérséklet befolyásoló hatásáról szólót szúrtam ki magam. Úgyhogy biztos vagyok benne, hogy az említett témával fog foglalkozni valaki.

    • @andreatrenka5689
      @andreatrenka5689 9 месяцев назад

      Se kutyám, se zebrám. Viszont az tênyleg érdekes, hogy a zebra csíkozāsa vajon hogyan ěs miért. Láttam mār zebrát közelről -kb 2 méter- és ledöbbentem, mert a fehér, az igazából nagyon világos bézs szín.

  • @jkszgi2169
    @jkszgi2169 Год назад +2

    Szabad-e traktort nyalogatni? 👀

  • @haewien
    @haewien Год назад +3

    8:30 ezt egy kicsit jobban megérthetjük, ha belegondolunk abba, hogy a JWST (Webb teleszkóp) annyira érzékeny az infrában, hogy a tőle egy Pest-Bécs távolságon elhelyezett hógolyó egy izzó paca lesz a "képen" amit készít. Pedig a hógolyó elég hideg :)

    • @Littleprinceleon
      @Littleprinceleon Год назад

      A mínusz 270hez képest egy pár fokos hógömböc épp elég meleg

  • @Mategamer.
    @Mategamer. Год назад +2

    Legjobb vagy aszt hitem hogy abba hagytad de nem jeeeee

  • @Maso450
    @Maso450 Год назад +2

    Még nem néztem meg a videót, de pont ma volt bent a rendelőben egy légylárvás kutyus. Nagyon hosszú szőrű skót juhászkutya. Egyértelműen a hosszú szőr miatt köpték be a legyek, mert pisis meg kakis volt a bundája. Szóval szerintem rövidre kell vágni a bundájukat, de kiváncsi leszek mi a Te véleményed.

    • @beszterczeyjudit7998
      @beszterczeyjudit7998 Год назад +3

      Inkább tusztán kellet volna tartani azt a szerencsétlen jószágot, figyelni a prevencióra.

  • @lehelfarkasinszki5511
    @lehelfarkasinszki5511 Год назад +5

    Hiányzott, mint egy falat kenyér, pláne így vizsgaidőszakban. Köszönjük, Zoli!

  • @kingabanki-horvath805
    @kingabanki-horvath805 Год назад +4

    Ezazz,a legjobb dolog ez most így vizsgaidőszakra két ideggörcs között😍😍🤩HURRÀ🎉🎉

  • @szdan2k
    @szdan2k Год назад +2

    Fél órányi, mindent érintő értekezés végén a konklúzió: "Azt csinálsz, amit akarsz." Ezen k**vajót röhögtem. :D xD
    Szóval továbbra se tudjuk, hogy lenyírjuk-e a kutyát nyárra, de mostmár legalább tudjuk, hogy miért nem tudjuk. :D

  • @bellafabbro
    @bellafabbro Год назад +6

    Zállatorvos! ❤❤ végre! 🥰🥰❤️

  • @sagitamasmate
    @sagitamasmate Год назад +6

    Remélem rendszer lesz a videókból, mert már hiányoztál :)

  • @DcNdrew
    @DcNdrew Год назад +2

    Már tudjuk, hogy a cicát Internetnek hívják. :D

  • @user-enolk
    @user-enolk Год назад +8

    Hiányoztál❣️
    Köszönjük az újabb nagyon tanulságos videot!

  • @zsuzska1224
    @zsuzska1224 Год назад +4

    De szuper, remélem hogy jobban van doktor úr, üdv újra itt a platformon. Köszönöm az új videót.

  • @arpadmakra9999
    @arpadmakra9999 Год назад +6

    Na végre, ennyi idő után. Zseniális, mint mindig, feldobta a napomat. 🙂

  • @blablanka4853
    @blablanka4853 Год назад +3

    Nagyon informatív videó volt, köszönet érte. :) Nekünk pulikeverékeink vannak, kinti kutyusok, de kölyökkoruk óta nyírom őket (középutas megoldással, ollóval, nem túl minire). Ezek a szempontok bennem is felmerültek, hogy azért a nap káros sugaraitól őket is ugyanúgy védeni kell, miközben a bőrnek is szellőznie kell, ezért mi így szoktunk eljárni bunda-ügyben, teljesen bevált náluk. Pláne a nagyobb testű kutyusunkon én valóban észreveszem, hogy minden nyírás után sokkal energikusabb és jobb kedvű, mint szőrös-szőrmók állapotban, úgyhogy ezt is meg tudom erősíteni. :)

  • @bluebirdfish8171
    @bluebirdfish8171 Год назад +6

    Fasza, hogy visszatértél, nagyon imádom ahogy animálsz meg a humorod

  • @UnknownChessmaster
    @UnknownChessmaster Год назад +5

    Végree!! Új tartalom a csatornán! Már attól féltem, abbahagytad a videózást! Remélem, lesznek még újabb videók a csatornán, nagyon szeretem!

