Mint kolléga mondom, hogy teljesen jó összefoglaló volt, ment a like. Egy cáfolattal élnék a "nehezebb légzéssel" kapcsolatban. Nos, akik évente járnak tüdővizsgálatokra mondjuk munkahelyi követelmény miatt, mint pl. én is, egyöntetűen arról számolnak be, hogy időről időre növekszik a tüdőkapacitásuk, és könnyebb, mint nehezebb lesz a légzésük, miután átálltak hagyományos cigiről e-cigire. Illetve egy fontos egészségügyi hatásra kitérve, ami kimaradt, mégpedig a PG-érzékenységre, ami a felhasználók kevés százalékánál jelentkezik bőrpír, fogínyvérzés formájában, de könnyen orvosolható 100% VG tartalmú alaplével.
@@zsolthorvath721 Szia. Én pg érzékeny vagyok és a Revolute Vegetale alappal nagyon szépen tudok gőzölni. 😊 Még a longokat is el tudom szívni, sőt inkább long párti vagyok, úgyhogy már nem kell az íz rovására se mennie az allergia megelőzésének. 😊
Szia! Jó lett a videó, én is most vagyok azon, hogy inkább vape-t szívjak mint a sima cigit. Viszont arra jobban odafigyelhetnél, hogy hiába egészségesebb ez, de a 18 év alattiak semelyiket se szívják. Ezt ki kellene emelned szerintem. A kommenteket olvasva láttam, hogy a 13 éves gyerek kérdezett, te válaszoltál és ennyi, de azér meg kellett volna neki írnod mellé, hogy nem kellene még ilyennel foglalkoznia. Sajnos nem söpörheted le a válladról ezt a felelősséget, mivel a mai gyerekek nagy része jobban odafigyel a videósai szövegére, mint a saját szüleiére. Ügyes vagy egyébként sokat segítettek a videóid abba, hogy milyen készüléket válasszak.
Wow tényleg nagyon jól össze raktad a videót. Le a kalappal. Mint e-cigi használó sokszor meg kapom hogy minek szívod azt a szart hisz károsabb mint a cigi.. Én meg csak nézek magam elé hogy sok ember mennyire félre informált... Remélem minél több ember látja majd ezt a kis.. "oktató" videó féleséget...vagy hívhatjuk felvilágosító videónak is hehe. Sok ember nevében köszönöm hogy időt szántál a videó elkészítésére. Csak így tovább. 😉
@@tbmvape9388 A növényi glicerinek nagy mennyiségű vízmolekulát hordoznak. De ettől még nem ártalmasak, mivel csak csekély mértékben mérgezőek, ráadásul természetes folyamatok(ahogy említéd, pl.köhögés) útján eltávolodnak a tüdőből, ugyanúgy, mint bármely lerakódott folyadék (pl. gőz). Ha nem így lenne, akkor pl. konyhások vagy a tisztítószervízesek is tömegével rokkannának bele az aurájukba. Egyébként kiváló a videó.
Egyik kollégám, jó barátom -Életében nem szívott se ilyet, se olyat- azt mondta: "Ezzel megfőzöd a tüdődet apránként.' A barátságunkra való tekintettel megtiszteltem annyira, hogy nem röhögtem a fejébe.
Cigi vs vape Vannak emberek, akik számára az út az egyikből a másikba átjárható és vannak, akiknek nem. Ezek közé tartozom én is. 15 éves korom óta dohányzom. Az 34 évvel ezelőtt volt. Nekem rágyújtani egy rituálé, aminek van eleje, közepe, vége. Van parázs, füst, láng. Olykor sercegve ég a dohány és a papír, miközben elmerengve figyelem az éjszakai égboltot, és ha túlságosan elbambulok, megégeti az ujjamat a parázs. Valódi dolgok… Olyan ez, mint egy Apple Watch és egy mechanikus óra. Az előbbi mindent tud, és még annál is többet, az utóbbi “csak” az idő múlását mutatja, azt pontatlanabbul az okosórához képest. Látszólag idejét múlt. És mégis, ahányszor egy almás órát használtam, utána alig vártam, hogy visszategyem a felhúzóst a kezemre. Millióan vagyunk így. Rituálék. Az embernek szüksége van rájuk.
Ezzel egyet lehet érteni, és mindenkinek a maga döntése, hogy mit csinál a testével, de csak az én példámmal élve: nekem az e-cigire átálláshoz szükséges lökést az adta meg, amikor utoljára láttam nagypapámat a halálos ágyán, miután gégerákkal diagnosztizálták. Az élete nagyobbik részét végigdohányozta. Kezelésre esély nulla volt, a dokik szerint legalább négy évvel voltak elkésve vele. Fogalmazzunk úgy, hogy eldöntöttem magamban, hogy azt a látványt, ami engem ott fogadott, nem akarom, hogy bármelyik hozzátartozóm átélje úgy, hogy én fekszem a korházi ágyon. Nézőpontok kérdése, ki hogy áll hozzá, ahogy a hagyományos, és az okosóra sem ugyanaz, midegyiknek megvan a maga előnye és hátránya, de azért a magam részéről mégsem venném egy kalap alá a cigizéssel az órákat, mert az egészségügyi hatás, ami az egyiknél jelen van, mint tényező, a másiknál meg nincs, azért eléggé számottevő különbség. Másrészről meg az a szép a szimbólumokban, hogy mi emberek tulajdonítunk nekik jelentőséget, ami jelen esetben valószínűleg számodra sem létezne, ha anno nem szívtad volna el a legelső szálat.
1 évvel később, én is irok. Nekem is nagyon hiányzott ez mikor átváltottam vapere, viszont bevezettem azt hogy minden nap végén, 1 szál cigi. Meg van a vibe, és annyira nem is drága, havonta +2000 forint.
