- Видео 47
- Просмотров 27 602
Napraforgók Néptáncegyüttes
Добавлен 13 янв 2014
A Napraforgók táncegyüttest Bécsben élő magyar lányok alapították 1999-ben. Az idén 15 éves fennállását ünneplő táncegyüttesünk célja a magyar táncdialektusok elsajátítása művészeti vezetőink illetve meghívott táncpedagógusok segítségével. Erre heti próbáinkon, keddenként 19:00 órától kerül sor a Collegium Hungaricumban (1020 Wien, Hollandstr. 4, Tel: 214 05 81), ahova minden kezdő és haladó leendő tagot szívesen várunk.
Hétvégi tánctáboraink alkalmával évente két koreográfiát is készítünk, hogy ezzel tudásunkat és táncos énekes kedvünket több táncos rendezvényen, autentikus viseletben bemutathassuk.
Táncházat minden hónap 1. vagy 2. péntekjén szervezünk a Collegium Hungaricumban, kicsiknek és nagyoknak. November második szombatján pedig évente megrendezzük a Bécsi Magyar Táncháztalálkozót, ahol meghívott neves vendégeink a Kárpát-medence táncos és zenei örökségét oktatják és mutatják be párszáz érdeklődőnek.
Hétvégi tánctáboraink alkalmával évente két koreográfiát is készítünk, hogy ezzel tudásunkat és táncos énekes kedvünket több táncos rendezvényen, autentikus viseletben bemutathassuk.
Táncházat minden hónap 1. vagy 2. péntekjén szervezünk a Collegium Hungaricumban, kicsiknek és nagyoknak. November második szombatján pedig évente megrendezzük a Bécsi Magyar Táncháztalálkozót, ahol meghívott neves vendégeink a Kárpát-medence táncos és zenei örökségét oktatják és mutatják be párszáz érdeklődőnek.
Napraforgók Táncegyüttes - Magyarpalatkai táncok
XXIII. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó, 2022. november 5.
Veranstaltungszentrum Mariahilf
Zene: Koncz Gergely zenekara
Veranstaltungszentrum Mariahilf
Zene: Koncz Gergely zenekara
Просмотров: 270
Видео
Napraforgócskák - Szatmári táncok
Просмотров 101Год назад
XXXIII. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó, 2022. November 5. Veranstaltungszentrum Mariahilf Koreográfia: Marczis Krisztián és Dorner Magdolna Zene: Legifj. Greznár zenekar
Napraforgók Táncegyüttes - Gyimesi táncok
Просмотров 268Год назад
XXXIII. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó, 2022. November 5. Veranstaltungszentrum Mariahilf Koreográfia: Józsa Bambi Közreműködnek: Napraforgók táncegyüttes, Józsa Bambi és Décsi Adrien Zene: Somos zenekar
Napraforgók - Bécsi Magyar Néptánc és Népzene Egyesület: A népviselet napjára
Просмотров 3153 года назад
#nepviseletnapja #egynapnepviseletben A Napraforgók kedvenc viseleteiket mutatják be ebben az összeállításban, amely a Népviselet Napjára készült.
Táncolj velünk!
Просмотров 5904 года назад
2020 májusában a COVID-19 járvány miatt elmaradt a Napraforgók táncháza Bécsben. Helyette invitálunk első karantén utáni közös próbánkra a szabad ég alatt! A programon: 1. Bemelegítés 2. Tyukodi verbunk fiúknak és lányoknak 3. Közös éneklés Táncoljatok velünk :) Zene: Gázsa Zenekar, Dűvő Zenekar #tancoljotthon
Újra együtt! Első karantén utáni közös táncpróbánk :)
Просмотров 2784 года назад
A COVID-19 miatti kijárási korlátozások a Napraforgók Néptáncegyüttes munkáját is érintik. Másfél hónap otthoni tánc után 2020 május 6-án végre ismét közösen, az egyméteres biztonsági távolságot betartva próbáltunk a bécsi Donaukanal partján.