  • @csokistej22
    @csokistej22 Год назад +5

    Jaj de jó újra látni! Nagyon örülök hogy visszatértél❤

  • @gbBakuryu
    @gbBakuryu Год назад +1

    Rettenetesen utálom, amikor elcsúszok egy banánhéjon, és kikerülök az űrbe. Sose tudok odafigyelni rá, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe.

  • @hartmannjano2169
    @hartmannjano2169 Год назад +2

    8:13 Hopp egy középszintű fizika érettségi utalás XDDD

  • @alfoldipetra7879
    @alfoldipetra7879 Год назад +1

    Tetszett a videó (mint mindig), de nagyon vártam, hogy kiemeld mennyire fontos a rendszeres szőrápolás. De csak annyi érkezett, hogy valamennyit segít... Hát kutyakozmetikusként úgy látom, hogy nagyon sokat segít. A hőáramlás lényegesen jobb, ha ritkásabb, csomómentes a szőr. Nem?
    Bizonyos szőrtípusoknál nem csak az a gond, hogy nem nő vissza nyírás után a szőr. Hanem sok esetben sokkal sűrűbb, puha aljszőr nő vissza, ami extrán csomósodik és mint a szivacs szívja a vizet és lassan szárad. Na most ilyen szőr esetében, ha a kutyát nyár elején lekopasztja a gazdi (sok zseni egyébként már márciusban kopaszra akarja nyiratni csóri kutyáját sajnos), aztán egész évben cseszik ápolni a szőrét, télen is kivágja az udvarra ebben a puha, csomós szőrben, az összességében nem biztos, hogy segítség a kutyának.
    Azt meg kérlek jegyezzük még meg, ha a kopasztásnál mást szeretne a kedves gazdi a totálisan összefilcesedett fifikének, az nem a kozmetikusnak bosszantó első sorban, hanem a kutyának kínzás.

  • @shirohage15
    @shirohage15 Год назад +4

    Végre juhé🎉

  • @zsuzsannaeszenyi7887
    @zsuzsannaeszenyi7887 Год назад +5

    Végre, új Zállatorvos videó❤🤩 Megérte várni rá!

  • @kindzsal
    @kindzsal Год назад +3

    Kivalo video lett megint. Remelem kicsit rendszeresebben lathatunk toled tartalmakat. En varom:)

    • @Zallatorvos
      @Zallatorvos  Год назад +1

      Nagyon köszönöm! Én is bízom benne!

  • @antares8476
    @antares8476 Год назад +1

    Mi lenne ha mondjuk nyáron két naponta megfésülnénk a kutyát, reggel 8-kor vinnénk sétálni, hogy ne égjen meg a tappancsa; megnéznénk a kutyus fajtáját és az alapján elvinnénk kutyakozmetikushoz tavasszal; naponta vízcsere kánikulában jéggel.
    Ha ez túl nehéz, ne legyen kutyád.

  • @adriennemiller.music.
    @adriennemiller.music. Год назад +2

    Na most az a helyzet, hogy az időjárás jelentésekben a maximum hőmérsékleteket árnyékban szokták meghatározni. Szóval amire azt mondod, hogy évente csak párszor van 38-39 fok, az azt jelenti, hogy árnyékban van évente párszor annyi.
    Viszont azt is sejthetjük, hogy ezeket a hőmérsékleteket a talajtól minimum 1,5-2-3 méter magaságra mérik, nem pedig a felforrósodott járdák feletti fél méteren belül. A legtöbb helyen már alig lelni árnyékot, és beton- és fém mentes talajt, szóval igenis 38-39 fok feletti hőmérsékletekkel kell számolni az állat számára nyárra, amikor szőrzetéről gondolkodunk.

