Keszthelyi Televízió
Keszthelyi Televízió
  • Видео 7 379
  • Просмотров 3 254 081
Generációváltás Kehidakustányban
Új testület dolgozik Kehidakustányban október óta. Kutnyák Márió és csapata célul tűzte ki, hogy a következő ciklusban több pályázatot adnak be, és mindent megtesznek azért, hogy a település fejlődjön. A községben nagyon jó a közösség, összefogással már számos projektet megvalósítottak.
Просмотров: 100

Видео

Idén is segít a Magyar falu program
Просмотров 8718 часов назад
A tavalyinál is több forrást biztosít a kormány a Magyar falu programra. Erre Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hívta fel a figyelmet a közelmúltban közösségi oldalán. A támogatást ezúttal is az 5000 fő alatti lélekszámú településeken vehetik igénybe. A lehetőség 2019-es indulása óta csak Zala vármegyébe 55 milliárd forintnyi támogatás került.
Folytatódhat a Helikon park félbeszakadt rekonstrukciója
Просмотров 32818 часов назад
Lezárult a közbeszerezés, van kivitelezője a Helikon- és a KRESZ-park félbe maradt rekonstrukciójának. A keszthelyi képviselő-testület mai döntése után már csak egy lépés maradt hátra, hogy folytatódhasson a munka. A januári soros tanácskozáson a politikai ellentétek ellenére egységes irányt tapasztalt a polgármester. Első és egyedüli magyarországi településként csatlakozik Keszthely az Európai...
Mentsük meg a szőlőhegyet - képzőműhely segíti a gazdákat
Просмотров 1892 часа назад
A helyi hagyományok és a szőlőültetvények megmentése, a helyi közösségek építése, tanulás, valamint a generációk egymásra találása a fő célja annak a kezdeményezésnek, amit a Sármelléki Önkormányzat kezdeményezett. Öt alkalommal találkoznak az elkövetkezendő időszakban a meghívást elfogadó szőlősgazdák.
Fekete István nyomában: túrázók emlékeztek az íróra
Просмотров 4182 часа назад
Százhuszonöt esztendővel ezelőtt, január huszonötödikén született meg Fekete István. Egy körülbelül tizennégy kilométeres túrával emlékeztek meg Alsópáhokon a József Attila-díjas íróról, számos regény, ifjúsági könyv és állattörténet szülőatyjáról.
Érdemes nyilatkozni az adóalap-kedvezményről
Просмотров 282 часа назад
Magyarországon több mint egymillión jogosultak adóalap-kedvezményre, mégis több tízezren felejtenek el időben nyilatkozni róla, figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A legegyszerűbb és leggyorsabb módja ennek az online ügyintézés, amit akár mobiltelefonról is elvégezhetnek az érintettek. Azok, akik az első bérszámfejtés előtt nem nyilatkoznak, azok a 2026-os SZJA-bevallásukban kérhetik egy...
Igaz történet a rendőri munka mindennapjairól
Просмотров 1132 часа назад
Bemutatták Keszthelyen is dr. Patócs Ilona: A nyomozó - megtörtént esetek a bűnüldözés világából című kötetét a Fejér György Városi Könyvtárban.
Rendbe teszik az önkormányzati ingatlanok környezetét
Просмотров 3194 часа назад
Elkezdődött az elhanyagolt önkormányzati ingatlanok és azok udvarainak kitakarítása. A munkálatokat a VÜZ Kft. végzi. Keszthelyen több olyan ingatlan van, amely nagyon rossz állapotba került az elmúlt években, az udvarok gazosak, a lakásokban pedig nagyon sok szemét halmozódott fel. Az elsők között a Sopron utca 2. szám alatt található házat takarították ki.
Katolikus humor a Premontreiben
Просмотров 2804 часа назад
Rendhagyó előadást láthatott a keszthelyi közönség. a Katolikus Kabaré című műsort a Pasaréti Ferences Színjátszókör állította színpadra néhány évvel ezelőtt, és azóta is nagy sikerrel adják elő. A közönség kisebb jeleneteket láthatott, amelyek a tagok fantáziáját és írói tehetségét dicsérik. A kabaré Keszthelyen is nagy sikernek örvendett, és az ígéretek szerint a jövőben második felvonás is l...
