B.B. Berry Drone Lab
B.B. Berry Drone Lab
  • Видео 185
  • Просмотров 91 224
Az abádszalóki Szent Móric-kápolna
A Nagykunság egyik legszebb pusztai kápolnáját Kunhegyes és Abádszalók között egy kunhalmon találjuk. Hídvégi és oltszemi gróf Nemes Vince építtette fel az 1860-as években, és a család a kriptáját is ide helyeztette. A II. világháborúban a kápolna bombatalálatot kapott, mivel valamilyen okból hadi célpontnak tekintették a levegőből. Közvetlenül a front átvonulása után még úgy-ahogy összefoltozták, de az épület pusztulása visszafordíthatatlanná vált, csak a küslő falak maradtak állva úgy-ahogy, romos mementóként szolgálva a nyomtalanul eltűnt Nemes-uradalom emlékére. Végül az utolsó pillanatban mentette meg egy teljes felújítás az enyészettől. 2014-2015-ben kívülről-belülről megújult, ismé...
Просмотров: 32

Видео

Sándor-Metternich-kastély (Bajna)
Просмотров 13214 дней назад
A Hild József tervei alapján klasszicista stílusban átépített, mára kívül-belül megújult hófehér bajnai kastély egykor az Ördöglovas, vagyis gróf Sándor Móric és családja otthonául szolgált. A lélegzetelállító lovas kalandjairól híres gróf a legenda szerint egy alkalommal saját kastélya erkélyéről is leugratott, és az épületben is gyakran lovon járt. A II. világháború a kastély teljes lepusztul...
Salgóvár (és a téli Börzsöny)
Просмотров 5221 день назад
A Salgóvár a Börzsöny nyugati gerincének egyik lenyűgöző kilátóhelye, ahonnan a hegység központját tekinthetjük át szinte madártávlatból. A csúcson egykor állt várból mára alig maradt meg valami. A 13. században emelhették, 2 évszázaddal később azonban lerombolták a szerény méretű erődítményt. Pusztulását a tulajdonos földesúr, Salgói Miklós törvénysértő magatartása okozta, akinek 1424-ben Luxe...
Szent Jakab-templom (Lébény)
Просмотров 19628 дней назад
A Szent Jakab apostol tiszteletére szentelt Benedek-rendi apátsági templom a monostorral egybeépítve jelentős erődöt képezett, ellenséges betörések idején általában védelmet nyújtott a nemzetség tagjainak, az ott élő szerzeteseknek és a környékbeli lakosságnak is. Általában, de nem mindig: már a 13. században feldúlták előbb a tatárok, utána Ottokár cseh király hadai, majd 1529-ben a Bécs ellen...
Bátorkő vára
Просмотров 187Месяц назад
Várpalota felett, egy meredek sziklacsúcson találjuk a középkori vár romjait. Az erődítmény a 13. században épülhetett a Szalók nemzetség birtoklása idején, amikor a tatárjárás után IV. Béla szorgalmazta a kővárak építését. Egy 1326-os oklevélben is feltűnt a vár, ekkor a Csákok tulajdonában állt, és az irat szerint a hozzá tartozó falvakkal és birtokokkal együtt elcserélték más várakért Károly...
Zichy kápolna (Lórév)
Просмотров 95Месяц назад
A lórévi Zichy kápolna gyönyörű természeti környezetben áll a Duna árterében. Építtetője nem más, mint Ferenc József császár volt, aki így akart emléket állítani a kivégeztetett magyar hazaáruló, Zichy Ödön emlékére. Bármennyire szép tehát a hely és maga a kápolna, mégis szomorú emléket őriznek falai. 1848-at írunk, amikor Zichy Ödön és testvére Pál, Jelasics horvát bántól tartottak otthoni bir...
Vitányvár
Просмотров 2272 месяца назад
A vár első említése 1379-ből való, de vélhetőleg már a tatárjárás után megépítette a környéket birtokló Csák nemzetség. Tudható, hogy 1417-ben királyi vár volt, egészen 1440-ig, amikor a Rozgonyi család kapta meg a várat és a hozzá tartozó birtokot. A törökök először 1529-ben ostromolták meg a várat, sikertelenül. 14 évvel később mégis török kézre került a vár, amit rövid ideig sikerült később ...
Church of St. Lawrence (near Kobarid)
Просмотров 972 месяца назад
A few minutes from the small village of Smast (near the town of Kobarid), there is a hill with the church of St. Lawrence. Next to the church is the cemetery where the greatest poet in Kobariško is buried-Simon Gregorčič. The hill offers a beautiful view of the river Soča, which flows right below it, the nearby places, and the surrounding hills. Drone: DJI Mini 3 Filter: Freewell ND4 Actioncam:...
Batteria di Sella Predil
Просмотров 562 месяца назад
The Austrians built the Sella Predil Battery to control the road towards the Sella Nevea saddle and Predil/Predel in 1899. Still, since the plans dated back to 1892, it was necessary to modernize it as early as 1906, when an armored observation post was added, and the roof was covered with a 50-75 cm layer of concrete. Despite its modernization, the fortress was out-of-date at the outbreak of W...