Szia! Szépen összefoglaltad, nagyon tartalmas videó volt. Egy kérdésem lenne még; Melyik az az e-cigaretta ami a kedvenced? Esetleg lesz top 5-10-es lista vapekől? Vagy a kedvenceid ár szerint összeállítását megmutatod-e pl; 5000:elf bar 10000Ft: Sky solo 20000Ft: valami... Szóval valami ilyesmire gondolok
Szia én most látom a videod joytech ego aiot vettem kezdésnek 4 hete nem cigizek 10 év után kérdésem az lenne a közeljövőben szeretnek egy hasonló kicsi gépet de olyat ami sokáig birja az akksi mit ajánlasz :) ? Én 125ml liqvidet szivek az sok vagy kevés szerinted 6mg -sat :) Gép nagyon érdekelne mert elvesztem annyi fajta van már :)
Meg amikor azt mondják hogy "hagyjad már rosszabb mint a cigi„ 😂 És olyan emberek pofáznak akik azt se tudják hogy működik. Meg itt meg ott már betiltották. A buszmegállóbol is beszoltak hogy itt nem lehet dohányozni, mondom nem dohányzok. És nem hitte el, nem tudta hogy mit csinálok
@@brokernagy9038 Bocsi az írásom miatt, de muszály volt bele kötni? Ha nem tetszik akkor mi a faszomért kell ugatni. Nem ismersz. És pár sorból megállapítod hogy mennyire vagyok értelmes. Az emberek 90%-nak nem helyes a digitális ( képernyőn való írása) mert hibázni, elgépelni emberi dolog. Ha nem tetszik lapozz tovább és ne törödj velem. Csak ezt nem szeretem ha ilyeneket ugat valaki, azért mert leirtam egy szubjektív véleményt.
@@benjaminkovacs3912 a szabadbázisú nikotin előállításához semmi nem kell, dohánylevélből vonják ki természetes úton. A nic-só ennek a szabadbázisú nikotinnak és benzoesavnak a keveréke, ami lejjebb viszi a PH-t, ezzel selymesebb torokhatást, és gyorsabb felszívódást eredményezve. Víznek köze nincs az egészhez.
Nagyon jó lett kérlek legyen több a mértékekről a liqviddel mert tesztelgetni akarok de nem akarok számolni mert nem vagyok jó a deci meg a milliliter ben és igazad van
(3:39 ) Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy DE vizesedik a tüdőd, mert a gőz amit beszívsz annak az egy része a tüdődben marad (akármi legyen a gőz) mert, lerakódik a gőz egy része, ami ugyan úgy működik ez esetben mint a pára az ablakon (gőz=pára).
Az akármi legyen a gőz részt ki is húzhatod A pg&vg gőz nem vízgőz, nem tartalmaz vizet, nem tapad le semmilyen víz. Az ablakon lévő pára kialakulása szintén vízhez köthető.
Miért? Szinte ugyanaz csak eldobható és drágább formában egy sima ecigivel olcsóbban kijösz mint elf baral tapasztalat azzal kezdtem de utána átáltam normál ecigire és sokal olcsóbban kijövök egy hónapra ha meg az ízt kérdezed van olyan ecigi amelynek jobb az íze mint az elfbranak (erősebb)
Hajrá, Vaporesso GTX onet hasznalok! Jo lett a vidi csak így tovabb. Sajna itthon beszerezhető eszközökről meg likvidekről keveset tudok. Vagy nincs vagy nemtom....
Heló jó volt a videó tartalmilag . Lenne egy kérdésem hogy tudnál e egy linket tenni hozzászólásba hogy honnan tudnák beszerezni olcsó alaplevet és aromát !! Köszi a választ előre is !
Én 27 évig szívtam az analógot...5 éve szívom az E-t, mondanom se kell, egyik napról a másikra tettem le a füstölőt...semmi bajom nincs...18-as nikotinossal kezdtem, most 3-ast szívok, de már nem hiányzik, csak jól esik 😁
Én haverjaimnak mondtam hogy akarok eggyet és mondták hogy ők csak egy ilyen eldobhatós e cugarettát karanak én mondtam hogy egy tankosat akarok egyik elkezdi hogy hát az jóval károssabb és hogy felvizesedik a tüdöm de azt amúgy adom hogy még is akar egy eldobhatósat majd.
Szia! Hallottam olyan dolgot, hogy egy külföldi fiatalnak meghalt a tüdeje mert olyan likvidet szívott amiben olyan anyag volt ami lentmarad a tüdőben, nos érdeklődnek, hogy nem-e tudod, hogy az Elfbar tartalmaz e ilyen “anyagot”. Előre is köszi a választ.
8:19 Cigit is áttudom halálos méreggel itatni és elszívni, még csak megemlíteni se érdemes, hogy mivel okozta magának a tüdőbaját, pont az ecigi volt az eszköz, na és?
Köszönöm a videot,nagyon okat megtudtam az E cigarettàrol.Most vettem az elsöt még 1 napja se hasznàlom de ugy làtom hogy segiteni fog a hagyomànyos cigaretta elhagyàsàhoz.34 éve dohànyzom igaz nem egy hiper-szuper készüléket vàsàroltam de ,egy darabig biztos megteszi.Mégegyszer Köszi a sok informàciot.
én úgy kezdtem hogy előre kevert e liquidet vettem és az kd 10ml ként 900-1000ft és így 250ml 22-25k ami így is sokkal drágáb mint a saját kevert de a sima ciginél így is 2x olcsóbb
17 éves vagyok! 3 de inkàbb 4évig cigiztem. 2hónapja vettem meg az ecigimet es igen olcsobb nem vagyok budos. Szobàban is lehet szívni akàr füstérzékelő alatt is! Nekem sokkal jobban bejön...
