- Видео 25
- Просмотров 10 939
Vera Schmidt
Добавлен 23 мар 2013
Nekem azok a dalok, zenék, könyvek, alkotások jelentenek sokat, melyek szavak nélkül hidat képeznek köztem, és a következő lépes között, amerre mennem kell, ahová el szeretnék jutni. Melyek irányt mutatnak, inspirálnak. Melyek „bekötözik azt a sebet, mely a szívemen ég”, és erőt adnak, vagy csak a belsőmben megtompult gondolatokat, élővé varázsolják. Ezt keresem, mindenben…és ezt is szeretném adni azoknak, akik az én dalaimat hallgatják…
Az álmok tengere ( Schmidt Vera zene és szöveg)
Nemrég született meg az új számom, amit arról írtam, hogy az álmainkra, melyek bennünk születnek, valahogy sok minden rá akarja tenni a kezét, mint az épp csak kikelt pici teknősöknek, akiknek el kell jutniuk a tengerig, sok-sok kihíváson át kell jutniuk. Jó pár közülük megtörik, és megsebződik...csak kevés közülük jut el a célig…és még a tengerben is míg meg nem erősödnek, küzdeniük kell, sokszor az életükért…
De mi mégis felhozhatjuk őket, mint igazgyöngyöket az álmok tengeréből...néha ők visznek táncba, és csak hagyjuk, hogy vigyenek minket, ki tudja meddig, és hová…
Néha épp mi hiszünk bennük jobban...és mi csapjuk a hónunk alá, akárhogyan is el akarnának bújni…
Ez az álmok tengere :)
Cse...
De mi mégis felhozhatjuk őket, mint igazgyöngyöket az álmok tengeréből...néha ők visznek táncba, és csak hagyjuk, hogy vigyenek minket, ki tudja meddig, és hová…
Néha épp mi hiszünk bennük jobban...és mi csapjuk a hónunk alá, akárhogyan is el akarnának bújni…
Ez az álmok tengere :)
Cse...
Просмотров: 332
Видео
Schmidt Vera - Kövi Arthur Bálint dalkollázs
Просмотров 12914 дней назад
Ebben a videóban 5 számomat láthatjátok, ízelítőt abból, amit és ahogy Bálinttal zenélünk.
Pintér Béla - Homokba írva ( cover by Vera Schmidt)
Просмотров 48814 дней назад
Pintér Béla - Homokba írva ( cover by Vera Schmidt)
Autumn leaves - cover by Vera Schmidt
Просмотров 47314 дней назад
Autumn leaves - cover by Vera Schmidt
Cseh Tamás - Csönded vagyok ( cover by Vera Schmidt @veraschmidt5955)
Просмотров 17014 дней назад
Cseh Tamás - Csönded vagyok ( cover by Vera Schmidt @veraschmidt5955)
A végtelenben ( Szepessy Gábor- Schmidt Vera)
Просмотров 390Месяц назад
A végtelenben - annyi mindent ölel fel az ember, jót és rosszat, angyalit, és ördögit, ugyanabban a testben és lélekben. Vágyakat, és álmokat, melyek egy részet teljesülhet, egy része valahogy sosem ölthet alakot, és valóságot sem, vagy azért, mert már nincs rá lehetőség, vagy mert bármiért is...nem lehet. A végtelenben megtörténhet bármi...akármi, amit az emberi szív, míg dobban, őriz a létben...