A sörnyepusztai templomrom
Просмотров 742 месяца назад
A templomot 1835-ben építtette a Somssich család Sörnyepuszta lakói számára. Hajdan 500 ember is élt a környező házakban. Bővebben itt: www.turistamagazin.hu/hir/vegorait-eli-a-sornyepusztai-kapolna-de-miert Drón: DJI Mini 3 Filter: Freewell ND4 Actioncam: DJI Pocket 2 Zene: Emmit Fenn - Creep
San Fermin Church (Dreznica)
Просмотров 493 месяца назад
Drežnica is a village in the Municipality of Kobarid in the Littoral region of Slovenia. It was built on a small plateau above the Soča River (Isonzo). The main attraction in the village is the church, dedicated to the Sacred Heart. The belfry, which is 52 m high, was completed in 1986. The paintings inside the church were made during World War II by the Slovene modernist painters. At the outbr...
Vajdahunyad vára
Просмотров 3873 месяца назад
Vajdahunyad vára Erdély legimpozánsabb, teljesen épen maradt középkori vára. A lenyűgöző gótikus várkastély, egyik legnagyobb magyar regényírónk, Mikszáth Kálmán szavaival élve a "várak királya". Ez a vár szolgált mintául a sokak számára ismert, az 1896-os millenniumi ünnepségek részeként a Városligetben épült Vajdahunyadvár megmintázására. A tatárjárás után épült fel az a vár, melyet Zsigmond ...
Trdnjava Predel (Fort Predel)
Просмотров 753 месяца назад
Fort Predel is about one kilometer from the former frontier town of Predel. The first fortification was built during the Napoleonic Wars and was burnt down twice in the fights between the French and the Austrians. In 1850, they built a new stronghold consisting of the main building on the rise and the more minor barrier by the road. The buildings were connected with underground passages and wal...
Vörös kolostor (Červený Kláštor)
Просмотров 883 месяца назад
A Vörös kolostor páratlan egyházi és történelmi emlékhely, amely Ólublótól 25 km-re északnyugatra, a szlovák-lengyel határon, a Dunajec jobb partján fekszik. Talán furcsán hangzik, de a Vörös kolostor egy gyilkosságnak köszönheti megalapítását. Még az Árpádok korában történt ugyanis, hogy a Berzeviczy család őse, Kakas fia Rikolf, az Úr 1307-ik esztendejében meggyilkolta a Szent Sír Lovagrend e...
Bohus Fästning - Bohus Fortress
Просмотров 914 месяца назад
Along the Göta River, Danish, Swedish and Norwegian history is interwoven. The role of the river grew in importance during the Iron Age and thus control over it had a strategic significance. In the 1250s, the Norwegian king built a fortification on Ragnhildsholmen to protect the town of Kongahälla. In 1308, a wooden castle was built on Bagaholmen, which was named Bagahus, and later Bohus. For m...
Castel Thun
Просмотров 844 месяца назад
Castel Thun
Vöröskő vára (Červený Kameň Castle)
Просмотров 1344 месяца назад
Vöröskő vára (Červený Kameň Castle)
Castelchiaro - Leuchtenburg Castle
Просмотров 1055 месяцев назад
Castelchiaro - Leuchtenburg Castle
A gidrafai Pálffy-kastély (Kaštieľ Budmerice)
Просмотров 885 месяцев назад
A gidrafai Pálffy-kastély (Kaštieľ Budmerice)
Castel Nanno (Trentino, Italy)
Просмотров 875 месяцев назад
Castel Nanno (Trentino, Italy)
Mausz-kápolna (Szálka)
Просмотров 3625 месяцев назад
Mausz-kápolna (Szálka)
San Romedio Sanctuary
Просмотров 1596 месяцев назад
San Romedio Sanctuary
Nedec vára (Zamek w Niedzicy, Zamek Dunajec)
Просмотров 2376 месяцев назад
Nedec vára (Zamek w Niedzicy, Zamek Dunajec)
Cigány-hegyi kilátó, Mecsek
Просмотров 1026 месяцев назад
Cigány-hegyi kilátó, Mecsek
Aranymonostor látogatóközpont és Pétermonostora romjai (Bugac)
Просмотров 2266 месяцев назад
Aranymonostor látogatóközpont és Pétermonostora romjai (Bugac)
Ksiaz Castle (Zamek Książ) - Szilézia legnagyobb várkastélya
Просмотров 2077 месяцев назад
Ksiaz Castle (Zamek Książ) - Szilézia legnagyobb várkastélya
Madách Imre Emlékház (Madách kúria, Csesztve)
Просмотров 1997 месяцев назад
Madách Imre Emlékház (Madách kúria, Csesztve)
Lubló vára (Ľubovniansky hrad)
Просмотров 7447 месяцев назад
Lubló vára (Ľubovniansky hrad)
A verpeléti vulkánkúp
Просмотров 967 месяцев назад
A verpeléti vulkánkúp
Forgách-kastély - Szécsény
Просмотров 2908 месяцев назад
Forgách-kastély - Szécsény