Szia nekem lenne pár kérdésem. Az elf bar is így működik mint ez az e cigi? Szia olyan hatás? Az se tapad le? Az elf bar ugye ízesített, a sima e cigi is lehet ízes? És van a 0 százalékos.... A nikotin mentes jobb mint a nikotinos?
Szia a nikotin mentes igen jobb mivel nem leszel tőle fuggő vagy is jem fogod kivánni és igen ugyan olyan káros az elf bar mint minden más elek cigaretta mivel gőzt szívsz be
Vannak ismerőseim, akik asztma mellett dohányoztak, aztán később átálltak az e-cigire, és ők is azt állítják, hogy kevesebb alkalommal jelentkeznek náluk rohamok, mint dohányos korukban. Szóval nem gyógyítja, de nem is súlyosbítja az e-cigizés az asztma tüneteit.
Szia, én 18 - os vagyok nem is akarok e cigizni de egy kérdésem lenne... Azt mondtad a légúti ellenállás romlani fog, de ezt úgy értetted hogy eltelik kb 1 hónap és nehezebben veszel levegőt, de utána ha még mindig szívom (mármint hónapokig) közben /utána fokozatosan romlik a légzésem egészen addig amíg nem kapok normálisan levegőt?
@@davidizsak7200viszont. Ha rosszul hasznaljuk, szaraz szivast vegzunk, keletkezik formaldehid, ami bizonyitottan rakkelto. Ovatosan. De ha jol hasznaljuk, nem lesz gond
@@nachtey valóban, de a száraz slukknak azért van egy jellegzetes "íze", amit hosszabb távon nem hiszem, hogy bárki is élvezni tudna annyira, hogy csak a vattát égesse a porlasztójával 0-24-ben, ami valóban rákot okozhatna.
Nem igazán mindegy. Az e-cigi valóban nem 100% egészséges, viszont ártalomcsökkentő a hagyományos cigi bizonyítottan halálos hatásával szemben. Meg kell tanulni különbséget tenni. És nagyon is jól teszi, magam is hasonlóképp teszek, ha egy ismerősöm tőlem kér segítséget a hagyományos dohányzásról való átálláshoz.
Csak marketing ez az egész. Káros, és nem segíti a cigiről való leszokást , ez is ugyanúgy függőséget okoz, értelmetlen, a működésed hátráltatja, megbetegít. Ez az egész csak egy önmegnyugtatás.
Az a marketing, amit te állítottál ezzel a kommenteddel, és valószínűleg ugyanazokról a helyekről jött, amit a kicsit tapasztaltabbak körberöhögnek, és tűzzel-vassal próbálunk kiírtani az online felületekről. 1: Az e-cigi valóban nem egészséges, ha teljesen cigiszűzként állsz neki, de ha hagyományos cigarettáról állsz rá, 95%-ban csökkented a magadra mért káros hatásokat. 2: "működésed hátráltatja, megbetegít" Jómagam 5 éve szoktam át rá teljesen, és évről évre jobbak a leleteim a tüdőszűréseken. Magamon is érzem, hogy nem fáradok/köhögök, mint annak előtte. Nyilván mégjobbak lennének az eredményeim, ha nem szívnék semmit, de... 3: ez a "függőséget okoz" téma... nos igen, a nikotin egy olyan dolog, amit nem tudsz olyan könnyen elhagyni, ha egyszer rászoktál, de nem lehetetlen. Bármelyik öregebb vaper tudna hozni olyan ismerőst, aki ennek a segítségével hagyta el végül az egész dohányzást nikotinnnal, e-cigivel együtt. De amit valójában mondani akarok, hogy ez a készülék eleve nem leszoktató jellegel készült, hanem egy, a dohányzásnál sokkal egészségesebb nikotinbeviteli alternatívaként, és annak maximálisan eleget is tesz. Jómagam is nikotinfogyasztó maradtam, az már más kérdés, hogy 5 év alatt már csak a negyedét viszem be annak a mennyiségnek, amivel elkezdtem. Ez azzal magyarázható, hogy míg a hagyományos cigaretta tartalmaz hatásfokozó kemikáliákat, amikkel a szervezeted gyorsabban függővé lesz, addig az e-cigi töltőfolyadéka nem. Vannak független tanulmányok, utána lehet keresni mindennek. Az egyetlen dolog, amivel egyet tudok érteni az az utolsó mondatod, miszerint önmegnyugtatás miatt használjuk az e-cigit a legtöbben, mert nekem sem sikerült simán akaraterővel letenni a nikotinról.
