- Видео 84
- Просмотров 355 241
CheckINN
Венгрия
Добавлен 1 окт 2019
CheckINN - A MAGYAR TURISZTIKAI SZÖVETSÉG ÚJ ERNYŐMÁRKÁJA
Felpezsdítette az egyetemista hallgatók kreativitását a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány 2019 őszén indított CheckINN elnevezésű, fél éven át tartó turisztikai ötletversenye. Az alapítvány fókuszpontjaival összhangban, a verseny célja az ágazat népszerűsítése, valamint az innovatív gondolkodásmód ösztönzése a felsőoktatásban tanulók körében.
2019-ben a szállodaipari innováció volt a középpontban, és rengeteg friss ötlettel teli pályamű érkezett a bíráló bizottsághoz. A tavalyi évi pilot projektet követően, a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny egy folyamatosan nyitva álló, online pályázati lehetőség lesz a hallgatók számára, melynek központi témája évenként más és más turisztikai terület köré csoportosul, hogy folyamatosan megújulásra ösztönözze a ma még iskolapadban ülő szakmai utánpótlást.
2020 szeptemberében ismét meghirdetésre került a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny az egyetemi hallgatók számára.

Újítsd meg! - CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2024
1 ötlet 1 millió forintért? A CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 10.15-ig várja a pályázatokat! 💰 🏆
Az Újítsd meg! kategória célja a szolgáltatók és szolgáltatások minőségi megújulásának előre mozdítása. 🔄
Ebben a kategóriában olyan ötletekkel nevezhettek, amelyek valamilyen módon kötődnek a balatoni szállodaiparhoz, vendéglátáshoz, attrakciókhoz vagy akár rendezvényekhez és azok minőségi fejlődését szolgálják.💡
📹 Mit kell beadnotok? Első körben készítsetek egy max. 3 perces videót, amiben bemutatjátok magatokat, a csapatot és az innovációt.
⏰ Meddig pályázhattok? 2024. 10. 15. éjfél
🔗 Jelentkezés: innovacio.check-inn.hu/
Készen állsz, hogy felpezsdítsd a Balaton turizmusát? Mutasd meg, mi...

Просмотров: 13
Видео
Innovációk bemutatása - 8. rész
Просмотров 304 часа назад
Neked is van egy jó ötleted? Oszd meg velünk a fejenkénti 1 millió Forintos fődíjért! 💡 Jelentkezz a 2024-es CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyre 10.15-ig! 📋 Milyen ötletekkel lehetett tavaly a döntőbe jutni? Videóinkból kiderül! 🎥 További információért keressétek az innovacio.check-inn.hu weboldalt! 🌐 #foryou #foryoupage #fy #fyp #checkinn #tourism #innovation #competition #community #tur...
Innovációk bemutatása - 7. rész
Просмотров 2316 часов назад
Neked is van egy jó ötleted? Oszd meg velünk a fejenkénti 1 millió Forintos fődíjért! 💡 Jelentkezz a 2024-es CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyre 10.15-ig! 📋 Milyen ötletekkel lehetett tavaly a döntőbe jutni? Videóinkból kiderül! 🎥 További információért keressétek az innovacio.check-inn.hu weboldalt! 🌐
Innovációk bemutatása - 4. rész
Просмотров 10514 дней назад
Neked is van egy jó ötleted? Oszd meg velünk a fejenkénti 1 millió Forintos fődíjért! 💡 Jelentkezz a 2024-es CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyre 10.15-ig! 📋 Milyen ötletekkel lehetett tavaly a döntőbe jutni? Videóinkból kiderül! 🎥 További információért keressétek az innovacio.check-inn.hu weboldalt! 🌐 #foryou #foryoupage #fy #fyp #checkinn #tourism #innovation #competition #community #tur...
Innovációk bemutatása - 3. rész
Просмотров 1714 дней назад
Neked is van egy jó ötleted? Oszd meg velünk a fejenkénti 1 millió Forintos fődíjért! 💡 Jelentkezz a 2024-es CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyre 10.15-ig! 📋 Milyen ötletekkel lehetett tavaly a döntőbe jutni? Videóinkból kiderül! 🎥 További információért keressétek az innovacio.check-inn.hu weboldalt! 🌐
Innovációk bemutatása - 2. rész
Просмотров 7821 день назад
Neked is van egy jó ötleted? Oszd meg velünk a fejenkénti 1 millió Forintos fődíjért! 💡 A jelentkezés a 2024-es CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyre hamarosan indul! 📋 Milyen ötletekkel lehetett tavaly a döntőbe jutni? Videóinkból kiderül! 🎥 #foryou #foryoupage #fy #fyp #checkinn #tourism #innovation #competition #community #turizmus #innováció #verseny #közösség #ötlet #ötletverseny #fejl...
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Bubi csapata
Просмотров 618 месяцев назад
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Bubi csapata
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Bucka csapata
Просмотров 708 месяцев назад
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Bucka csapata
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - ImagInn csapata
Просмотров 908 месяцев назад
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - ImagInn csapata
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Les Antoinettes csapata
Просмотров 408 месяцев назад
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Les Antoinettes csapata
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Riding Time csapata
Просмотров 608 месяцев назад
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Riding Time csapata
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - SightCity csapata
Просмотров 438 месяцев назад
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - SightCity csapata
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - SZÉPlace csapata
Просмотров 1208 месяцев назад
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - SZÉPlace csapata
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Üzlet Mates csapata
Просмотров 418 месяцев назад
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Üzlet Mates csapata
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Vakrandi a természettel csapata
Просмотров 1048 месяцев назад
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Vakrandi a természettel csapata
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Workredible csapata
Просмотров 458 месяцев назад
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 - Workredible csapata
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 összefoglaló videó
Просмотров 1628 месяцев назад
CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny 2023 összefoglaló videó
CheckINN Innovációs Verseny 2022 - Nagyra értékelünk!
