Még órákig hallgatnám Őt…!❤ Nem csak a hangja miatt, minden miatt!! Amit mond, ahogy mondja, minden, amit mesél! Olyan jó, hogy van Détár Enikője az országunknak! 🥰
Minden jó lelkű és nagyon jó szívű embereknek nehéz gyerekkoruk volt. Különleges embereknek különleges az élettörténetük is. Úgy megölelnélek kedves Enikő!!! ❤️
Mennyire egyszerű és emberi! Amikor angolt tanult, még nagyon kevesen voltak az ő korosztályában, akik egyáltalán beszéltek nyelvet. Gyönyörű hangja van, mozgása, zenei érzéke, a zongora is csak felemelte a tehetségét. Hihetnénk, de nem róla zengett a sajtó. Miért? Nem tudta magát "eladni"? Citerázott, zenekart vezetett. Egy kincs, ami szerényen megbújik és nem fedezi fel senki?? Annyira szerényen beszél magáról, hogy ahogy elkezdi, már be is fejezi. Annyira tartalmas élet van már most mögötte! ❤
Csodálatos volt a beszélgetés,egy őszinte melegszívű EMBER.Ahogy a szüleiről beszélt és az életéről, talpraesett nagyon szerethető. hangja lenyűgöz. Öröm volt látni és hallgatni. ❤😊
Egy élet története dióhéjban,néha szomorú, néha vidám. Mit lehet ehhez hozzátenni? További sikereket, jó szerepeket, telt házas nézőteret, hűséges jó barátokat, szerető családot kívánok Détár Enikő művésznőnek.
Nagyon kedves és természetes kicsit magamat is érzem benne ,nagyon szép semmit nem látszik a kora ,letegadhat sok évet.Csak szépet és jót kívánok mindenben amit csinál kedves Enikő.
Jajj Edinka annyira kedves vagy. Én sem szakítottam volna félbe, de annyira reméltem hogy ezt a kis smink gesztust te megteszed. 😍 Nem lényeg, de egy nőnek mégis számít.
En 15 evvel fiatalabb vagyok az Enikonel de en mindig annyira szep nonek tartottam ot kisgyerek koromban is!Egyszeruen csak van benne valami felsèges. ❤
Mindig mondtam a művésznő hangjában a sorsa....Valami,nagy - nagy bánatot ki lehetett hallani......Istenem! Köszönöm,hogy megismerhettem,láthattam,hallhattam!
Hála a beszélgetős adásoknak, rengeteg ember életének mélyebb megismerésére kapok lehetőséget, és sokakról, köztük Détár Enikőről is. A végeredmény egyértelműen nagyon szeretetteljes, és pozitív. Köszönöm.
Imádom a hangját és a személyiségét. Nagyon sok terhet cipel a vállán, talán ezért vált ilyen érzékeny emberré. Lehet, hogy nemcsak neki kellene segítséget adni másoknak, hanem neki kellene segítséget adni, hogy könnyebben le tudja tenni a terheit.
Számomra, mint színésznő és énekes, Enikő, a hazai Shirley MacLaine és Barbra Streisand!!! Emellett, nagybetűs EMBER-nek tartom. Sokat megélt, de acélossága átsegítette mindenen. Le a kalappal előtte! Köszönöm neki az eddigieket. Remélem, sokat láthatjuk-hallgathatjuk őt! Jó egészséget és boldogságot kívánok neki!🤍💛💚❤💙🤎💜
Vártam ezt a beszélgetést, kíváncsi voltam Enikőre, erőltetett volt az egész müsor, nagyon hosszú volt némely hatásszünet,.kissé felületes nem éreztem öszintének.
Iszonyú érzékeny Nő az Enikő, ami az Általa elmondottak után (s mik lehetnek vajon, amiről nem beszélt?) nem meglepő. Most is érződik rajta mindaz, amit a saját megküzdési stratégiájáról elmondott. Nagyon sajnálom Őt - s tudom, nem vígasz, de nagyon sokunknak volt (és van) hasonlóan kemény sorsa, élete. Aki megküzdi ezt az előtt le a kalappal!