Szia kicsit meg cafolnam Amit mondasz mivel igen is vizesíti a tudődet mivel ahogy eszre veszem te nem tudőzöd le na de nem is itt a baj. Hanem ha fogsz egy átlátszó edő fedényt és sokszor rá fujod érezni fogod hogy nedves
Szia, azok alapján amit írsz gondolom semmit nem tudsz a témáról, mert azzal nem vagy tisztában hogy mi az a DL, mert azt hiszed hogy nem tüdőzöm le… ha ráfújod egy edényre látszani fog rajta valami, de a pára (ami még mindig nem vízpára, hanem pg-vg) hideg felületen csapódik le…. Nyilván a tüdőben hidegebb van mint egy edény oldalán. Nyílván….. és ha fel is lép egy enyhe kondenzáció azt is egész egyszerűen felköhögi az ember
Letüdőzi, ez egy DL (Direct Lounge - Egyből tüdőre, vagy legyen kerek, Direkt Tüdőre), ebből kifojólag a nagy gőz, plusz valószínű gőzbajnok (füstbajnok, azért füst mert elsőre a füst jut eszedbe róla) füstbajnok likvidet használ. Még van különbség, ha úgy gondolod, hogy nem pára.... fújd ki csak az orrodon. Fujd ki az analóg cigarettát utána a likvidest. A sima ciginél szar lesz az orrodban a szag, marja stb. A likvidesnél ilyen nem lesz, ellenben fojni fog az orrod, DE csak is azért, mert az orrodban a szőrszálakon lerakódik a gőz. Es fojni fog az orrod. De ez normális dolog ilyenkor. Illetve jelenség :D Amugy ha magad kevered a dolgot lényegesen olcsóbban jösz ki. Jó videó lett, csak így tovabb :) Vapere fel mindenki, ne azt a bűzrudat használjátok.... büdösek nem lesztek tőle, es rengeteg finom íz közül választhattok. Vaporesso GTX one. Csak is MTL. Igazi cigaretta hatás (mozdulatilag illetve a szájból tüdőre való használat miatt)
Mint kolléga mondom, hogy teljesen jó összefoglaló volt, ment a like. Egy cáfolattal élnék a "nehezebb légzéssel" kapcsolatban. Nos, akik évente járnak tüdővizsgálatokra mondjuk munkahelyi követelmény miatt, mint pl. én is, egyöntetűen arról számolnak be, hogy időről időre növekszik a tüdőkapacitásuk, és könnyebb, mint nehezebb lesz a légzésük, miután átálltak hagyományos cigiről e-cigire. Illetve egy fontos egészségügyi hatásra kitérve, ami kimaradt, mégpedig a PG-érzékenységre, ami a felhasználók kevés százalékánál jelentkezik bőrpír, fogínyvérzés formájában, de könnyen orvosolható 100% VG tartalmú alaplével.
Az aromák pg alapúak, tudtommal az összes, így aki érzékeny rá nem tudja megúszni, vagy íz nélkül szívja
@@zsolthorvath721 de, meg lehet "úszni", ha 100% VG alapléhez kevered, mert úgy nem jönnek ki az allergiás tünetek.
@@zsolthorvath721 Szia. Én pg érzékeny vagyok és a Revolute Vegetale alappal nagyon szépen tudok gőzölni. 😊 Még a longokat is el tudom szívni, sőt inkább long párti vagyok, úgyhogy már nem kell az íz rovására se mennie az allergia megelőzésének. 😊
Szia! Jó lett a videó, én is most vagyok azon, hogy inkább vape-t szívjak mint a sima cigit. Viszont arra jobban odafigyelhetnél, hogy hiába egészségesebb ez, de a 18 év alattiak semelyiket se szívják. Ezt ki kellene emelned szerintem. A kommenteket olvasva láttam, hogy a 13 éves gyerek kérdezett, te válaszoltál és ennyi, de azér meg kellett volna neki írnod mellé, hogy nem kellene még ilyennel foglalkoznia. Sajnos nem söpörheted le a válladról ezt a felelősséget, mivel a mai gyerekek nagy része jobban odafigyel a videósai szövegére, mint a saját szüleiére. Ügyes vagy egyébként sokat segítettek a videóid abba, hogy milyen készüléket válasszak.
Wow tényleg nagyon jól össze raktad a videót.
Le a kalappal.
Mint e-cigi használó sokszor meg kapom hogy minek szívod azt a szart hisz károsabb mint a cigi.. Én meg csak nézek magam elé hogy sok ember mennyire félre informált...
Remélem minél több ember látja majd ezt a kis.. "oktató" videó féleséget...vagy hívhatjuk felvilágosító videónak is hehe.
Sok ember nevében köszönöm hogy időt szántál a videó elkészítésére.
Csak így tovább. 😉
Nagyon jó lett a videó, jól összefoglaltál mindent! Egy kérdésem lenne:
Lesz videó a Doozy Vape shortfill liquidjeiről?
az a helyzet, hogy az esetek 99%-ban nem én döntöm el hogy mit küldenek tesztre
@@tbmvape9388
A növényi glicerinek nagy mennyiségű vízmolekulát hordoznak. De ettől még nem ártalmasak, mivel csak csekély mértékben mérgezőek, ráadásul természetes folyamatok(ahogy említéd, pl.köhögés) útján eltávolodnak a tüdőből, ugyanúgy, mint bármely lerakódott folyadék (pl. gőz). Ha nem így lenne, akkor pl. konyhások vagy a tisztítószervízesek is tömegével rokkannának bele az aurájukba.
Egyébként kiváló a videó.
Egyik kollégám, jó barátom -Életében nem szívott se ilyet, se olyat- azt mondta: "Ezzel megfőzöd a tüdődet apránként.' A barátságunkra való tekintettel megtiszteltem annyira, hogy nem röhögtem a fejébe.
Cigi vs vape
Vannak emberek, akik számára az út az egyikből a másikba átjárható és vannak, akiknek nem. Ezek közé tartozom én is. 15 éves korom óta dohányzom. Az 34 évvel ezelőtt volt. Nekem rágyújtani egy rituálé, aminek van eleje, közepe, vége. Van parázs, füst, láng. Olykor sercegve ég a dohány és a papír, miközben elmerengve figyelem az éjszakai égboltot, és ha túlságosan elbambulok, megégeti az ujjamat a parázs. Valódi dolgok…
Olyan ez, mint egy Apple Watch és egy mechanikus óra. Az előbbi mindent tud, és még annál is többet, az utóbbi “csak” az idő múlását mutatja, azt pontatlanabbul az okosórához képest. Látszólag idejét múlt. És mégis, ahányszor egy almás órát használtam, utána alig vártam, hogy visszategyem a felhúzóst a kezemre. Millióan vagyunk így.
Rituálék. Az embernek szüksége van rájuk.