Ortodox vízszentelés
Просмотров 2294 часа назад
Vízkereszt alkalmából megszentelték a Balatont. A vízszentelés az ortodox egyház egyik fontos szertartása: a pap imádkozik a víz felett, hogy az Krisztus kegyelmét hordozza. A rendezvény szervezője a Család Általános Iskola volt, így a diákok és a pedagógusok körében tartották meg a vízszentelés ceremóniáját.
Trendi esküvők: új ötletek és megoldások a nyílt napon
Просмотров 2514 часа назад
Esküvői terveket szövögető párok, leendő anyósok, apósok, érdeklődők járták a Helikon Kastélymúzeum termeit a hétvégén. Esküvői nyílt napot szervezett a patinás intézmény. Különféle szolgáltatók kínálták termékeiket és versengtek a házasulandók kegyeiért.
Hittel, lélekkel 2025. 01. 26. Marcell atya a múltban és ma
Просмотров 5117 часов назад
Hittel, lélekkel 2025. 01. 26. Marcell atya a múltban és ma
Megszavazták az év halát
Просмотров 19112 часов назад
A kurta baing lett az év hala az idén. A Magyar Haltani Társaság évek óta meghirdeti a szavazást, ahol három jelöltre lehet voksolni december 31-ig. Az elmúlt évben a kurta baing mellett a dévérkeszeg és a vágódurbincs szállt versenybe az elismerő címért. A győztes kopoltyús a voksok 43,3%-át szerezte meg, összesen 3586 szavazat érkezett be.
Csengey Dénes sosem hallott dalai
Просмотров 17912 часов назад
A magyar kultúra napja alkalmából elevenítették fel Csengey Dénes emlékét Keszthelyen. A Másnap című produkció a keszthelyi költő és Cseh Tamás kiadatlan dalait mutatja be.
Széles képzési paletta a Georgikonon
Просмотров 26012 часов назад
Megtartották a hagyományos nyílt napot a MATE Georgikon Campusán. Az érdeklődők nem csak az alap- és felsőfokú szakképzésekről, hanem az idén először a mesterképzésekről is tájékozódhattak. A „D” épület felújítási munkálatai miatt a rendezvényt a Pethe Ferenc Kollégium aulájában és a Bexi Clubban tartották.
Jó gazdálkodással szeretne fejlődni Vindornyalak
Просмотров 64212 часов назад
Jó gazdálkodással szeretne fejlődni Vindornyalak
Nehéz terepen is bevethető az új airboat
Просмотров 2 тыс.14 часов назад
Nehéz terepen is bevethető az új airboat
Szájmaszkokból bővítené gyűjteményét a Balatoni Múzeum
Просмотров 11814 часов назад
Szájmaszkokból bővítené gyűjteményét a Balatoni Múzeum
Dr. Müller Róbert kapta a Pro Cultura Keszthely-díjat
Просмотров 25414 часов назад
Dr. Müller Róbert kapta a Pro Cultura Keszthely-díjat
Lépjünk közelebb Krisztushoz
Просмотров 23014 часов назад
Lépjünk közelebb Krisztushoz
Keszthelyi Szemmel 📺 Pelso Társaság: a pozitív példákat keresik
Просмотров 18516 часов назад
Keszthelyi Szemmel 📺 Pelso Társaság: a pozitív példákat keresik
Elkezdődött a magyar kultúra napja három napos rendezvénye
Просмотров 15416 часов назад
Elkezdődött a magyar kultúra napja három napos rendezvénye
Töpörtyű, forralt bor, jó hangulat Zalaszántón
Просмотров 72916 часов назад
Töpörtyű, forralt bor, jó hangulat Zalaszántón
Folyamatos a fejlődés Gyenesdiáson
Просмотров 24416 часов назад
Folyamatos a fejlődés Gyenesdiáson
Rófusz Ferenc volt a vendég Alsópáhokon
Просмотров 5016 часов назад
Rófusz Ferenc volt a vendég Alsópáhokon
Téli világ a NépmesePontban
Просмотров 5716 часов назад
Téli világ a NépmesePontban
Balesetveszélyes a ködös idő!
Просмотров 31119 часов назад
Balesetveszélyes a ködös idő!
Megszépült a balatonszentgyörgyi Művelődési Ház
Просмотров 19319 часов назад
Megszépült a balatonszentgyörgyi Művelődési Ház
Még egyeztetnek a kiállítóhelyek létrehozóival
Просмотров 79419 часов назад
Még egyeztetnek a kiállítóhelyek létrehozóival
Boldog, fenntartható és gazdag legyen az új év!
Просмотров 58821 час назад
Boldog, fenntartható és gazdag legyen az új év!