Laci azt tette amit en is ttetem volna: nem hozta zavarba azzal hogy bamulja. Ha olyan lett volna a szituacio (nyilvan nem, mert ez egy forgatas) akkor a holgyek ilyenkor vonulnak vissza egy kis idore a mosdoba.
háát,amint láttam-hallottam nincs ő még túl ezen,mármint a saját életének,csakádjának a tórténetével,nehezségeivel stb.nem baj,de ezzel DOLGA VAN,ha sírás nélkül el sem bírja mindani. sajnálom, imádom a hangját
Elnézést de Laci nem úgy az óráját fürkészi, hanem az egy okosóra/ okoskarkötő és mint látható adatokat, esetleg üzenetet néz rajta, gyakorlatilag mintha telefont nézne. Nem bunkóságból csinálja.... istenem
Úgy lett volna szép,ha Rékasival maradnak együtt.De mivel az meg a varangyos békát választotta... tuti kiakadtam volna teljesen,ahhoz képest méltósággal viselte.Ez az angoltanár tűzoltás úgymond idézőjelben,hiába vannak régóta együtt.
Rendben lenne ez a műsor ha csak Palik vezetné...és emiatt a hülye kàrtyàk amit választani kell komolytalan is.Nem beszélve a szőke csajról akinek normàlis kérdése soha nincs,a pasi is bénàzik
Egyetértek, túlzottan elengedte magát. Emellett professzionálisabb lett volna, ha nem ilyen kialvatlan állapotban jelenik meg a felvételen. Sajnos igénytelen benyomást keltett
Jézusom mekkora rosszindulat🤮. Miért elvárás, hogy mindenki minden percben tökéletesen nézzen ki és mindig fegyelmezetten viselkedjen? Nem vagyunk gépek. A színház más, de egy ilyen műsorban pont az ember érdekli a legtöbb nézőt, nem a művész. Ha végig játssza magát azért fikáznák, ha pedig mer önmaga lenni akkor meg azért. Ez a tipikus magyar áskálódás.
Hát igen, ha vennéd a fáradságot, hogy megnézd a videót, akkor talán látnád, hogy ezeket a szavakat nem mi, hanem a mi nagyon kedves vendégünk mondta a saját életének egyik legfontosabb időszakáról... hogy ki a szégyentelen, azt pedig döntsék el azok, akik nyílt szívvel figyelik a videóinkat.
Enikő nem egy elveszett nő, mindig feltalálja magát. Azért tetszett különösen ez a riport, mert olyan emlékeket osztott meg a hallgatókkal ami bensőséges, és nem azokat amit a bulvár már olyan sokszor lerágott. Nagyon emberi, sok szempontból példamutató is.
Olyan hangja van aminek gyógyító frekvenciája van,nagyon szép még mindig!
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
@@janosnehorvath4767 ❤🤗
@@janosnehorvath4767 😊
❤️❤️❤️
Ez így igaz...mágikus!
Még órákig hallgatnám Őt…!❤
Nem csak a hangja miatt, minden miatt!!
Amit mond, ahogy mondja, minden, amit mesél! Olyan jó, hogy van Détár Enikője az országunknak! 🥰
Minden jó lelkű és nagyon jó szívű embereknek nehéz gyerekkoruk volt. Különleges embereknek különleges az élettörténetük is.
Úgy megölelnélek kedves Enikő!!! ❤️
Hú, ez nagyon szép volt Veronika!❤
❤
Az Enikő nagyszerű ember, nő, színész. Nagyon kedvelem. Amit mondott azt szívéből, lelkebol mondta. Jó egészséget és még sok sikert kívánok!
31:42 31:48 31:48 31:53
T.