Ezzel egyet lehet érteni, és mindenkinek a maga döntése, hogy mit csinál a testével, de csak az én példámmal élve: nekem az e-cigire átálláshoz szükséges lökést az adta meg, amikor utoljára láttam nagypapámat a halálos ágyán, miután gégerákkal diagnosztizálták. Az élete nagyobbik részét végigdohányozta. Kezelésre esély nulla volt, a dokik szerint legalább négy évvel voltak elkésve vele. Fogalmazzunk úgy, hogy eldöntöttem magamban, hogy azt a látványt, ami engem ott fogadott, nem akarom, hogy bármelyik hozzátartozóm átélje úgy, hogy én fekszem a korházi ágyon. Nézőpontok kérdése, ki hogy áll hozzá, ahogy a hagyományos, és az okosóra sem ugyanaz, midegyiknek megvan a maga előnye és hátránya, de azért a magam részéről mégsem venném egy kalap alá a cigizéssel az órákat, mert az egészségügyi hatás, ami az egyiknél jelen van, mint tényező, a másiknál meg nincs, azért eléggé számottevő különbség. Másrészről meg az a szép a szimbólumokban, hogy mi emberek tulajdonítunk nekik jelentőséget, ami jelen esetben valószínűleg számodra sem létezne, ha anno nem szívtad volna el a legelső szálat.
1 évvel később, én is irok.
Nekem is nagyon hiányzott ez mikor átváltottam vapere, viszont bevezettem azt hogy minden nap végén, 1 szál cigi. Meg van a vibe, és annyira nem is drága, havonta +2000 forint.
Szia! Szépen összefoglaltad, nagyon tartalmas videó volt.
Egy kérdésem lenne még;
Melyik az az e-cigaretta ami a kedvenced?
Esetleg lesz top 5-10-es lista vapekől? Vagy a kedvenceid ár szerint összeállítását megmutatod-e pl;
5000:elf bar
10000Ft: Sky solo
20000Ft: valami...
Szóval valami ilyesmire gondolok
Ez egy elég jó videó ötlet. Köszi szépen😀
Szia én most látom a videod joytech ego aiot vettem kezdésnek 4 hete nem cigizek 10 év után kérdésem az lenne a közeljövőben szeretnek egy hasonló kicsi gépet de olyat ami sokáig birja az akksi mit ajánlasz :) ? Én 125ml liqvidet szivek az sok vagy kevés szerinted 6mg -sat :) Gép nagyon érdekelne mert elvesztem annyi fajta van már :)
Meg amikor azt mondják hogy "hagyjad már rosszabb mint a cigi„ 😂
És olyan emberek pofáznak akik azt se tudják hogy működik. Meg itt meg ott már betiltották.
A buszmegállóbol is beszoltak hogy itt nem lehet dohányozni, mondom nem dohányzok. És nem hitte el, nem tudta hogy mit csinálok
te sem tudsz semmit! Írásodból sugárzik az értelem.
@@brokernagy9038 Bocsi az írásom miatt, de muszály volt bele kötni? Ha nem tetszik akkor mi a faszomért kell ugatni. Nem ismersz. És pár sorból megállapítod hogy mennyire vagyok értelmes.
Az emberek 90%-nak nem helyes a digitális ( képernyőn való írása) mert hibázni, elgépelni emberi dolog. Ha nem tetszik lapozz tovább és ne törödj velem. Csak ezt nem szeretem ha ilyeneket ugat valaki, azért mert leirtam egy szubjektív véleményt.
@@oliverborok2373 A gondolat meneted az amiben semmit nem cáfolsz, ez az ami zavar.
@@brokernagy9038 Nincs értelmezésed
@@Hunter-266 van.
az e ciginek olyasmi íze van mint mondjuk elfbarnak? ugye gyakorlatilag azis az de a eciginek íze megközelíti elfbarok íz erősségét?
Honnan veszed a dolgokat a keveréshez légyszi a keverésről csinálnál egy videót szerintem sok embert érdekel
Van róla videó: ruclips.net/video/dXCG-RXxc2E/видео.html
Szia. Én is vapelek de a nikotinsó egyok alap összetevője a víz, ettől vizesedhet a tüdő?
Hamis állítás, a nikotinsót is Propilén-glikolban oldják fel csak úgy, mint a szívásra való aromákat.
@@davidizsak7200 az addig igaz de magához a nikotin előállításához kell víz is a propilén glikon es a novenyi glicerin mellett.
@@benjaminkovacs3912 a szabadbázisú nikotin előállításához semmi nem kell, dohánylevélből vonják ki természetes úton. A nic-só ennek a szabadbázisú nikotinnak és benzoesavnak a keveréke, ami lejjebb viszi a PH-t, ezzel selymesebb torokhatást, és gyorsabb felszívódást eredményezve. Víznek köze nincs az egészhez.
Szia az milyen e cigi amit használsz a vidiben? Egy linket bírsz adni ? És az nikotinmentes vagy nem?
a mod az egy vandyvape (pontosan nem tudom a teljes nevét) a tank pedig egy geekvape zeus (gőzből azt tudom mondani hogy duplatekercses rta)
Szia!Nincs most valami kupon juicy vapen?
Én most vetem lc és hogy lehet hozzá keverni likvidet ?
Nagyon jó lett kérlek legyen több a mértékekről a liqviddel mert tesztelgetni akarok de nem akarok számolni mert nem vagyok jó a deci meg a milliliter ben és igazad van
(3:39 ) Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy DE vizesedik a tüdőd, mert a gőz amit beszívsz annak az egy része a tüdődben marad (akármi legyen a gőz) mert, lerakódik a gőz egy része, ami ugyan úgy működik ez esetben mint a pára az ablakon (gőz=pára).
