HOL VANNAK A KATONÁK - Hová tűnt a sok virág - (Jászmagyarok)

Поделиться
HTML-код
  • Опубликовано: 20 окт 2011
  • ELHUNYT MAGYAR HŐSÖK EMLÉKÉRE!
    Minden katonának van anyja, és az anyák számára semmit sem ér a végső győzelem, ha a szeretett fiú nem tér vissza soha többé.
    Fonyódi Tibor
    Jászmagyarok:
    Az együttes
    Zenénk stílusbeli behatárolására talán a „rock-folk" kifejezés lenne a legcélszerűbb, utalván így hangzásunk arányaira, melyben fontos szerepet kap ugyan a hegedű s a furulya, de a főbb hangsúlyt a rock alaphangzás és az erős énekfront adja.
    Sokat merítünk eleink zenei kincseiből, mely kimeríthetetlen tárháza a zenei sokszínűségnek, segítségével nemzeti érzelmeinket is méltó közegben és ízlésesen jeleníthetjük meg, magunk módján állítva példát az utánunk jövő nemzedékeknek.
    Zenéinkben megjelenítjük térségi identitásunkat is, megénekeljük a Jászok méltatlanul alulismert történelmét, hangjegyek szárnyán juttatva el e büszke Alán nép jóhírét minden arra nyitott emberhez.
    Tisztában vagyunk a kimondott, megénekelt szó erejével, színpadi tevékenységünket a közönség szeretete és az emberi érzelmek tisztelete határozza meg.
    Folyamatosan törekszünk arra hogy minőségi zenei élményt nyújtsunk közönségünknek,
    maradandó emlékként vigyenek haza magukban minket, a Jászmagyarokat.
  • ВидеоклипыВидеоклипы

Комментарии • 23

  • @LaszloDrToth-in4qu
    @LaszloDrToth-in4qu 2 месяца назад +2

    A legjobb egyuttes A JASZOK igaz magyarok

  • @martaszilassy3308
    @martaszilassy3308 8 лет назад +4

    Örömmel hallgattam ( és megrendülve ) ezt a gyönyörű dalt.

    •  8 лет назад

      +Muse Márta Köszönöm szépen kedves Márta a megtisztelő látogatást és véleményt!:)

  • @svitlanapotaychuk
    @svitlanapotaychuk 5 лет назад +2

    Great video & music! Thank you my friend!

  • @AnnaKóborló
    @AnnaKóborló 12 лет назад +1

    Méltó megemlékezés kedves Ilona!!!Veletek emlékezem én is 1956 Hőseire.
    Köszönöm szépen!!!

  • @sandorrozsa4154
    @sandorrozsa4154 6 месяцев назад +3

    Mindenkinek van vh-s halottja.
    Nekem az elsőből több is . A második Osztrogosknál esett el.

    •  6 месяцев назад

      😓

  •  12 лет назад +2

    @galafer50
    Köszönöm kedves Feri!
    Igen az emlékezés nagyon fontos, mert amelyik nemzetnek nincsen múltja annak nincs jövője sem!

  • @gusztavbankuti8272
    @gusztavbankuti8272 2 года назад +4

    Gratulálok nektek.

  •  10 лет назад

  •  12 лет назад +1

    @mhkptszi
    Én köszönöm Drága Margó!!
    Kellemes hétvégét kívánok szeretettel Ilona

  • @gaborvukmann7236
    @gaborvukmann7236 7 лет назад +3

    Nem feledünk Titeket!!!!!!!

  •  12 лет назад +1

    @koborlo27
    Én köszönöm kedves Anna!!!

  • @gusztavbankuti8272
    @gusztavbankuti8272 Год назад +3

    Kiváló az énekes.

  •  12 лет назад

    @76pd
    Darinkám köszönöm!!

  • @editszalma2289
    @editszalma2289 2 года назад +2

    Méltó módon megemlékeztél az 1956-os hősökről. Szegény katonák értünk adták vérüket és életüket. Nagyon értékes videót készítettél erre a nehéz témára. Gratulálok hozzá és köszönöm szépen. 💖

    • @gusztavbankuti8272
      @gusztavbankuti8272 2 года назад

      Nem 56 hanem a világháború.

    • @editszalma2289
      @editszalma2289 2 года назад

      @@gusztavbankuti8272 köszönöm szépen a helyreigazítást. Remélem többet nem lesz ilyenben részünk. Habár az orosz-ukrán helyzet nagyon aggasztó., 😉

    • @gusztavbankuti8272
      @gusztavbankuti8272 Год назад

      Nem a katonák hanem a civilek 56-ban.

    • @editszalma2289
      @editszalma2289 Год назад

      @@gusztavbankuti8272 Igaza van. Bocsi. De rettenetes volt mint nálunk 92-ben és 99-ben.Mindegyik más volt, de mind borzasztó.Üdv.

  •  12 лет назад

    @kati1954
    Köszönöm Katikám!!

  • @danielpasztor4259
    @danielpasztor4259 7 лет назад +2

    hova is ?
    sajnos mindenkit agymostak mar nagyon !