Ave Maria Paien cover by Vera Schmidt
Просмотров 2432 года назад
Ave Maria Paien cover by Vera Schmidt
Petőfi Sándor - Lennék én cover by Vera Schmidt ( zene Csorvási Zoltán)
Просмотров 2342 года назад
Petőfi Sándor - Lennék én cover by Vera Schmidt ( zene Csorvási Zoltán)
Szécsi Pál - Pillangó és Republic - Szeress engem remix cover by Vera Schmidt
Просмотров 6492 года назад
Szécsi Pál - Pillangó és Republic - Szeress engem remix cover by Vera Schmidt
Arany János- Vörös Rébék ( Szörényi Levente) cover by Vera Schmidt
Просмотров 3822 года назад
Arany János- Vörös Rébék ( Szörényi Levente) cover by Vera Schmidt
Sting - Practical arrangement (Cover by Vera Schmidt)
Просмотров 3082 года назад
Sting - Practical arrangement (Cover by Vera Schmidt)
Bonnie Raitt (Teddy Swims ) I can’t make you love me ( cover by Vera Schmidt )
Просмотров 2303 года назад
Bonnie Raitt (Teddy Swims ) I can’t make you love me ( cover by Vera Schmidt )
Für Tomi fércművek - Tavaszi szél ( saját feldolgozás és saját szöveg kibővítés) Schmidt Vera
Просмотров 4354 года назад
Für Tomi fércművek - Tavaszi szél ( saját feldolgozás és saját szöveg kibővítés) Schmidt Vera
Muzsikàs - Azt gondoltam, esõ esik - Chris Isaak - Wicked game (Cover by Vera Schmidt)
Просмотров 1,2 тыс.4 года назад
Muzsikàs - Azt gondoltam, esõ esik - Chris Isaak - Wicked game (Cover by Vera Schmidt)
You Go to My Head Billie Holiday ( cover by Vera Schmidt)
Просмотров 1965 лет назад
You Go to My Head Billie Holiday ( cover by Vera Schmidt)
Purple Rain Prince ( cover by Vera Schmidt)
Просмотров 2905 лет назад
Purple Rain Prince ( cover by Vera Schmidt)
Esik eső Szőcs Kálmán verse - Koncz Zsuzsa ( Schmidt Vera általi feldolgozás)
Просмотров 6395 лет назад
Esik eső Szőcs Kálmán verse - Koncz Zsuzsa ( Schmidt Vera általi feldolgozás)
Arany szálak Schmidt Vera saját dal
Просмотров 1,7 тыс.5 лет назад
Arany szálak Schmidt Vera saját dal
Shallow Lady Gaga Bradley Cooper ( cover by Vera Schmidt)
Просмотров 4685 лет назад
Shallow Lady Gaga Bradley Cooper ( cover by Vera Schmidt)
Gyere ki te gyöngyvirag ( Schmidt Vera általi feldolgozás)
Просмотров 1925 лет назад
Gyere ki te gyöngyvirag ( Schmidt Vera általi feldolgozás)
I Can’t Stand the Rain Tina Turner ( cover by Vera Schmidt)
Просмотров 3265 лет назад
I Can’t Stand the Rain Tina Turner ( cover by Vera Schmidt)
Sír az egyik szemem Szirtes Edina Mòkus ( Schmidt Vera általi feldolgozás)
Просмотров 4075 лет назад
Sír az egyik szemem Szirtes Edina Mòkus ( Schmidt Vera általi feldolgozás)
Famous Blue Raincoat Leonard Cohen ( cover by Vera Schmidt)
Просмотров 1625 лет назад
Famous Blue Raincoat Leonard Cohen ( cover by Vera Schmidt)
Chasing Cars Snow Patrol ( cover by Vera Schmidt)
Просмотров 3915 лет назад
Chasing Cars Snow Patrol ( cover by Vera Schmidt)
Madárka madárka részlet ( Schmidt Vera által feldolgozva )
Просмотров 4525 лет назад
Madárka madárka részlet ( Schmidt Vera által feldolgozva )
Arany hangszálak... :)
Remek az a plasztikus szöveg. A képeit nem megérteni kell, hanem átérezni. Hagyni, hadd folyjon át az ember lelkén...
Szeretem, ahogy árad ez a dal! Verát receptre kellene felírni - minden hanggal picit jobb lesz ez a világ... :)
Nagyon szép, nagy érték vagy a magyar zenében. Rúzsa Magdi vehetne tőled szövegírás-leckéket… :)
Nekem te voltál a kedvencem a Megasztárban 🥰 még mindig nagyon jó téged hallgatni, köszönöm ❤
És oda kell menni, megölelni, Akkor is, ha nem te vagy a hibás! Odamenni, esélyt adni, Elengedni minden tartozást!
Gyönyörű nő csodás hanggal !
Köszönöm NEKED.
Klassz! Kösszy, hogy két szövegemmel is szerepelhetek! McTisztelő... :) Az viszont fura, hogy ráklikkeltem ugyan a lájkra, mégis nullán maradt a számláló... :o Na, most kikapcsoltam, újra beléptem és megjelent a lájkom! :)
Nagyon szép!
Gyönyörű. Köszönöm szépen ❤️🙏🏼
Áldja az Ég az Alkotókat! :)
Igyekszik az Ég, igyekszik! Kösszy! :)
@@fradyendre "Fiaim, csak énekeljetek!" :)
@@laszloschmiedt6038 A Szférazenekar tagjaiként? ;-)
Úúúú, Verus, köszi, hogy megzenésítetted és elénelted, sőt még föl is töltötted! :) Érdekes dal-dramaturgiai megoldás, hogy felcserélted két versszak sorrendjét, majd az egyiket meg is ismételted. Így talán még hatásosabb lett. Hogy ez ne csak kettőnknek legyen érthető, itt elolvasható az eredeti vers is: fradyendre.blogspot.com/2012/11/a-vegtelenben.html Szuper vagy, Verus! :)
Jaj de jó, saját dal! :) (Persze megint Gáborral karöltve :)) Visszarepített a régi Gödrös koncertek hangulatába... Bár a Gödör már Akvárium (vagy ha úgy tetszik máshol van), de azért reménykedem, hogy egyszer majd erre turnézol, és újra hallhatunk élőben is! Sok-sok énekes lépett azóta pályára, de még nem találtam olyat közülük, aki megközelítőleg hasonlóan érzelemdúsan tudna előadni egy dalt, ebben mindenképp ritka kincs vagy! Egy új saját dal meg mindig jó kezdet egy új lemezhez ;) Érdekes lenne egy csak szólógitáros album ;)
Nem egy szólógitáros album lenne érdekes, hanem egy nem szóló gitáros. Az valóban érdekes, sőt szokatlan lenne! :)
@@fradyendre Acapella? Jöhet! ;) :)
@@ddaniel800 Én már hallottam Verus acapella éneklését és fantasztikus volt.