Комментарии

  • @JociChannel
    @JociChannel 17 минут назад

    Remek felvételek. Ha megengedsz egy jótanácsot akkor máskor ilyen jellegű témához ne ilyen zenét használj mert valahogy nagyon nemillik hozzá Szerintem! Ment a Like Debrecenből

  • @travellingwithmycamera8025
    @travellingwithmycamera8025 День назад

    Nagyszerű videó!🙂

  • @Daniela.S
    @Daniela.S 8 дней назад

  • @voyageursautourdumonde
    @voyageursautourdumonde 9 дней назад

    A very good time spent with your video thank you for the sharing 👍 👍

    • @b.b.berry-drone
      @b.b.berry-drone 9 дней назад

      Glad you enjoyed it. Greetings from Hungary!

  • @ronbrandich4196
    @ronbrandich4196 Месяц назад

    How Breathtaking!! Milyen lélegzetelállító!

  • @tamashorvath7732
    @tamashorvath7732 Месяц назад

    Nagyon szép képek jó zenével!

  • @ZoltanBuzady
    @ZoltanBuzady Месяц назад

    Nagyon szép!

  • @DaveCollierCamping
    @DaveCollierCamping Месяц назад

    Excellent

  • @JociChannel
    @JociChannel 2 месяца назад

    Gyönyörű Felvételek 😃 Gratulálok 👍 Hatalmas Like Debrecenből 🫡

    • @b.b.berry-drone
      @b.b.berry-drone 2 месяца назад

      Köszönöm Joci, szuper videókat készítesz Te is, úgy látom 🙂

  • @imregal0123
    @imregal0123 2 месяца назад

    Nagyon jó a zenei választás, a videó! 👏😉

  • @ildikomakany3522
    @ildikomakany3522 3 месяца назад

    De miért nem piros a cserép?

  • @k1godwin361
    @k1godwin361 3 месяца назад

    Mind Attila unokái vagyunk!❤

  • @travellingwithmycamera8025
    @travellingwithmycamera8025 3 месяца назад

    Szép munka, Gratulálok!🙂

  • @ELEKTRA-STARS-74
    @ELEKTRA-STARS-74 3 месяца назад

    Magnifique, thank you so much 👍🤗❤️

  • @ELEKTRA-STARS-74
    @ELEKTRA-STARS-74 3 месяца назад

    Magnifique 👍🤗❤️

  • @adorjan856
    @adorjan856 4 месяца назад

    Nagyon szép templom meglehetnézni belulröl is

  • @leventedomosi7516
    @leventedomosi7516 5 месяцев назад

    Emmausz !!

  • @dronievoloremoto
    @dronievoloremoto 5 месяцев назад

    Beautiful video I flew here last year ❤😊

  • @sirgalahad1470
    @sirgalahad1470 5 месяцев назад

    I just visited this castle today. What a fantastic video this is.

  • @YourNickIsTaken
    @YourNickIsTaken 6 месяцев назад

    53 méter, az igen! Erre fel lehet menni körbe nézni? 1:47-től az a kilátás megérne egy túrát.

  • @OLAF_EL_CONQUISTADOR
    @OLAF_EL_CONQUISTADOR 6 месяцев назад

    Un vuelo espectacular, el verde de la vegetación que rodea al castillo es increíble y el interior es bastante curioso. Gracias por la descripción del castillo que siempre ayuda a conocer un poco mas lo que ves, gracias a tu canal he podido ver este castillo que me coge tan lejos de polonia.