Détár Enikő egy végtelenül aranyos hölgy 😇
Egyik nagy kedvenc színészem 😇
Tisztelettel maradok felétek
Juhász Éva Julianna 😇
Végtelenül szeretem és tisztelem Détár Enikőt, tisztaszívű, igaz ember. Nagyon köszönöm, fantasztikus volt hallgatni őt.
Mennyire egyszerű és emberi! Amikor angolt tanult, még nagyon kevesen voltak az ő korosztályában, akik egyáltalán beszéltek nyelvet. Gyönyörű hangja van, mozgása, zenei érzéke, a zongora is csak felemelte a tehetségét. Hihetnénk, de nem róla zengett a sajtó. Miért? Nem tudta magát "eladni"? Citerázott, zenekart vezetett. Egy kincs, ami szerényen megbújik és nem fedezi fel senki?? Annyira szerényen beszél magáról, hogy ahogy elkezdi, már be is fejezi. Annyira tartalmas élet van már most mögötte! ❤
Détár Enikő művésznő nagy kedvencem! Remekül néz ki, mint mindig! További sikereket és boldogságot kívánok neki!
Deszeretem ! A világ legjobb hangja neki van❤❤❤
* A világon
😊
Imádom az orgánumát... és az őszinteségét!❣
Csodálatos volt a beszélgetés,egy őszinte melegszívű EMBER.Ahogy a szüleiről beszélt és az életéről, talpraesett nagyon szerethető. hangja lenyűgöz. Öröm volt látni és hallgatni. ❤😊
Annyira szeretem Őt! Micsoda mély lelki lelki élet! Senik nem tudja,nem látja rajta! Fáj minden emlék,mimden,minden Neki.
Nagyon emberi volt ez a riport.Détár Enikő egy csoda.Mindíg nagyon szerettem.Imádom a stílusát.További sikereket kívánok nqgy szeretettel.❤
Egy élet története dióhéjban,néha szomorú, néha vidám. Mit lehet ehhez hozzátenni? További sikereket, jó szerepeket, telt házas nézőteret, hűséges jó barátokat, szerető családot kívánok Détár Enikő művésznőnek.
Nagyon kedves és természetes kicsit magamat is érzem benne ,nagyon szép semmit nem látszik a kora ,letegadhat sok évet.Csak szépet és jót kívánok mindenben amit csinál kedves Enikő.
Mi a több ès mi a kevesebb? -igaz, őszinte, emberi❤
Jajj Edinka annyira kedves vagy. Én sem szakítottam volna félbe, de annyira reméltem hogy ezt a kis smink gesztust te megteszed. 😍 Nem lényeg, de egy nőnek mégis számít.
En is erre gondoltam pont. Nagyon kedves volt Edinkatol!
Egy gyönyörű, kedves, kiváló szinėsznő! Példakėp lehet ! A legszebbeket, legjobbakat kívånom szåmåra az ėletben !
Milyen megnyugtató a hangja...😊 Fantasztikus ember!❤
Köszi Nektek ezt az interjút (is)! Mindig szuperek vagytok! ✌️
Valamikor, vagy 30 éve olvastam azt hiszem a nőklapjában, hogy mélyen depressziós....... mostmár nem csodálom, jó kemény gyerek és kamaszkora volt....
Nagyon köszönöm a beszélgetést Détár Enikő múvésznővel akit nagyon szeretek .További sok sikert kivánok neki.
Nagyon szeretni valò èdes tűnemèny termeszetű Enikő ❤
Végig sírtam Veled, Enikő! Nagyon nagy ölelés!!!!
Fantasztikus színésznő, nő és édesanya. 💗
Nagyon jó őt hallani, látni becsülni való ember.köszönet.
De imadom Gyonyoru okos nagyszeru holgy imadom Nagyon kulonleges Eniko! Koszonjuk nektek
Köszönjük, hogy írtál nekünk!
Ó, te jó Ég!
Ez nagyon megható volt.
Ölelés, Enikő (ha olvasnád)!❤❤❤
Igen, felolvastam neki❤
@@petersax74 Köszi! De aranyos vagy!❤
Olyan jó, hogy együtt vagytok.