Просмотров 101Год назад
CheckINN Innovációs Verseny 2022 - Nagyra értékelünk!
CheckINN UP 2022 - Design thinking / Service design a turizmusban
Просмотров 183Год назад
CheckINN UP 2022 - Design thinking / Service design a turizmusban
CheckINN UP 2022 - Turizmus 4.0 (Adat és intelligens megoldások)
Просмотров 40Год назад
CheckINN UP 2022 - Turizmus 4.0 (Adat és intelligens megoldások)
CheckINN UP 2022 - A turizmus újhullámain
Просмотров 97Год назад
CheckINN UP 2022 - A turizmus újhullámain
CheckINN UP 2022 - Szász Ferenc - Mastercard
Просмотров 58Год назад
CheckINN UP 2022 - Szász Ferenc - Mastercard
CheckINN UP 2022 - Új hullámok a turizmusban
Просмотров 163Год назад
CheckINN UP 2022 - Új hullámok a turizmusban
Engem az érdekelne, hogy egy csapaton belül, ahol mindenki ugyanazt csinálja, pl. Ugyfelszolgalat, hogyan lehet jól vezetni egy csapatot, ahol nagyon vegyes a korosztály, 20-50ig.
Még sose jutott eszembe, hogy főtt kukoricát sajttal meg tejföllel egyek, kis fokhagymával - de az ötlet egyáltalán nem is tűnik rossznak...
😂😂😂 A legjobb reklámarc!!!
De ennék most 850-ért lángost...
Na kinek ismerős a pasi? #csokibanán
A második mondat után fejbe rúgtam volna 🤣🤣🤣
Hogy hívják ezt a humoristát?
Janklovics Péter
Hatalmas!
Ennél jobb ötleteim nincsenek 🤣
Iszonyat cringe!
Jòbarát a legnagyobb vagy!!!
It's a final countdown tiririiiiiii :D :D :D
Amikor ezt olvastam akkor jött ez a rész :-D
kóka INN?
ez szar bocsi !!!!!
Mi lenne a világból ha csak ilyen szófosó semmirevaló ripacs sz@rokból állna.
Maszkos barmok
:)))
Ez az ember annyira hülye, nagyon csípem!
hahahaha
Csodálom, hogy az árus nem vágta szájba ezt az elbaszott Mucsi-imitátort.
Csodálom,hogy azt gondolod,csak úgy lazán odamegy, és provokatívan kioktat egy számára ismeretlen "árust",ráadásul több kameraszögből is... Dzsízösz Ridöm íz a denszőr...🙆♂️
@@gyurij.1956 Csodálom, hogy csodálod, amit félreértettél.
Mucsi-imitátor... Az egyik így sincs sajnos sehol, a másik meg káromkodás nélkül nem lenne ott se, ahol. ✌️ Isten Barma viccesebb lenne úgy gondolom, ha már degradálod magad, vagy Isten Remek, ha úgy értetted,és nem félre, amit írok. Minden jót, szia
Látom, szeretik törölni a hozzászólásokat. Jellemző...
Köszönjük Emese :)
Eskü a hennafestést szúnyogriasztóval élném xD
Fogyaték ez a csávó
Janklovics nagyon nagy zsuga. 😄😂🤣
Nagyon nagy figura. 🤣😂😂
Még jó hogy a recepciós nem lett Idegbeteg!
Nem tudja valaki, mi az a zene, amit énekel? :D
Ne mondd má, hogy nem ismered?! Melyiket kérdezed?
@@JohnJackson-xd4nc hagyd csak, ő még nem élt akkor :D
nem derült ki
@@carvermajor8985 Közben már rég megtaláltam! Snap-Rhythm is a dancer! Csak olyan hülyén énekelte!
Vannak az embernek ötletei, de az qrva hét szentség, hogy nem nektek fogják elmondani, hogy majd ti fogtok belőle nyerészkedni. Saját kútfőből nem megy? Akkor ne erőltessétek ezt. Engedjétek el. Mint a fingot. Úgy is kifijezhetem magam, hogy fingotok sincs hozzá! Gratula! Említsetek egy degenerált barmot, aki ingyen ötletelget nektek, hogy a tiétek legyen a haszon?🤦♀️🤦♀️🤦♀️🤦♀️. Agyhalál. Ráhúzódott a covid az agyatokra??
Emberiség elleni vétség ez a fazon! :-((((((((
Bányába zavarnám az ilyen heréket.DOLGOZNI nem pofázni.
Sírok! Hatalmas arc vagy!
Janklovics művész úrnál irritálóbb fickót még nem termelt ki a hazai színészszakma...
Nem túlzás ez? Mármint a műbész úr! :-D
@@JuhaniMajokorpi Adjuk meg a tiszteletet választott hivatásának, mégha ő a tehetségtelen csepürágók táborát erősíti
Peti ❤
😂😂😂😂 imádom
a videó tényleg vicces, de a tartalom ami mögötte van, a lényeg hogy lenyulják ha van egy jó ötleted....
Na várj csak amíg Dennis megtalál Új-Zélandon karácsonykor. :D
XDDD
Adom 😂😂✌️ like aki kurvára várja már
az igen :D
Janklovics Péter
Az eladó nagyon ismerős...
... na ne!
Eszméletlen ez a manus. Profi.
hihetetlen hogy ő még a szarból is viccet tud csinálni:D
Hihetetlen hogy mennyi ilyen dologtalan here élősködő van a világon.