De kedves vagy :) köszönöm ...
Szeretném iTunes-on vagy Sporify-on is meghallgatni! Nem igaz, hogy erre nem kíváncsiak a magyarok. Csodálatos! 🔥❤️
Ezért vagyunk szerencsések mi magyarok.
nagyon szép! gazdag vagy!☀
Szeretem azt a tisztaságot,ami a hangodon keresztül áramlik.
Csodás!
Én voltam a 333. Bármit is jelentsen ez :)
Love it
Varázslatos! 💝🙏
❤
Sokan ülnénk ott! 😘
Hello from Brazil,I love your version!
Beautiful story You tell! I feel the emotion, I can understand everything even tho don’t speak french . And the way u control your vocals is amazing. Thank You
Thank you so much MrMyella, your words mean lot for me!
Már régóta nézem ezt a kaleidoszkópot: minden mozdulatra más színben ragyog... Vera: quo vadis?
Construma 2004: "Mert az emlékek könyvében nem találsz sort, amiről ne tudnánk az életünk volt"...
Köszönjük! Megkönnyeztem!
számomra a te hangod a tökéletes hang
Hat ez nagyon megtisztelően jól esik☺️ köszönöm
Beautifully and gently. Thank you!
De hiányzott a különleges hangod:)
"éreztem, ahogy felemel és mélyen felkavar" - a B-oldalon lehetne akár: Bornai Tibor - Arany János: A walesi bárdok ... :)
Köszönjük szépen!
Nagyon vártam! Köszönöm.
Nagyon szép!
A világ két legszebb dalát hozta össze olyan szintre emelve, hogy betelni soha nem lehet vele és gyönyörű a hangja!!!! Így születik a csoda... Köszönöm 💙
Most hallottam először, de azt mondom legyen koncert, mert élőben még jobb lehet :)
Elképesztő, ahogy ezt a '90-es évekbeli pop slágert összeboronáltad a Muzsikás egyik legimpozánsabb dalával. A hangod pedig bűvös hozzá. Nagyon megindító hallani. Gratulálok! :)
Számomra te voltál “A Hang” a Megasztárból. Annyira sajnáltam, amikor a nagyképű, pozőr Szikora Robi miatt kiestél.
Nagyon szép!
Hé, emberek! Gyertek, gyertek - ez maga a csoda! Milyen jó volt 17 év után újra hallani! Hiába, egyre csak fiatalodok... :)
Wow!! Beautiful job 🌹
Vera, kérlek írj újra dalokat!!! (Katica, a siófoki találkozóról :) )
Azt mondod: "siófoki találkozó"? Azt mondom: "Végre". Azt mondod: "Bánki-tó"? Azt mondom: "maga a játék az igazi ajándék". Azt mondod: "Vera"? Azt mondom: "Írj nekem egy dalt". Azt mondod: "Mi ez a csönd"? Azt mondom: "Pilinszky János". Azt mondod: "Nézhetnélek"? Azt mondom: "Ez a dal hozzád visz, bárhol is jársz"... Mily rövid ez a történet, mégis mindig utolér (megszólít, suttog hozzád)... Hiszem, hogy a búvópatak egyszer a felszínre tör - amire ennek a világnak a legnagyobb szüksége van, az éppen a tiszta forrás!
Ó, a siófoki találkozó… de rég is volt. Milyen jó is volt, szép békeidők :)
12 évesen teljesen szerelmes voltam belé, és még most is ugyanolyan gyönyörű mint amilyen gyönyörűen énekel
Én ezzel a Schubert dallal találtam vissza a német nyelvhez (Helene Fischer: Ave Maria), és most ezzel kívánok Boldog(abb) Új Esztendőt! ruclips.net/video/QxBTGS93zW0/видео.html
Téged hallgatva erősödik benne az sejtés, hogy társra talalálok majd!
Szép a lelked hugocskám! Áldjon meg az Isten! Béke és Szeretet kísérjen utadon!
Ez tényleg gyönyörű!! remek ötlet ez a muzsikás dalszöveg a wicked game zenei aláfestésével:) nagyon egyedi
Csodálatos !!! Köszönjük!