Комментарии

  •  6 дней назад

    Remélem hogy pozitív döntés születik és a múzeumok maradnak ott ahol vannak.

    • @gaborberei2650
      @gaborberei2650 6 дней назад

      Milyen múzeumok? Illegális!😂

    •  6 дней назад

      @gaborberei2650 nem az. A mostani város vezetés szeretne egy kis szeletet a siker tortájából. Ezeket a múzeumokat évente több két millióan látogatják.

  • @gaborberei2650
    @gaborberei2650 6 дней назад

    Isten éltesse sokáig!

  • @vwltcampervanfanatic311
    @vwltcampervanfanatic311 8 дней назад

    Nullás mint a Sziget . Nevetséges, fizessen visszamenőleg is!

  • @jozsefpinter6516
    @jozsefpinter6516 10 дней назад

    A téli hajtásokban nem zavarjátok a vadat mi? Csikos malacok a lőtt kocákban, zárt kertben a keritesről visszapattano vadak stb sok a hiszti gyerekek....

  • @janoslestyan6419
    @janoslestyan6419 11 дней назад

    KÉT HÓNAP EGY SZÉP IDŐ VOLT

  • @zolieee17
    @zolieee17 18 дней назад

    Ekkora barmot

  • @zolieee17
    @zolieee17 18 дней назад

    😂😂😂😂

  • @vwltcampervanfanatic311
    @vwltcampervanfanatic311 19 дней назад

    A szállodákhoz ...:)

  • @csabicsiszar5587
    @csabicsiszar5587 20 дней назад

    Akkor nézzük megint át a részegen,drogosan rendőrt meggyilkkoó császár elődöt...

  • @erkekovacs
    @erkekovacs 20 дней назад

    Mielőbbi teljes,felgyógyulást! 🍎🍀🍏 Lehet ennek a sok marhának,beszélni?! Mobilon van a szeme! Piás, vagy drogos meg a jó ég tudja mi még! Régebben sosem féltem az autóban,most rettegek! Mindenkit hazavárnak!!! 🏡🏢🙇

  • @karolynecser1334
    @karolynecser1334 20 дней назад

    Ezeknek nagyon örülünk! A gyerekmedence kihasznàltsága nem volt megfelelő, én oda is játszó+mászó komplexumot tennék és maradhatna a homokozó. Hátulra kéne öltöző+wc , mint az autós bejárónál. A Szépkilátónál nagyon hiányzik a zebra, lámpás átkelés, ha a körforgalom mellé befér!

  • @emilfelker1275
    @emilfelker1275 21 день назад

    Neee! Ezt láttuk amikor mentünk vissza Ausztriába. Szörnyű. :(

  • @AnnamariaValentovics
    @AnnamariaValentovics 21 день назад

    Borzasztó ,szómórú !! Megkérdezném az autóst ?? Mi a faszt csinált !

  • @gabriellakiss1719
    @gabriellakiss1719 21 день назад

    Hatalmas szerencséje volt...ha már szerencsétlenség érte.