    • @b.b.berry-drone
      @b.b.berry-drone 6 месяцев назад

      Many thanks for your kind words! :-)

  • @irensimongyorgyne1244
    @irensimongyorgyne1244 6 месяцев назад

    Nagyon szép szerencsém volt élöben is látní!❤

  • @Only_Nature_Fans
    @Only_Nature_Fans 7 месяцев назад

    Szep

  • @emmelisen
    @emmelisen 7 месяцев назад

    Beautiful video!! 😊

  • @mariapriskinneale2564
    @mariapriskinneale2564 7 месяцев назад

    Most készülünk megnézni. Nyitvatartás milyen?

    • @b.b.berry-drone
      @b.b.berry-drone 7 месяцев назад

      Elvileg ez a nyitvatartási rend: jún-szept: H-P 10.00 - 12.00, 13.00 - 16.00, Szo: 13.00-16.00, nyári szezonon kívül csak misék ideje alatt van nyitva a templom.

  • @gyorgykotan8797
    @gyorgykotan8797 7 месяцев назад

    Gyönyörűen helyre lett hozva. Legközelebb megnézzük.

  • @gyorgynemajlati6340
    @gyorgynemajlati6340 7 месяцев назад

    De jó a szépre emlékezni….💞🙏🇭🇺

  • @ibolyacsogor5849
    @ibolyacsogor5849 7 месяцев назад

    ❤❤❤❤ Imádom ❤❤

  • @catherinegellie8107
    @catherinegellie8107 7 месяцев назад

    Beautiful city….thank you so much…

  • @arpadattilabokor9776
    @arpadattilabokor9776 8 месяцев назад

    :)

  • @peterbatyi1844
    @peterbatyi1844 8 месяцев назад

    Csodálatos! Spirtuálisan ez egy nagyon, nagyon szenthely! 🕉🕉 Namo Buddha! Namaste!

  • @alenkawebber4456
    @alenkawebber4456 8 месяцев назад

    Beautiful scenery 🙏

  • @nuszpljudit2974
    @nuszpljudit2974 9 месяцев назад

    Sajnos nem túl jók a fények, nehezen lehet kivenni a riolittufa hullámzó felszínét és homokszerű mivoltát. Amúgy a zene és a kompozíció megkapó.

  • @ZoltanBuzady
    @ZoltanBuzady 9 месяцев назад

    Great tune selection also!

  • @bencemolnar.239
    @bencemolnar.239 10 месяцев назад

    Nagyszerű anyagok! Nagyon köszönjük! :D

  • @ZoltanBuzady
    @ZoltanBuzady 10 месяцев назад

    Csodálatos

  • @tomtax1960
    @tomtax1960 10 месяцев назад

    Świetne wideo ,,pozdrawiam Was serdecznie.. washhands😊🤗😘

  • @tomtax1960
    @tomtax1960 10 месяцев назад

    Very good video. Beautiful views. Great flight and great music. I can assess this because I fly a drone over historic buildings myself. I leave a big like. Greetings from Poland.

  • @Sargis-tq5hz
    @Sargis-tq5hz 10 месяцев назад

    Моя Армения великая Киликия

  • @ronbrandich4196
    @ronbrandich4196 11 месяцев назад

    Beautiful!

  • @giordanovivant4900
    @giordanovivant4900 11 месяцев назад

    Wonderful video, thk for sharing, like and sub for you ❤

  • @csabanebodor
    @csabanebodor Год назад

    Az emberiségre,az a jellemző,főleg a felsőhatalomra,hogy ész nélkül épít és romból.Ezekre van pénz mindig !!!🤔🤔😎

  • @petermolnar3862
    @petermolnar3862 Год назад

    Ez mekkora már! Van új a nap alatt... Köszönöm.

  • @tomtax1960
    @tomtax1960 Год назад

    Excellent, amazing place great footage.😀I fly too. Greetings from Poland.

    • @b.b.berry-drone
      @b.b.berry-drone Год назад

      Hey Tomasz, many thanks for your comment and feedback. I'm already following your channel; you have fantastic videos, congrats and greetings from Budapest. Wishing you Happy New Year!

  • @tomtax1960
    @tomtax1960 Год назад

    Piękny zamek i ładnie I interesujco nakręcony. Dobry film. Też latam i ten temat mnie bardzo interesuję. Pozdrawiam z Polski

  • @bencegreso1050
    @bencegreso1050 Год назад

    De szép! 😍

  • @bendajozsef
    @bendajozsef Год назад

    Győnyörű vár, kár, hogy üres.

  • @ForraiU96
    @ForraiU96 Год назад

    0:45 >>>>> :)

  • @ForraiU96
    @ForraiU96 Год назад

    Túrista Kékszalag Maxi / TÉRY 80; ez az egyik ellenőrzőpont, 2016... :)

  • @holdfeny26
    @holdfeny26 Год назад

    🏰👌👍