BarBarangoló
BarBarangoló
  • Видео 24
  • Просмотров 5 867
Sástó ősszel
Sástó hazánk legmagasabban fekvõ mesterséges tava, ahol egy 53 méter magas kilátóból csodás panorámában gyönyörködhetünk. Sástó Mátrafüredtől pár perc autóútra található, de túrával is könnyen elérhető innen. Tengerszint feletti magassága több mint 500 méter Az egykor közel 2 ha nagyságú mocsaras, lápos, sással benõtt tavat 1953-ban lecsapolták és kialakították a jelenlegi szigeteket, tavat, valamint 1961-ben megnyitották az elsõ hazai hegyvidéki kempinget.
A 2020-ban felújított, napsárgára festett 53 méter magas kilátó idilli környezetben található: több útvonalon is megközelíthető, de legegyszerűbb, ha a fahidakon átkelve tesszük ezt.
A kilátó előtt egy kis házikóban lehet megvenni a bel...
Просмотров: 32

Видео

Mezőtárkány csodakert 2024
Просмотров 365Месяц назад
Heves vármegyében, Füzesabony mellett, Mezőtárkányon a Széchenyi utcában él a Halász házaspár. 2010 óta díszítik fel családi házukat és annak kertjét szebbnél szebb világító kompozíciókkal karácsony idején. A fények és figurák száma évről évre növekszik. Ma már 950 méternyi, 25.000 fényforrás világítja meg házukat és kertjüket. Mindent felhasználtak az ötletes kompozíciók kialakításához: a gyüm...
Észak olasz körút - North Italian tour (Stelvio, Molveno, Varone, Tenno, Ledro, Braies)
Просмотров 3182 месяца назад
Észak-olasz körút: 4 éjszaka, 5 nap, 2.340 km, 9 tó (Resia-tó, Molveno-tó, Nembia-tó, Garda-tó, Tenno-tó, Ledro-tó, Dobbiaco-tó, Landro-tó, Braies-tó), Európa második legmagasabban fekvő autóval járható hágója, a Stelvio (2.760 m), egy közel 100 m magasból alázuhanó vízesés (Varone vízesés) egy sziklába vájt kanyonban (Varone vízesés), a világ 8.csodája a Strada della Forra, mely Olaszország eg...
Procida
Просмотров 3384 месяца назад
Procida a legszínesebb sziget, ahol eddig jártam. Elbűvölő látványt nyújtanak pasztellszínű házai és a föléjük emelkedő erőd látványa. Mindezek mellett 5 gyönyörű stranddal is rendelkezik, annak ellenére, hogy területe mindössze 4 km2. Procida Olaszországban a Nápolyi-öbölben található, úgy, mint Capri és Ischia is. A három sziget közül Procida a legkisebb. Nápolyból kb.40 perc alatt komppal kö...
Ischia 4. rész - Sant'Angelo, Spiaggia dei Maronti, Il Fungo
Просмотров 2764 месяца назад
Negyedik egyben utolsó teljes napunkra San’Angelo és környékét választottuk kezdésnek. Sant’Angelo egy nyúlvány a szigeten egy kis félsziget. Egy békés oázis a szigeten, annak ellenére, hogy igen népszerű, és igen szép helyről van szó. A sziget egyik legelbűvölőbb településének számít. Autókat ide nem engednek be. A szállodákhoz a vendégeket illetve csomagjaikat golfkocsikhoz hasonló járgányokk...
Ischia 3. rész - Castello Aragonese, Giardini la Mortella
Просмотров 2205 месяцев назад
Ischiai kirándulásunk 3.napjára 2 programot terveztünk. Elsőként a Giardini la Mortella botanikus kertet néztük meg, majd Ischia szimbólumát az Aragonese várat. Busszal jutottunk el a kerthez. Ezen a részen, mint oly sok helyen a szigeten egy picinyke festett sáv jelzi a gyalogosok közlekedési helyét, ami alig egy emberszélességnyi rész az úttestből leválasztva. Izgalmas volt! Részletek a videó...
Ischia 2. rész - Giardini Ravino, Giardini Poseidon Terme
Просмотров 2475 месяцев назад
Ischiai kirándulásunk második napunjára két programot terveztünk. Elsőként a Giardini Ravino kertet néztük meg, ahol egy egyedülálló kaktuszgyűjtemény található. Giuseppe d’Ambra kapitány több, mint ötven évnyi szenvedélyes munkával gyűjtötte össze ezeket a növényeket. Számtalan formájú kaktusz található itt, melyek pompás virágokat is hoznak és ehető gyümölcsökkel is rendelkeznek. A kertben re...
Ischia 1. rész - Forio, Hotel Parco delle Agavi
Просмотров 7315 месяцев назад
A Nápolyi-öbölben található Ischia-sziget a mediterrán vonzerő és a gazdag olasz kultúra elbűvölő keverékével hívogat. Amikor a sziget felé vettük először az irányt nem tudtuk, hogy ilyen kincsre lelünk. Látnivalók sokaságában bővelkedik a hely. Kristálytiszta strandjai, kisebb-nagyobb öblei, természeti szépségei, buja növényvilága vagy termálvizes fürdői megérintettek minket úgy, mint az ínycs...
