Mondjuk az nem igaz, hogy itt nyílt lehetőség a világ legjobb versenyautójának eldöntésére, mert a GrandPrix VB is már erről szólt, és az 1906 óta van.
Nagyon sok tehetséges versenyző volt , van és lesz. Mindegyikrol azt mondják, hogy legenda. Mit mondunk , akkor Enzo Ferrarirol? Szerintem egy halhatatlan , aki sok legendát egyesit össze,egy történelemkönyv amelyik vastagodik napról napra.Egy olyan jelenség ami akkor is létezni fog amikor mi már nem fogunk letezni.A versenyzők közül pedig mindenki Ferrarival szeretne a legjobb lenni, nem beszélve a szurkolokrol.Hajra Ferrari , hajra tifosiak.
Nekem sem tetszik ez a dal, de nem diszlájkoltam, nem is fogom. Csak gondoltam, meghallgatom, már rég nem hallottam, illetve kíváncsi voltam, hátha a szövege ki van írva, mert elég érthetetlen helyenként, amit énekelnek. A szövegére sem emlékeztem, csak a refrénjére. 40 éves nő vagyok, tehát nem mai csirke, de sosem tetszett ez a dal. Fura a dallama. Presser énekhangja sem tetszik.
Tényleg nem magyarul van ez, gyerekek. Mi az, hogy a csúnya fiúknak is van szíve? Nyelvtanilag így helyes: vagy a csúnya fiúknak is van szívük vagy a csúnya fiúnak is van szíve. Így lenne jó, nem úgy, ahogy ez a szöveg most szól. A zenéje egyébként valóban nagyon jó!
@@husigerike9422 Látom, nagyon nem érted a lényeget, mert a példád is rossz. Mindenkinek van telefonja, az a helyes. Mert akkor gyűjtőfogalmat alkalmaztál, ahhoz pedig egyesszám illik. De ha azt mondod konkrétan, hogy fiúk, akkor nekik csak szívük lehet, nem szíve!
13 éves vagyok. És azt mondom hogy nem tetszik.:) Benne van szív lélek. Mindenkinek más az ízlése.:) de ez jó lett. Mert a szövege ütős. Csak egyszerűen nem tetszet a ritmusa de ment a like mert van benne érzék és sokkal több munka van bele fektetve mint a "mai" zenékbe.😊
Tényleg nagyon jó, csak kár, hogy nem magyarul van. Helyesen így szólna: A csúnya fiúknak is van szívük. Írhatta volna így is: egy csúnya fiúnak is van szíve....
Hátborzongatóan szép dal ...,nincs az az "Istentisztelet",ami ennél "megtisztítóbb erejű" lenne...Pici hangszerelése utolérhetetlenül brilliáns...! És akkor még visszafogott vagyok...
Nekem Enzo a nevem
Fasza
Mondjuk az nem igaz, hogy itt nyílt lehetőség a világ legjobb versenyautójának eldöntésére, mert a GrandPrix VB is már erről szólt, és az 1906 óta van.
Ne tegyunk fel semmit amirol penzrol szol!!
Fáj,de rám is igaz!
A Scuderia szó jelentése amugy istálló,versenyistálló... rossz a narráció nagyon
Az a 12 hengeres biztos hogy boxer volt és nem 180°-os V motor? (23:30)
Nagyon sok tehetséges versenyző volt , van és lesz. Mindegyikrol azt mondják, hogy legenda. Mit mondunk , akkor Enzo Ferrarirol? Szerintem egy halhatatlan , aki sok legendát egyesit össze,egy történelemkönyv amelyik vastagodik napról napra.Egy olyan jelenség ami akkor is létezni fog amikor mi már nem fogunk letezni.A versenyzők közül pedig mindenki Ferrarival szeretne a legjobb lenni, nem beszélve a szurkolokrol.Hajra Ferrari , hajra tifosiak.
Mondjátok meg egy földi embert akihez a pápa személyesen látogatott el.
Feladta neki az utolsó kenetet. De kérdésedre válaszolva valszeg senki masnak
Ferrari, Ford, Porsche, Mercedes mekkora nevek.
Ppp0p] zz]]] 00]]]zzzz]zzzzzzzzz]]]]hh+hhhhhhhhhh+h
00z6
00 a gyerekek is
Nem tudom mit
Nem tudom mit csinalnak
Nekem sem tetszik ez a dal, de nem diszlájkoltam, nem is fogom. Csak gondoltam, meghallgatom, már rég nem hallottam, illetve kíváncsi voltam, hátha a szövege ki van írva, mert elég érthetetlen helyenként, amit énekelnek. A szövegére sem emlékeztem, csak a refrénjére. 40 éves nő vagyok, tehát nem mai csirke, de sosem tetszett ez a dal. Fura a dallama. Presser énekhangja sem tetszik.