Az akármi legyen a gőz részt ki is húzhatod
A pg&vg gőz nem vízgőz, nem tartalmaz vizet, nem tapad le semmilyen víz.
Az ablakon lévő pára kialakulása szintén vízhez köthető.
Rosszabb mint a viz .. sűrűbb,nyalkasabb .. @@leviathan2x0chiraq
Igen rengeteg baromságot hallgattam mikor szívtam 😂😂😂😂
És az elf bár rol tudsz csinalni videot?
Miért? Szinte ugyanaz csak eldobható és drágább formában egy sima ecigivel olcsóbban kijösz mint elf baral tapasztalat azzal kezdtem de utána átáltam normál ecigire és sokal olcsóbban kijövök egy hónapra ha meg az ízt kérdezed van olyan ecigi amelynek jobb az íze mint az elfbranak (erősebb)
Sziasztok. Valaki tud ajánlani jó beépített akkunlátoros kitet?
Smok ipx 80
Hajrá, Vaporesso GTX onet hasznalok! Jo lett a vidi csak így tovabb. Sajna itthon beszerezhető eszközökről meg likvidekről keveset tudok. Vagy nincs vagy nemtom....
Az elf bar azt hány éves kortól ajánlot?
Neked nem ajálont
@@pankotaizoltan4286 ajánolt?
Semennyi
Csicska akarsz lenni?
18+
Itt van thomas a gőzmozdony
Nagyon jó
Király vagy teso
Az elfbar nem okoz agyverzest?
Ez a komment okoz inkább 😂
Téleg
Haverom nem tudom hogy de 2000 ér veszi
Ecigit
6:37 nem szabad ilyeneket mondani mert jön a fek
te auto
Azé rossz ez a e cigi mert lássák a holdról hogy cigizel
Az a vicc hogy a thc nem is legalis magyarorszagon 🤣🤣
de egyszer megéri kipróbálni.csak mondom
A hatása rossz az egészségre,rosszul tudod,van benne víz,5 évig szívtam,dobd el.
0 hozzáértéssel, ilyen baromságot senki nem fog elhinni. Szívja csak a normális dohány cigarettát, abba nincs víz. :")
@@nachtey Nem cigizek,te szívd nyugodtan 🖐️
5 évnyi használat után eddig jutottál a hozzáértéssel? XD
Heló jó volt a videó tartalmilag . Lenne egy kérdésem hogy tudnál e egy linket tenni hozzászólásba hogy honnan tudnák beszerezni olcsó alaplevet és aromát !! Köszi a választ előre is !
Érdekes ez a thc ilajos dolog mert az olaj könyebb mint a v8z, jó minimálisan tapad
11:20 én akinek 2honapig jó egy porlasztó😂😂
Hát két hónap?az vicc na annak lehet aztán rossz íze...én hetente max két hetente cserélem a pórlasztókat de keményen vépelek és csak direkt tüdőst.
@@jenocsaszar116 nagyon sok mindentől függ meddig tarthat egy porlasztó ohm-tol hány watton használod eleve hogy hogy használod magát a vaped
Én 27 évig szívtam az analógot...5 éve szívom az E-t, mondanom se kell, egyik napról a másikra tettem le a füstölőt...semmi bajom nincs...18-as nikotinossal kezdtem, most 3-ast szívok, de már nem hiányzik, csak jól esik 😁
Én haverjaimnak mondtam hogy akarok eggyet és mondták hogy ők csak egy ilyen eldobhatós e cugarettát karanak én mondtam hogy egy tankosat akarok egyik elkezdi hogy hát az jóval károssabb és hogy felvizesedik a tüdöm de azt amúgy adom hogy még is akar egy eldobhatósat majd.
Szia ügyes vagy csak így tovább jó videó!ez így van én is utánanéztem a dolgoknak mert évek óta vépelek!
Szia a pocobarrol nem birsz vidit csinálni?
Én 2T keveréket szívok
Én miután anyám megtalálja az ecigim:
Szia! Hallottam olyan dolgot, hogy egy külföldi fiatalnak meghalt a tüdeje mert olyan likvidet szívott amiben olyan anyag volt ami lentmarad a tüdőben, nos érdeklődnek, hogy nem-e tudod, hogy az Elfbar tartalmaz e ilyen “anyagot”.
Előre is köszi a választ.
Ez a videóba ki lett fejtve, de egyébként nem
Szia! Lesz video, vaporesso sky solo blue rol? (Sima skysolo nem a plus)
Ugyanaz asszem
Mármint van már róla videó
majdnem ugyanaz, csak kisebb az akku kapacitás valamint a tank
@@tbmvape9388 Jaa , koszonom a valaszod!❤
Az elfbar még káros,majd ha A magyar állam megtudja adóztatni és zárjegyes lesz,már nem lesz káros… 🤣🤣😅🤦🏼Európa többi országában már adózott termék
A videó nézése közben vettem észre,hogy ismerős az arcod, aztán nézem, baszki ez nem a Cancerboys? XD
jó dohányzás ellenes vagyok de a ha benne maradna a valami a tüdőben ennyi erőből a levegő párája is benne marad na főleg a ködé.
8:19 Cigit is áttudom halálos méreggel itatni és elszívni, még csak megemlíteni se érdemes, hogy mivel okozta magának a tüdőbaját, pont az ecigi volt az eszköz, na és?
Köszönöm a videot,nagyon okat megtudtam az E cigarettàrol.Most vettem az elsöt még 1 napja se hasznàlom de ugy làtom hogy segiteni fog a hagyomànyos cigaretta elhagyàsàhoz.34 éve dohànyzom igaz nem egy hiper-szuper készüléket vàsàroltam de ,egy darabig biztos megteszi.Mégegyszer Köszi a sok informàciot.