  • @SándorBacsik-b8y
    @SándorBacsik-b8y 22 дня назад

    😂😂😊😊🎉🎉

  • @mmeow5429
    @mmeow5429 22 дня назад

    Megint a telefonnyomkodás?

  • @Csöpike2022
    @Csöpike2022 25 дней назад

    Hányás

  • @viola.h3672
    @viola.h3672 26 дней назад

    Köszönjük egész éves munkájukat,👍 kitartást, egészséget a HUSZ kft. összes dolgozójának!💪👌 Boldog új évet mindenkinek!!🎉🥂🍾🍀

  • @viktorolah3057
    @viktorolah3057 26 дней назад

    ❤❤❤ Igen nem mindenki becsül meg minket úgy vannak vele majd jön más darab ra mérnek minket

  • @slaszlo9088
    @slaszlo9088 Месяц назад

    Aki számítógépre kapja az azonosító kódot, annak egy külföldi oldalon kell kérni ezt. Megkérdezem ! Ez nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot? Miért nem vették át mástól , sokkal jobban bevált sms kód adás , és vagy az e-mailon kiküldött kódot ?

  • @vwltcampervanfanatic311
    @vwltcampervanfanatic311 Месяц назад

    Ezt honnan akasztották le? Az önjelölt történész sem volt akármi, nade ....

  • @haggyadaszt
    @haggyadaszt Месяц назад

    Gyerekkorom óta a hányinger fog el a műveit látva. A domborművek gülüszemű aránytalan szereplői sebhelyként tátonganak mindegyik középületen.

  • @TheKatoca3
    @TheKatoca3 Месяц назад

    1959❤

  • @TheKatoca3
    @TheKatoca3 Месяц назад

    424es❤

  • @laszloszabo2688
    @laszloszabo2688 Месяц назад

    HAJRÁ MAGYAR!

  • @JulikaSzőlősiné
    @JulikaSzőlősiné Месяц назад

    Mp tol mentsen meg a jó Isten! És a vidéket is!

  • @istvandaranyi9385
    @istvandaranyi9385 Месяц назад

    Engettessék már meg hogy eldönthessem mekkora biztonsággal akarok belépni egy oldalra! Vagyok annyira felnőtt hogy eldönthessem mit akarok, és ne akarjanak rám eröltetni akármit is! Egyébként egy szinte működésképtelen adathalász oldalnak tűnik az egész!

  • @Fidesz-esnel_hulyebb_nincs.
    @Fidesz-esnel_hulyebb_nincs. Месяц назад

    Ez avar nagyon káros, mérgező hulladék, veszélyes anyagokkal együtt kell kezelni és égetőben kell megsemmisíteni! Ezt a faszságot, ennyi felesleges energiát elpazarolni arra, ami a természetes körforgás része és a természet megoldja! Az avar eltávolítása a talaj kimerüléséhez vezet, rengeteg drága energiát el kell pazarolni hozzá! Betegek az emberek, minden legyen lebetonozva, mesterségesre formálva rengeteg környezetszennyezés árán!

  • @predator-1-11
    @predator-1-11 Месяц назад

    Nos, ebben tökéletesen igaza van mp nek, A MAGYAR Vidéket, meg kell menteni, TŐLE, HAJRÁ ORBÁN VIKTOR, HAJRÁ FIDESZ, ÉLJEN MAGYARORSZÁG. 👍

  • @SándorBalázsCzakó
    @SándorBalázsCzakó Месяц назад

    Ezzel a paprikajancsival nem kéne foglalkozni de ennyi buta ember sokkal veszélyesebb érthetetlen érthetetlen

  • @rolandkovacs8921
    @rolandkovacs8921 Месяц назад

    Te barom Magyar Pèter

    • @Random1993e
      @Random1993e Месяц назад

      Fideszes gyökér és Péteres Gyökerekből ál ez az Ország a Nép nem fontos senkinek nem ennyi jövő nem akarok senkik vagytok /gyerekeitek ne jöjjenek haza ennyi maradjanak ott ahol vannak külföldön

  • @ramazotti53
    @ramazotti53 Месяц назад

    Te szemét most szavaztál a gazdák ellen !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  • @imrekolencsik8229
    @imrekolencsik8229 Месяц назад

    Akkor tudod hogy kell szavazni az EU-ban a föld ügyben!!!!!!!!