Szeretem a ferrarit nagyon bírom
Asztadej💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖💖
Nagyon jo resz
Last Christmas!
Hahaha 😂👍
Tényleg nem magyarul van ez, gyerekek. Mi az, hogy a csúnya fiúknak is van szíve? Nyelvtanilag így helyes: vagy a csúnya fiúknak is van szívük vagy a csúnya fiúnak is van szíve. Így lenne jó, nem úgy, ahogy ez a szöveg most szól. A zenéje egyébként valóban nagyon jó!
biztos ez? nyelvtanilag helyesen azt mondanad, hogy mindenkinek van telefonjuk? a mindenkinek van telefonja nem helyes?
@@husigerike9422 Látom, nagyon nem érted a lényeget, mert a példád is rossz. Mindenkinek van telefonja, az a helyes. Mert akkor gyűjtőfogalmat alkalmaztál, ahhoz pedig egyesszám illik. De ha azt mondod konkrétan, hogy fiúk, akkor nekik csak szívük lehet, nem szíve!
van az ugy
Imádom az F1 -et
13 éves vagyok. És azt mondom hogy nem tetszik.:) Benne van szív lélek. Mindenkinek más az ízlése.:) de ez jó lett. Mert a szövege ütős. Csak egyszerűen nem tetszet a ritmusa de ment a like mert van benne érzék és sokkal több munka van bele fektetve mint a "mai" zenékbe.😊
Most már 17 vagy :) sok áldást mindenben.
.HIUUU RIA.
+1
Ez fájdalmas TK lettem
Ez fájdalmas TK lettem
Rice/Pokolgép/Illés :)
Vègtelen köszönet !!!!! Règota kerestem!! Imádom ezt a változatot!!
Tényleg nagyon jó, csak kár, hogy nem magyarul van. Helyesen így szólna: A csúnya fiúknak is van szívük. Írhatta volna így is: egy csúnya fiúnak is van szíve....
Költői szabadság!
ez a köznapi használatban teljesen rendben van.. mindenki érti
@@steflionstudio1762 nincs rendben, csak azoknál, akiknek ötödikben megrekedt az általános iskolai oktatásuk. (És nem oktatása!)
Kell a dislike is. Presser Pici tudja.
Ez szuper jó !!! Ki rakhatnák egy lemezre . NEM?????!!!!
Aranyra
kész én kiégtem :D
en is csunya fiu vagyok.a lelkem csunya!
Jacques Saar ezer meg egy Not csaltam, parat el is astam.
Jacques Saar Egynek sem irtam dalt :( :(
Jacques Saar Azota szomoru a vasarnap.
A neved azt jelenti, hogy Zsák szar? XDDDDDD
Fasza!
Ez késsz :D
az az 5 ember gondolom süket, vagy nem érti ezt a nyelvet :P
Vagy szándékosan nem is akarja, mert -sajnos-, már ilyenek is vannak...
Legfeljebb siket, de nem süket. Ennyit már tudni illene.
hát ez óriási!!!
Rice/Pokolgép/Illés :)
Hátborzongatóan szép dal ...,nincs az az "Istentisztelet",ami ennél "megtisztítóbb erejű" lenne...Pici hangszerelése utolérhetetlenül brilliáns...! És akkor még visszafogott vagyok...
Hogy lehet szép, ami hátborzongató? Miféle képzavar ez? Vagy ilyen hatást tett rád ez a nóta?
nagyon igaz!!!!
dehogy!! ezek " a lanyok, akik olyan butak" ! :)
Hungarian.
Én ma hallottam, és játszottam ezt a dalt előttem, basszusgitáros vagyok, ,,,Imádom!!!! Csodás akkordmenet, szuper hangszerelés....Pici Naqy vagy!!!
Vagy négy páva.
jó kérdés
Mikor esik a hó :)
Ki az a két süket idióta aki diszlájkolta?
Az pont olyan idióta, mint aki süketnek írja a siketet.
Ez szép :)
Mondjuk Pici bácsinak egyáltalán nem kéne énekelnie.
kinek nem tetszik ez a király zene.........nálam 10pont ez a dal:D
tudom anyának már tényleg rossz a teste,de a konyhába még jó...:D:D:D
Voga az nem iszik :-}
Voga az soha nem iszik :-}
Egy éve keresem ezt a dalt. Köszönöm!