    • @adriennemiller.music.
      @adriennemiller.music. Год назад +1

      A forró betonon közlekedő állatra erősebb hősugárzással van az alatta levő beton, mint a valahonnan sütő napocska. Még mielőtt valaki tényleg alulról nyírná meg szerencsétleneket..

  • @Qwertzuioyxcv
    @Qwertzuioyxcv Год назад +1

    Nekem az jön át, hogy kapjon nyírást nyárea a kutyus, de legyen neki valami árnyékoló rész kialakítva, és nagy kánikulában Fifike jöjjön be a házba hűsölni.

  • @stribika0
    @stribika0 Год назад +1

    A hősugárzás miatt meg lehetne hagyni a szőrt a kutya tetején, mert alulról ritkábban süti a nap. Kivéve a nap felszínén élő kutyákat, de azok meg jobban teszik ha csak éjszaka jönnek elő.

  • @BeaNotHerebye
    @BeaNotHerebye Год назад +2

    Wow an other video! Ur amazing!!!

  • @MorliHolect
    @MorliHolect Год назад +1

    Akkor ez alapján jó megoldás, ha nyaranta a kutya hasán levágom a szőrt kopaszra, a hátán meg befestem fehérre?

  • @BrouwerHungary
    @BrouwerHungary Год назад +4

    Jóóó videó!!! A poénok is ütnek, és észrevettem, hogy utómunkában is jobb lettél, jók a trükkök! És nem kicsit vesézted ki a témát, hogy aztán még bizonytalanabbak legyünk a végére, köszi! 😂😂😂 De ne aggódj, sokkal bizonytalanabb lennék, ha lenne kutyám. 😅😅
    A fogyáshoz meg külön gratulálok, emelem kalapom, és maradok továbbra is őszinte híved! :)

  • @TundeEszlari
    @TundeEszlari Год назад +5

    Nagyon jó videós vagy. ❤

  • @ordogszeker42
    @ordogszeker42 Год назад +4

    végre zállatorvos videó!!!🎉🎉🎉🎉

  • @akacsaman
    @akacsaman 11 месяцев назад +1

    30:22 És véd a szamuráj kardos csongrádi C típus entitásoktól?

  • @csk2797
    @csk2797 Год назад +1

    A copfos ördögnél estem le a székről!🤣🤣🤣🤣🤣

  • @Darkstalker47878
    @Darkstalker47878 Год назад +7

    Visszatért a mesterünk!

  • @gyorgyantal2985
    @gyorgyantal2985 Год назад +4

    Na végre! Zállatorvos videó! Boldogan halok meg!

  • @marianna5014
    @marianna5014 Год назад +3

    Jaj de jó kedvenc Állatorvosom 😊 imádom a humorod 🎉❤🎉❤

  • @ImNotVerySkilful
    @ImNotVerySkilful Год назад +1

    Akkor most mi történik a kutyámmal, Hőgutát kap vagy sem? Fekete-Fehér ez a cuki kis kutya nálunk😢😅

  • @b.gy.9447
    @b.gy.9447 Год назад +3

    Végre itt vagy újra

  • @szigetilivia7757
    @szigetilivia7757 Год назад +1

    Ha nem nyirtam meg a maltai selyem kutyam akkor latvanyosan nagyon szenvedett elbujt a furdoszobaba stb.. amikor megnyirtam akkor rogton jo kedve lett es befekudt hozzam az agyba es boldog volt 2-3 het mulva ismet nyirni kellett nyaron hogy jol erezze magat
    Ehhez nem kell net eleg csak odafigyelni a kutyara

  • @LunaaDragoon
    @LunaaDragoon Год назад +3

    JÓL LÁTOM? ÚJ ZÁLLATORVOS VIDEÓ? :000

  • @i.love.blowing.up.towers
    @i.love.blowing.up.towers Год назад +1

    Én gyakran szoktam barbecue szósszal zuhanyozni, nincs benne semmi ártalmas csak rád vonzza az éhes embereket az utcán

  • @Nickker4
    @Nickker4 Год назад +2

    traktort nyalogatni.... :D te aaaalat... :D

  • @DeepGuy614
    @DeepGuy614 Год назад +1

    vagy tudok jobbat.. "középre" vágni. meg van oldva :D

  • @macsikosz2
    @macsikosz2 Год назад +5

    Ez már hiányzott. Köszönöm 😊 várom a bakis részt is 😊

  • @nah008
    @nah008 Год назад +2

    I ALWAYS COME BACK💀❤