Sok boldogságot Péter és Enikő!💝
Nagyon megható volt az őszintesége ❤️ köszönöm!
Enikő!! Köszönöm ezt az őszinte interjút❤❤
Nagyon köszönöm a beszélgetést. Fantasztikus érzékeny ember Enikő. Nem ismertem ezt az oldalát. Nagyon örülök, hogy megnézhettem.♥😀
Megható volt az egész beszélgetés, örülök, hogy láthattam/hallhattam!
En 15 evvel fiatalabb vagyok az Enikonel de en mindig annyira szep nonek tartottam ot kisgyerek koromban is!Egyszeruen csak van benne valami felsèges. ❤
Köszönöm !!Enikő erős ,őszinte kiváló ember!!!!
Elképesztő mire képes egy beszélgetés. Köszönöm nektek és legfőképp Enikőnek🥹🥹
Élvezet volt hallgatni Détár Enikőt. 😊
Jól esett a sminkes javítás! Köszönöm, és a mély beszélgetés is természetesen!
Mindig mondtam a művésznő hangjában a sorsa....Valami,nagy - nagy bánatot ki lehetett hallani......Istenem! Köszönöm,hogy megismerhettem,láthattam,hallhattam!
Számomra a megunhatatlan nőies Détár Enikő , imádom ❤
Hú de édes vagy Enikő!❤Köszönjük a stábnak!
Nem tudtam milyen nehéz gyerekkora volt sok újat megtudtam köszönöm és további sok sikert és jó egészséget neki
Mi a több vagy mi a kevesebb?Azt ki mondja meg?
Köszönöm ezt a gondolatot Enikő❤ 🙏
Hála a beszélgetős adásoknak, rengeteg ember életének mélyebb megismerésére kapok lehetőséget, és sokakról, köztük Détár Enikőről is. A végeredmény egyértelműen nagyon szeretetteljes, és pozitív. Köszönöm.
Nagyon érzelmű, de mégis életvidám történetek, amit hosszasan tudtam volna még hallgatni a művésznő mindenegyes életszakaszáról!💖🙏🌅☀️(Angliából)
59 éves ???? Nagyon jól néz ki,
de a lényeg: remek szinésznő és
Ember és Anya.
Nagyon kedvelem 😍😍😍😘
Olyan jó hallgatni ahogy beszél:Annyira megnyugtató 😊🥹🙏
Milyen emberi❤❤❤ koszonom az elmenyt!
.Csodásan táncolt.Csodás művésznő.Csodás érzékeny ember.💖💝💞
Imádom a hangját és a személyiségét. Nagyon sok terhet cipel a vállán, talán ezért vált ilyen érzékeny emberré. Lehet, hogy nemcsak neki kellene segítséget adni másoknak, hanem neki kellene segítséget adni, hogy könnyebben le tudja tenni a terheit.
Köszönjük Enikő! Megérintette a lelkem…
Megható és kellemes beszélgetés volt . Nagyon tetszett 😊
Megkönnyeztem annyira emberi, tűnemènyes
Számomra, mint színésznő és énekes, Enikő, a hazai Shirley MacLaine és Barbra Streisand!!! Emellett, nagybetűs EMBER-nek tartom. Sokat megélt, de acélossága átsegítette mindenen. Le a kalappal előtte! Köszönöm neki az eddigieket. Remélem, sokat láthatjuk-hallgathatjuk őt! Jó egészséget és boldogságot kívánok neki!🤍💛💚❤💙🤎💜
❤❤❤ szeretni való ember
Szívesen hallgattam volna még a művésznő élettörténetét. 🙏
Imádom a hangját! ❤
Köszi hogy meghívtátok még hallgattam volna
Nagyon szeretem Detar Enikot ,Palikek ezt a musorat negyon szeretem ,mindeg nagyon jo erdekes muveszeket hivnak meg!