  • @attilavojnak4092
    @attilavojnak4092 Месяц назад

    Az avar segíti a föld minősègèt a betonból kell tűrni az avar a termèszetes helyère . Nem eltávolítani !!!

    • @Random1993e
      @Random1993e Месяц назад

      dolgozókat akkor kirúgják ha nincs elvégezve a munka azt akarod ne legyen munkájuk ??

    • @Fidesz-esnel_hulyebb_nincs.
      @Fidesz-esnel_hulyebb_nincs. Месяц назад

      @@Random1993e Vagy csinálhatnának valami tényleg fontos, hasznosabb dolgot is! Nyilván már minden rendben van, a falevél buzerálás a legfőbb probléma!

    • @Random1993e
      @Random1993e Месяц назад

      @@Fidesz-esnel_hulyebb_nincs. azért van a munka hely hogy dolgoz nem hogy ülj ha kint dolgozól meg kell csinálnod ez van ha nem csinálod meg akkor fegyelmi

    • @Fidesz-esnel_hulyebb_nincs.
      @Fidesz-esnel_hulyebb_nincs. Месяц назад

      @@Random1993e A munkahelyet egybe kell írni, a dolgozol meg rövid o, de amit írtál az ugyanolyan haszontalan, mint a falevél fújkálása a parkban! Senki nem beszélt arról, hogy a dolgozóknak mit kell csinálni! Én arra reflektáltam, hogy teljesen felesleges energia és erőforrás pazarlás, a talajnak sem tesz jót, le kéne már ezekről a felesleges látszat hülyeségekről szokni, nem kell mindent síkra derékszögűre kibetonozni! Nyilván a vezetőség és a polgárok szemléletével kellene valamit kezdeni, nem munkaügyi kérdés!

    • @Random1993e
      @Random1993e Месяц назад

      @@Fidesz-esnel_hulyebb_nincs. hiába irod hogy nem tudok helyesen írni senki nem tud helyesen írni a 80% a az Országban és van aki olvasni se tud kritizálni én is tudnék

  • @BarnaBugis
    @BarnaBugis Месяц назад

    Meg kell menteni az ojan hűjektol mint ő maga 😅😢😂

  • @karolyhorvath1249
    @karolyhorvath1249 Месяц назад

    Meg kell védeni a vídéket Magyar Pétertöl

    • @sandormolnar4230
      @sandormolnar4230 Месяц назад

      Az ilyen HÜLYÉKTŐL KELL MEGMENTENI AZ ORSZÁGOT, MINT TE!!!@

    • @piroskatoth4257
      @piroskatoth4257 Месяц назад

      Kedves Károly, kis kiegészìtéssel! Meg KELL menteni Magyarországot mp-töl és a szektájától! 🙏🏻

    • @74pityke
      @74pityke Месяц назад

      😂

    • @74pityke
      @74pityke Месяц назад

      Szerencsére egyre kevesebben vagytok..

    • @piroskatoth4257
      @piroskatoth4257 Месяц назад

      @@74pityke Tènyleg igaz a gurutok vélemènye: a tixarosok *@gyh@l*tt@! Szerencsére te ID😂 Attól még, hogy fizettek a kutatóknak, hozza ki, hogy a tixarosok vezetnek, ez NEM igaz! Hallucináljatok tovàbbra is! Addigra selyem poloska becsukathatja magàt. Nemzetbiztonsàgot SENKi NE veszèlyeztethet!

  • @aradi1848
    @aradi1848 Месяц назад

    Köszönöm ezt az összefoglalót

  • @P.Helga_Villamos_gepek_terveze
    @P.Helga_Villamos_gepek_terveze Месяц назад

    Uranyatyám! Így lement a színvonal az önkormányzatnál? Szégyen város lettünk...