Sok agyhalott mondja hogy vizes lessz a tüdöm😂😂😂
Az E cigi ek nvan szaga ha van akkor mennyire lehet észre venivalaikin
az iqos-ról is csinálsz egy ilyen összehasonlítást?
Helo a Voopoo argus pro az dles vagy mtles mert nem vagom meg meg ebben uj vagyok es most szeretnek vasarolni
én úgy kezdtem hogy előre kevert e liquidet vettem és az kd 10ml ként 900-1000ft és így 250ml 22-25k ami így is sokkal drágáb mint a saját kevert de a sima ciginél így is 2x olcsóbb
Azert szivjak a rendes cigarettat mert bemegy megveszi aztan szivja nem kell vele bajlodni.🙃
vannak sokan akik fulladnak az e cigitől a rendestől meg nem... Szerintem ember válogatja.
😢l
Ez pontosan milyen e cigi?
Tudsz csinalni egyet elf barral??
Szeva. Nem találom a keverés linket 🙂
A videóba melyik készülék látható?
Szia! Én most néztem a videód, az érrendszere mennyire káros ? Ha van időd légyszi néz utána . Köszi.
Akár te is megtehetnéd...
17 éves vagyok! 3 de inkàbb 4évig cigiztem. 2hónapja vettem meg az ecigimet es igen olcsobb nem vagyok budos. Szobàban is lehet szívni akàr füstérzékelő alatt is! Nekem sokkal jobban bejön...
Füstérzékelőnél vigyázz mert ha rendesen tele fújod a szobád bizony be jelez
Honnan és milyen liquidet rendelsz hogy kb 6-7 ezer forintból jött ki 250ml
A videóban mondta hogy keveri 😂😂
5 éve boxolok és rendes cigit szívtam átáltam az e cigire .A kérdésem hogy az e cigi hogy hat a sportra?
5 eve boxol 🤦♂️Ugyan ugy mint a cigi ki ütsz kettot es meg halsz a tudodre
Szia nekem lenne pár kérdésem. Az elf bar is így működik mint ez az e cigi? Szia olyan hatás? Az se tapad le? Az elf bar ugye ízesített, a sima e cigi is lehet ízes? És van a 0 százalékos.... A nikotin mentes jobb mint a nikotinos?
Szia a nikotin mentes igen jobb mivel nem leszel tőle fuggő vagy is jem fogod kivánni és igen ugyan olyan káros az elf bar mint minden más elek cigaretta mivel gőzt szívsz be
@@basic5098 köszi a választ de nagyon káros? Vagy jobb mint ha a kocsiba cigizik valaki és beszivom? Véletlen egészségesebb?
@@gergosomogyi5415 kevésbé károsabb mint a passzív dohányzás ha tényleg egy kocsiban vagy a dohányzó illetővel
@@tbmvape9388 és az e cigi goze tényleg veszélyes belélegzése nél?
Az elf bar az egyszerűen 1 szer használatos e cigi
Szia. Ha még kerdezhetem akkor te milyen e-cigit használsz? A márkályat
itt jelen esetben egy vandyvape mod(pontosan nem tudom) és egy geekvape zeus tank ami szerintem duplatekercses rta
Mi van a COPD-vel?
nehézlégzés stb...?
Vannak ismerőseim, akik asztma mellett dohányoztak, aztán később átálltak az e-cigire, és ők is azt állítják, hogy kevesebb alkalommal jelentkeznek náluk rohamok, mint dohányos korukban. Szóval nem gyógyítja, de nem is súlyosbítja az e-cigizés az asztma tüneteit.
Nem veezed le tüfőre?
Szia, én 18 - os vagyok nem is akarok e cigizni de egy kérdésem lenne... Azt mondtad a légúti ellenállás romlani fog, de ezt úgy értetted hogy eltelik kb 1 hónap és nehezebben veszel levegőt, de utána ha még mindig szívom (mármint hónapokig) közben /utána fokozatosan romlik a légzésem egészen addig amíg nem kapok normálisan levegőt?
Nem, én majdnem 4 éve ecigizek és a légzésem nem romlott, illetve még egy ecigis ismerősöm sem számolt be ilyen tünetről
@@tbmvape9388 köszönöm a válaszod!
És ez a tüdő vizesedés így van az elf bar nál is! És igen 13 évesen érdekel!😀
Az elfre ugyanaz vonatkozik mint az ecigire, mivel ugyanaz a működési elve
@@tbmvape9388 köszike
Szia az e ciginek füstolnie kell ?
Istenem.... ecigibol gőz jön, ezt is elmondta a videóban
Ha elég sokáig tartod lenyomva a tüzelés gombot vagy szárazon szívod tud füstölni is (ég a vatta)
Nekem annyi kerdesem lenne hogy ha az e cigimnek a gőze meleg akkor mit kell tennem?
Vannak kazánok amik alapvetően melegebb gőzt adnak, de ha egy kicsit lejjebb veszed a teljesítményt akkor lehet megoldódik
és ha frocskol akkor mit kell csinalni mert ugyanis ezt is szokta de lehet hogy en nem vattaztam pl jol
@@gergelydeak3883 a fröcskölés attól lehet, hogy nagyon megritkítottad a vattát (vagy rossz minőségű a vatta)
Köszönöm a segitseget
Vajon gégerákot sem okoz ?
Nem, mivel nincs olyan összetevője, ami okozhatna bármit is.
@@davidizsak7200viszont. Ha rosszul hasznaljuk, szaraz szivast vegzunk, keletkezik formaldehid, ami bizonyitottan rakkelto. Ovatosan. De ha jol hasznaljuk, nem lesz gond
@@nachtey valóban, de a száraz slukknak azért van egy jellegzetes "íze", amit hosszabb távon nem hiszem, hogy bárki is élvezni tudna annyira, hogy csak a vattát égesse a porlasztójával 0-24-ben, ami valóban rákot okozhatna.