Ischia intro
Просмотров 2106 месяцев назад
2023-ban felfedeztünk egy nagyszerű helyet. Ischia szigetén jártunk Olaszországban. A 4 nap, amit ott töltöttünk kevésnek bizonyult, hogy kiaknázzuk a látnivalóit és élvezzük az olasz "dolce vitát". Így elhatároztunk ide biztosan visszatérünk. Készítettem egy négy részes beszámolót erről az utazásról. Most egy kis ráhangoló videót hoztam nektek és hamarosan jönnek az élménybeszámolók. #ischia #...
Húsvét Grottéban - Pasqua a Grotte
Просмотров 1,1 тыс.8 месяцев назад
Szicíliában, Grottéban nagyon különleges módon ünneplik Jézus feltámadását. Gyakorlatilag napról napra eljátszák mindazt, ami a Biblia szerint történt. Az elmondottak és a látottak alapján is Húsvét sokkal jelentőségteljesebb ünnep az olaszok számára, mint a karácsony. Nem minden településen ünnepelnek így, ezért a környékből is rengeteg látogatót vonzottak ez események. Ezeket a pillanatokat f...
Széchenyi fürdő Zsigmondy klubkártyával
Просмотров 1758 месяцев назад
Széchenyi fürdő Zsigmondy klubkártyával Szeretnék ajánlani nektek egy klubkártyát, amivel kedvezményesen vásárolhattok belépőt Budapesten a Széchenyi, a Rudas és a Gellért fürdőkbe. A Zsigmondy klubkártya birtokában napi egyszeri belépéssel 4 órán át élvezhetitek az említett fürdők szolgáltatásait 4.000 Ft-ért hétfőtől csütörtökig és 4.500 Ft-ért péntektől vasárnapig. A tízezer forintot meghala...
Citrmfesztivál Mentonban - Féte du Citron
Просмотров 9311 месяцев назад
Menton, "a citromok városa" nyáron is remek úti cél, de aki igazi pezsgésében akarja látni a várost, az a februári Citromfesztivál idején látogat el ide. 2024-ben a 90. alkalommal megrendezendő mentoni citromfesztivál, azaz a Fête du Citron témáját az ókori olimpiák ihlették, mely az „Olimpiai játékok az ókortól napjainkig" témát öleli fel, amelyeket karnevállal, tánccal, és hihetetlen, citruso...
Sárkány Éve Lampion Fesztivál - Year of the Dragon Lantern Festival, Budapest
Просмотров 18011 месяцев назад
A Sárkány Éve Lampion Fesztivál Budapesten az Állatkerti körúton lévő Biodóm kertjében és épületében egy színes és varázslatos világba vezet kicsiket és nagyokat egyaránt. 2024 a Sárkány Éve - a kínai naptár szerint - így a fesztivál központi eleme szorosan kapcsolódik a kínai újévhez, annak reményében, hogy az új esztendő szerencsét, békét és boldogságot hoz mindenkinek. Részletek, információ ...
The Trevi Fountain as you don't want to see it - A Trevi-kút, ahogy nem akarod látni
Просмотров 10911 месяцев назад
Ha Rómában jártok biztosan nem fogjátok kihagyni a Trevi-kutat (olaszul: Fontana di Trevi), mely Róma egyik legnagyobb és világszinten legismertebb szökőkútja. Azt tanácsolom ne hagyjátok kirándulásotok legvégére. Azt, hogy miért is javaslom ezt, kiderül a videóból. 2023.decemberben készültek a felvételek. #rome #fontanaditrevi #trevifountain #cittaeterna #italy #italytravel #italia
OperaTour Budapest
Просмотров 241Год назад
#opera #operatour #operahouse #budapest #visitbudapest Szívesen megnéznéd a budapesti Operaház impozáns épületét, de nem vagy opera rajongó? Akkor ez a program neked szól. 2022. március 15-től a felújított Operaház ismét várja az építészet és kultúra iránt fogékony látogatóit vezetett túrák keretében. Ismerd meg miként született újjá az opera- és balettjátszás fellegvára, hogyan nyerték vissza ...
Városliget műjégpálya
Просмотров 32Год назад
Városliget műjégpálya
Lumina Park 2023 - Budapest 150 - Utazás az időben
Просмотров 348Год назад
Lumina Park 2023 - Budapest 150 - Utazás az időben
Casino de Monte Carlo
Просмотров 230Год назад
Casino de Monte Carlo
Karácsonyi fényfestés Győrben
Просмотров 134Год назад
Karácsonyi fényfestés Győrben
Nice in December at night
Просмотров 42Год назад
Nice in December at night
Szlovákia - Gácsi kastély
Просмотров 134Год назад
Szlovákia - Gácsi kastély
Velencei pillanatok - Moments in Venice (Il Volo - O sole mio)
Просмотров 218Год назад
Velencei pillanatok - Moments in Venice (Il Volo - O sole mio)
Moments of Portofino (Andrea Bocelli - Love in Portofino)
Просмотров 96Год назад
Moments of Portofino (Andrea Bocelli - Love in Portofino)