(H)őseinkre emlékezve - Napraforgók Néptáncegyüttes
Просмотров 1395 лет назад
Március 15-ei megemlékezés 2019. március 12. Bécs, Forum Mozartplatz Koreográfia: Tőkés Zsolt és Edit
Napraforgók és Cserók Táncegyüttesek valamint Tőkés Zsolt és Edit - Emlékek - Szászcsávási táncok
Просмотров 5105 лет назад
XX. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó, 2018. november 17., Veranstaltungszentrum Mariahilf Koreográfia: Tőkés Zsolt, Tőkés Edit, Daru Zsolt, Németh Zsuzsanna, Kiss István Zene: Üsztürü Zenekar Videó: Rebeka Chelemen - Mandala movie
XX. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó
Просмотров 2675 лет назад
2018. november 17., Veranstaltungszentrum Mariahilf Videó: Rebeka Chelemen - Mandala movie
Délibáb Táncegyüttes - Vág-Garam közi táncok
Просмотров 3925 лет назад
XX. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó, 2018. november 17., Veranstaltungszentrum Mariahilf Koreográfia: Linczenbold Maximilien és Szabó Rubinka Zene: Dűvő Zenekar Videó: Rebeka Chelemen - Mandala movie
Almási Zoltán és Klubuk Renáta - Matyó táncok
Просмотров 6545 лет назад
XX. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó, 2018. november 17., Veranstaltungszentrum Mariahilf Zene: Dűvő Zenekar Videó: Rebeka Chelemen - Mandala movie
XX. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó - Örömtánc - Kalotaszegi
Просмотров 4255 лет назад
Egykori és mindenkori bécsi táncházasok örömtánca a XX. Bécsi Magyar Táncháztalálkozón 2018. november 17., Veranstaltungszentrum Mariahilf A táncot vezette: Muszka György és Muszka Ilona A zenészeket vezette: Varga István "Kiscsipás" és zenekara Videó: Rebeka Chelemen - Mandala movie
Napraforgók Táncegyüttes - Csontok közt is (Gömöri mulatság)
Просмотров 7035 лет назад
XX. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó, 2018. november 17., Veranstaltungszentrum Mariahilf Koreográfia: Oláh Attila Nyuszi (csárdás, verbunk), Németh Zsuzsanna (karikázó) Szólótánc: Oláh Attila Zene: Dűvő Zenekar Videó: Rebeka Chelemen - Mandala movie
Napraforgócskák - Egy kendő há-rom
Просмотров 2455 лет назад
XX. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó, 2018. november 17., Veranstaltungszentrum Mariahilf Koreográfia: Marczis Krisztián és Kelemen Réka Zene: Dűvő Zenekar és Dorner Magdolna Videó: Rebeka Chelemen - Mandala movie
Tőkés Zsolt és Tőkés Edit - Gyimesi táncok
Просмотров 4765 лет назад
XX. Bécsi Magyar Táncháztalálkozó, 2018. november 17., Veranstaltungszentrum Mariahilf Zene: Üsztürü Zenekar Videó: Rebeka Chelemen - Mandala movie
Napraforgók Táncegyüttes - (H)Őseinkre emlékezve... Válaszúti táncok
Просмотров 6865 лет назад
Napraforgók Táncegyüttes - (H)Őseinkre emlékezve... Válaszúti táncok
Napraforgocskak - 10. Internationales Kinderfestival
Просмотров 1956 лет назад
Napraforgocskak - 10. Internationales Kinderfestival
Muszka György és Ilona a 19. Bécsi Táncháztalálkozón
Просмотров 6906 лет назад
Muszka György és Ilona a 19. Bécsi Táncháztalálkozón
Napraforgócskák - Sülnek a kenyerek
Просмотров 1,4 тыс.6 лет назад
Napraforgócskák - Sülnek a kenyerek
Napraforgók utánpótlás csoport - Mezőkövesdi táncok
Просмотров 4486 лет назад
Napraforgók utánpótlás csoport - Mezőkövesdi táncok
Napraforgók: Az utca két oldalán - szucsági táncok
Просмотров 1,3 тыс.6 лет назад
Napraforgók: Az utca két oldalán - szucsági táncok
Napraforgók: Ki a ludas ...? c. táncszínházi előadása
Просмотров 2086 лет назад
Napraforgók: Ki a ludas ...? c. táncszínházi előadása
2017-06-10 Bolgár fesztivál - Golden Pendari - Szászcsávási táncok
Просмотров 557 лет назад
2017-06-10 Bolgár fesztivál - Golden Pendari - Szászcsávási táncok
2017-06-10 Bolgár fesztivál - Golden Pendari
Просмотров 377 лет назад
2017-06-10 Bolgár fesztivál - Golden Pendari
nagyon ugyesek a gyerekek de valahogy ez a mahala kicsit sok, hogy egy kislany tancolja es egy kisfiu meregeti, nem epp nekik valo
Drága Zsuzsi! Csodálatos, amit felépítettél. Sosem fogom elfelejteni, amikor ketten táncoltuk a cigányost mezítláb, loncsos szoknyában kb. 17 évesen a Collegium Hungaricumban. Kibontott hajjal, egy szőke, egy barna ... mikor ismételjük meg? De most már hárman táncoljuk majd! Katussal, aki csodaszépen táncolt mindig! Ideje nekem is, neki is újra nekiállni :) Szeretettel: "kisJudit"
Nagyon szép produkció volt gyerekek,le a kalappal! Ha,majd felnőttök,nagyon sokra viszitek,de igy is remekeltetek!!! Minden elismerésem Nektek! Csak igy tovább! Őrizzétek a hagyományokat,mert ez is már kiveszőben van.
Nagyon ügyesek a gyerekek, de a legjobb Grohmann Bennet! Hajrá Benni, csak így tovább!
Szuperul vagytok! Francesco ma Este befogom tancolni 😂 Pusszantas Krisz 😘
Ez a bizonyíték, hogy a több száz éves közös történelmünk (Osztrák_ Magyar Monarchia) nem múlt el nyomtalanul
Remélem jól érezték magukat a gyerekek!😊 Jó lett.
Édes pofik! :)
a legjobbbbbbb imadom♥
nagyon szep
jo
Hú, Juli, nagyon jó kis bulit csaptatok ott a színpadon! Csak így tovább :)
Kis sztarunk Letitia, magyarosan