Vártam ezt a beszélgetést, kíváncsi voltam Enikőre, erőltetett volt az egész müsor, nagyon hosszú volt némely hatásszünet,.kissé felületes nem éreztem öszintének.
Draga muveszno, udvozlet Miamibol. ❤
Koszonom a beszelgetest
Nagyon köszönöm az interjút❤
Köszönjük, nagyon jó volt.
Köszönjük szépen!
Iszonyú érzékeny Nő az Enikő, ami az Általa elmondottak után (s mik lehetnek vajon, amiről nem beszélt?) nem meglepő. Most is érződik rajta mindaz, amit a saját megküzdési stratégiájáról elmondott. Nagyon sajnálom Őt - s tudom, nem vígasz, de nagyon sokunknak volt (és van) hasonlóan kemény sorsa, élete. Aki megküzdi ezt az előtt le a kalappal!
Köszönet az interjúért :)
Mi köszönjük, hogy megnézted! 😘
Edinka annyira emberi gesztus volt, hogy szóltál a sminkesnek! ❤️🙏
Mondjuk Palik Laci reakciója elég érdekes volt... az óráját is nézegette közben. 😠
Es szuper volt, hogy benne hagytàk
Laci azt tette amit en is ttetem volna: nem hozta zavarba azzal hogy bamulja.
Ha olyan lett volna a szituacio (nyilvan nem, mert ez egy forgatas) akkor a holgyek ilyenkor vonulnak vissza egy kis idore a mosdoba.
Igen, mert nő és tudja, hogy a nőknek ez fontos. 😊
MIklós Pinter@ Egyetértek. Palik Laci diszkrét volt. Nekem is úgy tűnt.
Nagyon szeretem!)))))
Nagyon szimpatikus őszinte Enikő.Szivszorítóan meghatò video..Őt is megviselte az èlet.😢
Làttam egy Osztràk filmben hegyi doktorban..😍🥰
háát,amint láttam-hallottam nincs ő még túl ezen,mármint a saját életének,csakádjának a tórténetével,nehezségeivel stb.nem baj,de ezzel DOLGA VAN,ha sírás nélkül el sem bírja mindani.
sajnálom,
imádom a hangját
Nagyon tetszett. Köszönöm. 💖
❤️❤️❤️
Réges rég voltam a kozmetikusa. Ahogy van úgy szeretem!❤
Hűha,akkor neked van/volt szerencsés személyesen ISMERNI 😊
✨🌹❤️🙏🇬🇧🧙♂️💋szerelmetes hangja❤🌹❤️🌹❤️✨✨✨✨
Szegény Enikő milyen érzékeny kedvelem Enikőte👍👍
Imadom❤
Elnézést de Laci nem úgy az óráját fürkészi, hanem az egy okosóra/ okoskarkötő és mint látható adatokat, esetleg üzenetet néz rajta, gyakorlatilag mintha telefont nézne.
Nem bunkóságból csinálja.... istenem
❤️❤️❤️Drága Mûvèsznô❤️❤️❤️ölelés❤️❤️❤️
Nagyon érzékeny drága lélek.
Miert kell azon az első kérdésen sírni hogy hogy kezdődött az élete? Nekem sajnos csak a túljátszás jön le de az nagyon.
Nem értem Magyarországon miért ciki ha valaki bevállal más munkát is mint ami az eredeti foglalkozása .Svédektől kellene tanulniuk .
Nem emlékszünk arra, hogy bárki is cikinek tartotta volna azt, amit Enikő ezzel kapcsolatban mesélt.
@@PalikékVilága
Mindenesetre ez így jött át, lásd 17:20.
Szeretetem és csodálatom évtizedek óta töretlen
Imádlak ❤️❤️❤️🤗🤗🤗🤗🌹🌹🌹
Mire jo ez a 7 percezes???
Mr Palik László milyen rendes le hajcsa a fejét,, amíg Enikőt festik,, Palik úr meg fiatalodot! nagyon szuper 👍👍
❤
Jó volt :)
Köszönjük! ♥️
tetszett :)
Köszönjük szépen!