Комментарии

  • @ErikaMezei-l3g
    @ErikaMezei-l3g 3 дня назад

    Nagyon gyönyörű hely köszönöm a tájékoztatást!

  • @gaborolbei3037
    @gaborolbei3037 15 дней назад

    En minden evben Ischiaba jarok Fantasztikus sziget a termal furdo elkepeszto Poseidon furdo maga a paradicsom csak ajanlani tudom ❤

    • @BarBarangolo
      @BarBarangolo 15 дней назад

      Ezt csak megerősíteni tudom. Mi is visszatértünk az első látogatás után, mert elvarázsolt a sziget. 4 részes videót készítettünk Ischiáról, a másodikban a Poseidon fürdő is szerepel. Szívből ajánlom: ruclips.net/video/b_lt4IM0Y_E/видео.html

  • @ErikaMezei-l3g
    @ErikaMezei-l3g 2 месяца назад

    Nagyon csodálatos szép helyek jó közvetítés sokat lehet tanulni!

  • @ErikaMezei-l3g
    @ErikaMezei-l3g 2 месяца назад

    Nagyon gyönyörű hely!

  • @gerhardkuhne2498
    @gerhardkuhne2498 4 месяца назад

    Immer wieder traumhaft . Wir waren jetzt wieder 2 Wochen auf Ischia. Einmal Ischia immer Ischia 😘😘😘😘

  • @bartabarbi4285
    @bartabarbi4285 4 месяца назад

    Gyönyörű minden! A tenger a házak, a naplemente stb. Csodás helyen jártatok! Köszönöm az élményt így videón keresztül is!

  • @MaddalenaDerrico-m1w
    @MaddalenaDerrico-m1w 5 месяцев назад

    È bellissimo video mifasognare è bello viaggiare

    • @BarBarangolo
      @BarBarangolo 5 месяцев назад

      Sono contenta. É giá raggiungabile anche la parte 2. con sottotitoli in italiano e inglese.

  • @ErikaMezei-l3g
    @ErikaMezei-l3g 5 месяцев назад

    Nagyon szép és hasznos tartalom. ❤

  • @mardel69
    @mardel69 5 месяцев назад

    Nagyon szép, hasznos videó, köszönöm. Ui.: Szeretném megkérdezni, hogy az öltöző szekrényért kell fizetni és hogy működik?

    • @BarBarangolo
      @BarBarangolo 5 месяцев назад

      Köszönöm a pozitív visszajelzést! : ) A belépéskor kapott órával nyitható és zárható a kiválasztott üres szekrény. Természetesen nincs plusz költsége.

  • @bartabarbi4285
    @bartabarbi4285 6 месяцев назад

    Köszönöm a részletes beszámolót! Nagyon hasznos annak aki ide tervezi következő útját.

    • @BarBarangolo
      @BarBarangolo 6 месяцев назад

      Köszönöm a visszajelzést!

  • @bartabarbi4285
    @bartabarbi4285 8 месяцев назад

    Köszönöm a részletes bemutatását a húsvéti ünnepnek!👏 Biztos nagy élmény volt élőben látni mindezt.

  • @bartabarbi4285
    @bartabarbi4285 11 месяцев назад

    Ezt egyszer látnom kell 🍋

  • @bartabarbi4285
    @bartabarbi4285 11 месяцев назад

    Csodálatos kompozíciók,aki nem tud elmenni itt ízelítőt kap a videóból

  • @bartabarbi4285
    @bartabarbi4285 Год назад

    Köszönöm a videót,az egész parkot láthatjuk ebben a formában. Ajánlom azoknak akik nem tudnak elmenni,nézzék meg,így bepillantást nyerhetnek a Lumina parkba.

  • @bartabarbi4285
    @bartabarbi4285 Год назад

    Micsoda karácsonyi pompa és hangulat 🎁🎄🥰

  • @bartabarbi4285
    @bartabarbi4285 Год назад

    Csodálatos lett a videó! A zene választás is remekül illik az egész videóhoz