Szerintem a szovjet ingnek csak a model száma az 1945 (az van mellé írva a 3.sorba)nem a gyártási ideje. Háborús körülmények között foglalkoztak volna olyannal hogy hímzett címkét varrjanak a nyakrészbe és márkajelet a zsebre,műanyag merevítőt rakjanak bele és nejlonba csomagolják?
Nagy élvezettel figyeltem, mik kerültek elő. Ez maga az élő, kézzelfogható történelem. A diavetítő nagyon komoly emlékeket idézet fel. A tavcső az színházi távcsőnek néz ki. A "cekcuális" tartalom az veszélyes. Jo vokt a videó köszi. 😁👍
Na fasza lett Tomi nekem nagyon tetszett ha esetleg egy mopedet rigát meg hasonlókat még találnál vagy alkatrészeket hozzá azt szívesen meg vásárolnám de így tovább tomi :)
43-ban azért nem kifelé mentünk a háborúból, Magyarországnak 44 nyarán jött csak a java, mikor a Vörös Hadsereg megjelent a Kárpátokban. Budapest ostroma is csak 44 novemberében kezdődött, 43-ban még "csak" a doni katasztrófán voltunk túl...
Akkor lehet csinálni MDVlog (azaz mérnök dia vetítő vlog) csatornát, ahol a készítő, random helyen talált diafilmeket, random Ádám segítségével, random talált ital elfogyasztása közben felolvas, kép és hang rögzítésre alkalmas technikával digitálisan fogyaszthatóvá tesz. Lehet zárt csatorna (vagy zárt osztály/pajta).
Az asztali lámpával ám vigyázz Tomi, nekem is volt olyanom, és pár óra használat után a fém búrája annyira felhevült az izzótól, hogy öröm volt ám hozzányulni...
A mai ledes körtékkel, vagy kompakt fénycsövekkel nincs ilyen probléma. Amúgy sem tanácsos 60W nál nagyobb teljesítményűt belerakni, mert szétég a bakelit foglalat..
Annak a szovjet ingnek (szerintem) az a"típusa" volt,azaz nem 1942-ben gyártották.Szinte biztos mert a cetlije is olyan 70-es, 80-as éveket idéző színekben pompázott. A padlásra nagyon kíváncsi leszek ,ha már most találtál száz éves könyvet,vajon mi lehet ott !?
Édesapám adta nekem a halálos ágyán ezt a fajta Remington borotvályát. Ha meg van még kérhetnék, mert amit kaptam az totál szétment. Szeretném emlékbe, ha már az eredeti totál kipurcant. Kérhetném?
Ha jól hallottam Toll Tex-et mondtál, Nagykállóban van egy ruhaipari vállalat ami Toll Tex névre hallgatott mára már csak paplant és párnát gyárt, ha jól tudom!
Az a diavetítő egy örök darab! Nekünk is volt, 40 évig használtuk, főleg kicsiként sokat néztem, és volt hozzá rengeteg film. Bárcsak tudnám hol van :(
Hát az a biblia de jól mutatna az én kis régi biblia gyüjteményeben.Na de azt mondta a nagymamám hogy ne kunyerálj.....Úgyhogy ügyelj rá mert a régi irat,könyv,papír igazi csoda ..ha csak a kezed ráteszed is elrepítt a múltba.
Tomika valami tartalmasabbat most már igazán megoszthatnál. 3 hete csak összegző videókat töltesz fel. Kezdünk csalódóttak lenni az asszonyal veled kapcsolatban. 🤨
Nem lenne ezzel a videóval semmi gond ha ezt sok "kacatot, szemetet" letudtad volna 2 perc alatt és folytattad volna azzal amit szerintem a nézőid 90%-a vár takrítós, pakolós timelapses videó , vagy csak beszélsz a céljaidról, terveidről a házzal, portával kapcsolatban 100x inkább azt hallgatnám (azt leszámítva hogy lehet már említetted) minthogy ezt a sok tüzrevalót! nézzegessem 10 percig (könyvek) én ezt csak idő húzásnak érzem a részedről és ennek még lesz egy másik számomra semmit mondó része .. hurrá :(
Tomi hál Istennek szereti és értékeli a régi cuccokat, nem pedig kidobja a kukába. Egy rövid videó erejéig ezek bemutatását én nagyon értékelem. Mindemellett mindenki várja a műhelyalakítós videókait is, ahogyan én is. De lássuk be, egy RUclipsr élete, nem egyszerű! :) Hajrá Tomi, várjuk a videókat!
Tűzre valónak ítélsz meg egy több mint száz éves könyvet is? Hát nem te vagy a legélesebb kés a fiókban, meg kell hagyni. Pont, hogy értékelendő példa az, amit Tomi csinál! Csak lehet nem éred el azt a minimum szintet, hogy ezt fel is tudd fogni..
Érzem, ez ízleni fog a szememnek. :D Már a hangszer egy valódi időutazás.