14 éveseknek ajánlod a slukkos e cigit?
18+
2 dolog lehet: Vagy egészséges és szuperjó dolog és hülye aki nem veszi, vagy: káros és hülye aki egy forintot is elbasz rá.
Te mèg fiatal vagy ehhez.
Mindenki maga dönti el. Felnőtt ember.
Mert a sima cigihez már elég felnőtt volt?
xD a víz az gőz
Ha úgy gondolod, hogy gőz csak vízből keletkezhet akkor nagyon távolról kerüld a kémia tanárod
@@tbmvape9388 XDDD rekt
Szerintem mindegy milyen cigi elektromos vagy nem káros az így is úgy is. Már lassan rábeszéled az embereket hogy direkt jót tesz.
Nem igazán mindegy. Az e-cigi valóban nem 100% egészséges, viszont ártalomcsökkentő a hagyományos cigi bizonyítottan halálos hatásával szemben. Meg kell tanulni különbséget tenni. És nagyon is jól teszi, magam is hasonlóképp teszek, ha egy ismerősöm tőlem kér segítséget a hagyományos dohányzásról való átálláshoz.
Csak marketing ez az egész. Káros, és nem segíti a cigiről való leszokást , ez is ugyanúgy függőséget okoz, értelmetlen, a működésed hátráltatja, megbetegít.
Ez az egész csak egy önmegnyugtatás.
Az a marketing, amit te állítottál ezzel a kommenteddel, és valószínűleg ugyanazokról a helyekről jött, amit a kicsit tapasztaltabbak körberöhögnek, és tűzzel-vassal próbálunk kiírtani az online felületekről.
1: Az e-cigi valóban nem egészséges, ha teljesen cigiszűzként állsz neki, de ha hagyományos cigarettáról állsz rá, 95%-ban csökkented a magadra mért káros hatásokat.
2: "működésed hátráltatja, megbetegít" Jómagam 5 éve szoktam át rá teljesen, és évről évre jobbak a leleteim a tüdőszűréseken. Magamon is érzem, hogy nem fáradok/köhögök, mint annak előtte. Nyilván mégjobbak lennének az eredményeim, ha nem szívnék semmit, de...
3: ez a "függőséget okoz" téma... nos igen, a nikotin egy olyan dolog, amit nem tudsz olyan könnyen elhagyni, ha egyszer rászoktál, de nem lehetetlen. Bármelyik öregebb vaper tudna hozni olyan ismerőst, aki ennek a segítségével hagyta el végül az egész dohányzást nikotinnnal, e-cigivel együtt. De amit valójában mondani akarok, hogy ez a készülék eleve nem leszoktató jellegel készült, hanem egy, a dohányzásnál sokkal egészségesebb nikotinbeviteli alternatívaként, és annak maximálisan eleget is tesz. Jómagam is nikotinfogyasztó maradtam, az már más kérdés, hogy 5 év alatt már csak a negyedét viszem be annak a mennyiségnek, amivel elkezdtem. Ez azzal magyarázható, hogy míg a hagyományos cigaretta tartalmaz hatásfokozó kemikáliákat, amikkel a szervezeted gyorsabban függővé lesz, addig az e-cigi töltőfolyadéka nem. Vannak független tanulmányok, utána lehet keresni mindennek. Az egyetlen dolog, amivel egyet tudok érteni az az utolsó mondatod, miszerint önmegnyugtatás miatt használjuk az e-cigit a legtöbben, mert nekem sem sikerült simán akaraterővel letenni a nikotinról.
Szia kicsit meg cafolnam
Amit mondasz mivel igen is vizesíti a tudődet mivel ahogy eszre veszem te nem tudőzöd le na de nem is itt a baj. Hanem ha fogsz egy átlátszó edő fedényt és sokszor rá fujod érezni fogod hogy nedves
Szia, azok alapján amit írsz gondolom semmit nem tudsz a témáról, mert azzal nem vagy tisztában hogy mi az a DL, mert azt hiszed hogy nem tüdőzöm le… ha ráfújod egy edényre látszani fog rajta valami, de a pára (ami még mindig nem vízpára, hanem pg-vg) hideg felületen csapódik le…. Nyilván a tüdőben hidegebb van mint egy edény oldalán. Nyílván….. és ha fel is lép egy enyhe kondenzáció azt is egész egyszerűen felköhögi az ember
Letüdőzi, ez egy DL (Direct Lounge - Egyből tüdőre, vagy legyen kerek, Direkt Tüdőre), ebből kifojólag a nagy gőz, plusz valószínű gőzbajnok (füstbajnok, azért füst mert elsőre a füst jut eszedbe róla) füstbajnok likvidet használ. Még van különbség, ha úgy gondolod, hogy nem pára.... fújd ki csak az orrodon. Fujd ki az analóg cigarettát utána a likvidest. A sima ciginél szar lesz az orrodban a szag, marja stb. A likvidesnél ilyen nem lesz, ellenben fojni fog az orrod, DE csak is azért, mert az orrodban a szőrszálakon lerakódik a gőz. Es fojni fog az orrod. De ez normális dolog ilyenkor. Illetve jelenség :D
Amugy ha magad kevered a dolgot lényegesen olcsóbban jösz ki.
Jó videó lett, csak így tovabb :)
Vapere fel mindenki, ne azt a bűzrudat használjátok.... büdösek nem lesztek tőle, es rengeteg finom íz közül választhattok.
Vaporesso GTX one. Csak is MTL. Igazi cigaretta hatás (mozdulatilag illetve a szájból tüdőre való használat miatt)
Próbálj meg csak simán rálehelni nézd meg az eredményét