Úgy lett volna szép,ha Rékasival maradnak együtt.De mivel az meg a varangyos békát választotta... tuti kiakadtam volna teljesen,ahhoz képest méltósággal viselte.Ez az angoltanár tűzoltás úgymond idézőjelben,hiába vannak régóta együtt.
Huhhh szegénynek, de sok dolgot kell még feldolgoznia. 😢Csuda lélek amúgy.
Ne legyünk már tahók!Robogjunk tovább,egyébként meg életnek hívják...Enikő is csak lesett.Hogy most mi van.?!
Ilyen nem volt még hogy behívják a sminkest (amit én láttam részeket eddig abba nem)
❤❤❤❤❤❤❤
💗💗💗💗
♥️♥️♥️
Megrengítő volt.😢
Sajnos nincs hangja a videónak! Pedig nagyon szeretném meghallgatni!
Eddig kb. 20 ezren jól hallottuk a videót, a hiba valószínű a te "készülékedben" van.
Köszönöm sikerült meghallgatni,nagyon tetszett.Igazi őszinte megnyilvánulásnak lehettünk tanúi. Nagyon szimpatikus volt a stáb hozzá állása is .
Sosem fogom megérteno,h Rékasi Károly miért hagyta el. Sztem baromi nagy hiba volt. Sokkal értékesebb,mint Pikali Gerda.
Mert szerelmes lett Gerdaba? Rajongva szeretik egymást. Én pl a Gerdat nem értem H bírja a modoros ripacs Rekasit elviselni .mindkettőt ismerem.
Rendben lenne ez a műsor ha csak Palik vezetné...és emiatt a hülye kàrtyàk amit választani kell komolytalan is.Nem beszélve a szőke csajról akinek normàlis kérdése soha nincs,a pasi is bénàzik
Akkor minek vagy itt btw?
en imadom az Enikot, de az eleje picit depis volt, vagy csak en ereztem igy?
idegesítő ez az "az apa", "az anya", "a gyerek".... mintha kívülállóként beszélne róluk...
Kevesebb sírás, búgás és csettintgetés jobb lett volna. :((
Hát színésznő. 😪
@@erzsebetdihen8202 De itt nem játszani kellett volna. Ripacskodott.
Egyetértek, túlzottan elengedte magát. Emellett professzionálisabb lett volna, ha nem ilyen kialvatlan állapotban jelenik meg a felvételen. Sajnos igénytelen benyomást keltett
Jézusom mekkora rosszindulat🤮.
Miért elvárás, hogy mindenki minden percben tökéletesen nézzen ki és mindig fegyelmezetten viselkedjen? Nem vagyunk gépek. A színház más, de egy ilyen műsorban pont az ember érdekli a legtöbb nézőt, nem a művész. Ha végig játssza magát azért fikáznák, ha pedig mer önmaga lenni akkor meg azért. Ez a tipikus magyar áskálódás.
@@EvaK7 :))))))))))))))))))))))))) Micsoda magvas következtetés!
A majersegnek a mumajer szekcioja .
Abszolút!
Nekem nem tűnt őszintének, emiatt sem lett szimpatikusabb. Színház az egész világ...
Magad érzéseiből indulsz ki?Te így működsz ilyen helyzetbe?Érdekes hogy ez jut eszedbe.
Hát igen , amikor egy jól hangzó film címmel tudtok csak nézőket csalogatni a műsorhoz … elég szégyentelen ..
Hát igen, ha vennéd a fáradságot, hogy megnézd a videót, akkor talán látnád, hogy ezeket a szavakat nem mi, hanem a mi nagyon kedves vendégünk mondta a saját életének egyik legfontosabb időszakáról... hogy ki a szégyentelen, azt pedig döntsék el azok, akik nyílt szívvel figyelik a videóinkat.
Nagyon jó ez a műsor.Nem kell foglalkozni azokkal,akik a fusztráltságukat azzal élik ki, hogy mindíg belekötnek valamiben.