Drága Csongor bácsi, akit mindenki tisztelt és szeretett... Aki talán még a hangját sem emelte fel soha, de mindíg volt tekintélye... Érdekes volt visszanézni így 25 év után...
+Berta Gyöngyi ... Most, október 16-án lett volna 76 éves. És nem volt még 51, amikor elment. Erre a nevezetes októberi dátumra azért emlékszem, mert Ötvös Éva néni engem is meghívott az 1990. október 16-án a - ha jól emlékszem - Rákoskeresztúri Köztemetőben tartott megemlékezésre, ahol a sírja fölött mondtam el Kosztolányi "Halotti beszéd" című versét. Amikor Éva néni meghívott, még mondtam is neki, hogy attól félek, hogy nem fogom tudni elmondani sírás nélkül, és hogy hiába is mondom el, ő már nem fogja hallani. De Éva néni meggyőző volt, mert azt mondta, hogy de örülne, ha hallaná, mert mindíg szerette, ahogy verset mondtam. És hát elmondtam a verset, de már csak az első két sorára emlékszem: "Látjátok feleim, egyszerre meghalt. És itt hagyott minket magunkra. Megcsalt..." ... meg arra, hogy a vers közepénél tartottam, amikor elhúzott fejünk felett egy repülő. De én akkor is csak mondtam, és nem sírtam. MErt erőt vettem magamon, mert ott csengtek a fülemben Éva néni szavai, ahogy mondta, amikor készültünk az ünnepségre, hogy "a végtisztességet megadjuk neki". Épp ma mondta nekem valaki, hogy sz@r, hogy mindíg a jók mennek el hamarabb.
Drága Csongor bácsi, akit mindenki tisztelt és szeretett... Aki talán még a hangját sem emelte fel soha, de mindíg volt tekintélye... Érdekes volt visszanézni így 25 év után...
+FILLAGORIA Igen, tudod Viktor, nekem is elszorul a szívem amikor Rá gondolok, 1967 óta ismertem, nagyon fiatalon ment el, ma is hihetetlen...
+Berta Gyöngyi ... Most, október 16-án lett volna 76 éves. És nem volt még 51, amikor elment. Erre a nevezetes októberi dátumra azért emlékszem, mert Ötvös Éva néni engem is meghívott az 1990. október 16-án a - ha jól emlékszem - Rákoskeresztúri Köztemetőben tartott megemlékezésre, ahol a sírja fölött mondtam el Kosztolányi "Halotti beszéd" című versét. Amikor Éva néni meghívott, még mondtam is neki, hogy attól félek, hogy nem fogom tudni elmondani sírás nélkül, és hogy hiába is mondom el, ő már nem fogja hallani. De Éva néni meggyőző volt, mert azt mondta, hogy de örülne, ha hallaná, mert mindíg szerette, ahogy verset mondtam. És hát elmondtam a verset, de már csak az első két sorára emlékszem: "Látjátok feleim, egyszerre meghalt. És itt hagyott minket magunkra. Megcsalt..." ... meg arra, hogy a vers közepénél tartottam, amikor elhúzott fejünk felett egy repülő. De én akkor is csak mondtam, és nem sírtam. MErt erőt vettem magamon, mert ott csengtek a fülemben Éva néni szavai, ahogy mondta, amikor készültünk az ünnepségre, hogy "a végtisztességet megadjuk neki". Épp ma mondta nekem valaki, hogy sz@r, hogy mindíg a jók mennek el hamarabb.