I know it is kinda randomly asking but does anybody know a good website to stream newly released movies online ?
@Darius Princeton flixportal =)
@Landyn Kaden thanks, signed up and it seems like they got a lot of movies there :) Appreciate it !
@Darius Princeton glad I could help :D
What is the web? @@dariusprinceton5302
Szerintem a szovjet ingnek csak a model száma az 1945 (az van mellé írva a 3.sorba)nem a gyártási ideje.
Háborús körülmények között foglalkoztak volna olyannal hogy hímzett címkét varrjanak a nyakrészbe és márkajelet a zsebre,műanyag merevítőt rakjanak bele és nejlonba csomagolják?
azt hittem már hogy Szombathelyen elfogyott az internet. Végleg :D
Nagy élvezettel figyeltem, mik kerültek elő. Ez maga az élő, kézzelfogható történelem. A diavetítő nagyon komoly emlékeket idézet fel. A tavcső az színházi távcsőnek néz ki.
A "cekcuális" tartalom az veszélyes.
Jo vokt a videó köszi. 😁👍
Na fasza lett Tomi nekem nagyon tetszett ha esetleg egy mopedet rigát meg hasonlókat még találnál vagy alkatrészeket hozzá azt szívesen meg vásárolnám de így tovább tomi :)
43-ban azért nem kifelé mentünk a háborúból, Magyarországnak 44 nyarán jött csak a java, mikor a Vörös Hadsereg megjelent a Kárpátokban. Budapest ostroma is csak 44 novemberében kezdődött, 43-ban még "csak" a doni katasztrófán voltunk túl...
legjobb dal harmonikához a kalinka meg a katyusa
Akkor lehet csinálni MDVlog (azaz mérnök dia vetítő vlog) csatornát, ahol a készítő, random helyen talált diafilmeket, random Ádám segítségével, random talált ital elfogyasztása közben felolvas, kép és hang rögzítésre alkalmas technikával digitálisan fogyaszthatóvá tesz. Lehet zárt csatorna (vagy zárt osztály/pajta).
Az MLV (Mérnök Lomjai Vlog) is lassan érik. :D
Azta menyi bütykölni való🤣 Nagyon jó ki bemutató videó✌
Nem volt elég szemét a portán, hogy még vittél is oda szomszédoktól? XD
Örültek a szomszédok is, hogy nem kell tovább pakolgatni 😂
Üdv hollóházárol, nagyon szépek azok a porcelánok! 😁
Az asztali lámpával ám vigyázz Tomi, nekem is volt olyanom, és pár óra használat után a fém búrája annyira felhevült az izzótól, hogy öröm volt ám hozzányulni...
A mai ledes körtékkel, vagy kompakt fénycsövekkel nincs ilyen probléma. Amúgy sem tanácsos 60W nál nagyobb teljesítményűt belerakni, mert szétég a bakelit foglalat..
@@ViLLaMVaDaS2 Minálunk 100w körtével is rendesen működött, nem égett szét a bakelit. Még mindig megvan a lámpa, csak már halogénnel használjuk.
16:06-nál milyen berendezés található a géptől jobbra?
Két analóg oszcilloszkóp (az alsó kettő).
Szia ! Esetleg az egyik 1999 es napfogyatkozos szemuveget megvasarolhatnam toled ? Nekem volt regen de elvesztettem es nagyon szeretnem vissza kapni.
Üdv.Az óra,a szódás szifon és a petróleum lámpa tudna érdekelni,ha emberi árakat találsz ki rá!A terasz retró diszei között méltó helyeik lennének.
És a TB csaló Quad-al mi a helyzet?
7:04 nem ment át a kvaliti csekken,anyaghiba :(
Annak a szovjet ingnek (szerintem) az a"típusa" volt,azaz nem 1942-ben gyártották.Szinte biztos mert a cetlije is olyan 70-es, 80-as éveket idéző színekben pompázott. A padlásra nagyon kíváncsi leszek ,ha már most találtál száz éves könyvet,vajon mi lehet ott !?
baszus ez nagyon jo 👍👍👍👍👍👍
Tomi a vermona regentért még mindig ajánlom cserébe a honda camino-t már mindenhol írtam ahol tudtam
Üdv Szarvasról! 😁☺️
Én a szomszéd faluból Bszta-i vagyok
Szia Tomi a villanyrezsó érdekelne.
14:23 arctámadók az üvegben :D :D
Édesapám adta nekem a halálos ágyán ezt a fajta Remington borotvályát. Ha meg van még kérhetnék, mert amit kaptam az totál szétment. Szeretném emlékbe, ha már az eredeti totál kipurcant. Kérhetném?
Szia! A 286 és a 386-os számítógép engem nagyon érdekelne, akár pénzt is adok érte! Kösz: Zoli
hmmm, Tomi történelemből látom nem voltál túl jó. 43 igen csak erősödés közepe volt.