  • @Spongyarob
    @Spongyarob Месяц назад

    Valakinek jó biznisz volt...

    • @livmarlin4259
      @livmarlin4259 Месяц назад

      Fideszmaffia. A fél Balaton már az övéké.

  • @seamansmith
    @seamansmith Месяц назад

    Gratulálok a darukötözőnek. Mégis mire gondolt, amikor a kötélbakra kötött rá?

  • @magdolnaadam409
    @magdolnaadam409 2 месяца назад

    Még nem kaptam meg de tűzre fog kerülni

  • @HungarySolution
    @HungarySolution 2 месяца назад

    akarjátok-e,hogy megbugázzuk az egész országot vagy igen?🤣

  • @Zoli049
    @Zoli049 2 месяца назад

    Töltsétek. Máshol minden OK, csak jelzem. 😛

  • @gabor.legrady
    @gabor.legrady 2 месяца назад

    ruclips.net/video/-e2_SUYhmqA/видео.html

  • @JuliannaSchumi
    @JuliannaSchumi 2 месяца назад

    Az érdeklődés számából világosan látszik, mennyire érdekli a "magyar embereket"!

  • @topsecret9375
    @topsecret9375 2 месяца назад

    Mocskos fidesz!!!:)))))

    • @Random1993e
      @Random1993e 2 месяца назад

      én senkivel nem vagyok se a Néppel se a politikusokkal mert ugyanolyan tahó bunkók

  • @Megafos013
    @Megafos013 2 месяца назад

    Manipulatív, fogyatékosoknak való....

  • @Ronda-v3c
    @Ronda-v3c 2 месяца назад

    Ugye ez az a fidesz, aminek a kormányzása alatt tönkrement az ország, utolsók lettünk európában és kifosztották kollektíve hazámat. Jó lenne, ha magukba néznének és nem arra hajtanának, hogy az orbán családnak a százezermilliárdnyi, az adófizetők pénzéből lenyult vagyona tovább gyarapodjon, országunk pedig tovább pusztuljon. 3 millióan élnek már a megélhetési küszöb alatt, eközben a kis fidesznyikek még mindig a vezér utasításait hajtják végre és tovább blokkolják az ország működését. Normálisak?

    • @Chaos174
      @Chaos174 2 месяца назад

      Nem érted... ki megy alapból politikusnak? általában azok akik hatalomra vágynak / gátlástalanok / könnyű megélhetést akarnak. ennek a három kategóriának a nagy része a harmadik kategóribába esik, könnyű megélhetés, aztán elkezdik csinálni, és látják, hogy a feljebb valójuknak milyen jól megy..., és elkezdenek irigyek lenni rá, ezért megpróbálnak összehaverkodni vele, aztán a főnök, elkezd kiosztani olyan ügyeket, amitől sáros lesz a kezük szépen lassan, de cserébe több pénzt kapnak, aztán még sárosabb még sárosabb, megjön a nagy vagyon... vagy a nagy vagyon ígérete, aztán egy idő után megjelenik még valami, amire senki nem figyelmeztette őket... ez pedig a bűntudat, ami elöl nem lehet menekülni, mert az nem egy külső probléma, hanem egy belső, viszont már fogva vannak... innentől kezdve, pedig csak azt tehetik, hogy összetartanak, különben esetleg bíróság elé kerülnek, egy ilyen rendszert csak úgy lehet fenntartani, ha mindenkit sárossá teszel, tehát a kis fidesznyikek is sárosak... vagy a szüleik akiket beszerveztek, mind1 igazából

  • @h.f.7948
    @h.f.7948 2 месяца назад

    Minek ??? Árad a Tisza❤❤❤

  • @GeorgeRabbit-m1b
    @GeorgeRabbit-m1b 2 месяца назад

    Ma érkezett, bontatlanul landolt a kukába, ezt a pénzt másra is lehetett volna fordítani narancsbrigád, de ezt már egyszer megírtam egy edit nevű agitátoruknak, arra a véleményre nem tudot érdemben reagálni, mivel azóta nem zaklat ....