Ja egyébként a videó elkészültét a Centrum Áruház támogatta :)
Mikor kijött az a lap, épp 2 hónappal voltunk túl a doni katasztrófán, szóval igen, tényleg nem jöttünk kifele a háborúból.
szia! az elektroncsövek megvannak még?
Szia Tomi vevő lennék arra kettő villanyszerelős könyvre :)?!
jó videó Az épitős ikarus sorozat első számát bemutatod vagy meg építed?
Ha jól hallottam Toll Tex-et mondtál, Nagykállóban van egy ruhaipari vállalat ami Toll Tex névre hallgatott mára már csak paplant és párnát gyárt, ha jól tudom!
A diavetítőhöz a Libriben még mindig lehet filmeket kapni :D
Az a diavetítő egy örök darab! Nekünk is volt, 40 évig használtuk, főleg kicsiként sokat néztem, és volt hozzá rengeteg film.
Bárcsak tudnám hol van :(
Azt a roki járművet csináld meg távirányítósra
A bőrkötéses latin Biblia annyit ér mint a ház...
1/1 ilyen szent képünk van itthon, lehet fel kéne becsültetni😂
Irigyellek, hogy ennyi PC-t és oszcilloszkópot sikerült beszerezned, én sajnos nem találtam semmi értékeset a padláson...
Szia. Imácságos kőnyv érdekelne. Ha eladnád.
imáácságóóss
Na így bírtad ki a piacra járást 🤣kis pala papírja meg lett?
Háború és 49 év Béke, az az első száma. Nem sokat ért meg, kb 4 számot. A TopGun testvérlapja volt.
Hát az a biblia de jól mutatna az én kis régi biblia gyüjteményeben.Na de azt mondta a nagymamám hogy ne kunyerálj.....Úgyhogy ügyelj rá mert a régi irat,könyv,papír igazi csoda ..ha csak a kezed ráteszed is elrepítt a múltba.
Tomi érdekelne a háborus könyv valahogy meg oldhato lene
Az a Vidin ing nem bolgár? Csak mert Vidin város ott van
Valószínű, csak a cirill betű zavarhata meg a Tomit.
Még mindig mondom, hogy a két, kékcsíkos mélytányér érdekelne. ;-)
Szevasz jók a videók, a másik szobában ne legyen teli hűtő. A diavetitő érdekelne - majd. Köszönöm.
A harmadik inget nálunk Sümegen gyártották! Ezek a mai szemmel nézve is egy minőségi és kényelmes darabok.
Ezeket még simán el tudod adni. :)
A mérnök vesz egy random házat, és TELJESEN VÉLETLENÜL talál egy rakás villanyossági könyvet 😏
Felelt piák milyenek voltak
Van róla live ;)
@@MHVlogTomi ok
Ekkora mákod nem lehet. Elég jók azok a gépek DOS-ra 😃
Még nekünk is meg az olyan pálya az autókkal egész jó állapotban
Játszhatnád harmonikán a Katyusát (Ellopták az oroszok a tankot)!
A diavetítő keresett retró cucc, 15 000 Ft
igen ez egy *tavalyi* 4 évvel ezelőtti videó* :'D
...szak rajz: István János :)
Az mind régi katonai nyakkendő!
Tomika valami tartalmasabbat most már igazán megoszthatnál. 3 hete csak összegző videókat töltesz fel. Kezdünk csalódóttak lenni az asszonyal veled kapcsolatban. 🤨
Te nem szoktál a munkahelyeden néha szabadságot kivenni? :D
Tomi
Csináld
Tomi
Ne hagyd abba sose
Tomi
Szeretünk!!!!
Nem lenne ezzel a videóval semmi gond ha ezt sok "kacatot, szemetet" letudtad volna 2 perc alatt és folytattad volna azzal amit szerintem a nézőid 90%-a vár takrítós, pakolós timelapses videó , vagy csak beszélsz a céljaidról, terveidről a házzal, portával kapcsolatban 100x inkább azt hallgatnám (azt leszámítva hogy lehet már említetted) minthogy ezt a sok tüzrevalót! nézzegessem 10 percig (könyvek) én ezt csak idő húzásnak érzem a részedről és ennek még lesz egy másik számomra semmit mondó része .. hurrá :(
Tomi hál Istennek szereti és értékeli a régi cuccokat, nem pedig kidobja a kukába. Egy rövid videó erejéig ezek bemutatását én nagyon értékelem. Mindemellett mindenki várja a műhelyalakítós videókait is, ahogyan én is. De lássuk be, egy RUclipsr élete, nem egyszerű! :) Hajrá Tomi, várjuk a videókat!
És persze, egy picit húzza az időt, mert közben minden bizonnyal készülnek a "tartalmas" videók..
Nagy tisztelettel és nem bántasból kérdezem, ha nem érdekel miért nem lapozol tovább valami számodra kielégítő tartalomra?
Kellettél mint Rambónak a párterápia. Iratkozz le nem fogsz hiányozni