![Rita kertje](/img/default-banner.jpg)
- Видео 129
- Просмотров 363 467
Rita kertje
Добавлен 29 янв 2015
2010-ben Sopron külvárosába, a Virágvölgyben kertes házba költöztünk. Egy 3000 m²-es sík területre építkeztünk, ahol korábban szőlősorok álltak. Kezdetben nem volt elképzelésem hogyan alakítsam ki a környezetemet. Az első években rengeteg növényt kaptam nagyanyámtól és édesanyámtól, melyek a mai napig a kedvenceim, és szép emlékeket idéznek bennem. Mostanra már több ezer növény került hozzám, és otthont és táplálékot nyújt az itt élő rovaroknak, madaraknak, lepkéknek, sünöknek, gyíkoknak. Létrehoztam egy olyan önfenntartó kertet, amely kevés gondozás mellett szerez örömet nekem. Hobbikertészként alakítom a kertemet, és az évek során számos buktatón kellett átküzdenem magam, de ezek az akadályok csak megerősítettek abban, hogy vissza kell hoznom a természetet és az élővilágot erre a területre, ahol a gyomirtás és permetezés miatt évekig megszűnt az élet. A kert bebizonyította, hogy megfelelő gondoskodással és kitartással bárki képes lehet újraéleszteni egy terület élővilágát.
A szárazságtűrő ágyás
Biztos emlékeztek, hogy már egyszer készült videó a hátsó kertemről, ahol tavaly ősszel kezdtem a talajtakarást. Egy kicsi részét már beültettem, most pedig szeretném megmutatni nektek, hogy pár hónap alatt mennyit fejlődtek a növények. Többnyire olyan növények kerültek ide, amik nagyon jól bírják a szárazságot, a későbbiek folyamán sem szeretném öntözni ezt a részt a fák és cserjék alá mindig vastag mulcsozást fogok használni és a többi növény is úgy lett összeválogatva, hogy bírják a több hétig tartó csapadékmentes időszakot.
Ősszel folytatni fogom mivel még csak egy kis szakasz van beültetve és évről évre nagyobb részen szeretnék majd ilyen növény ültetéseket létrehozni.
Ősszel folytatni fogom mivel még csak egy kis szakasz van beültetve és évről évre nagyobb részen szeretnék majd ilyen növény ültetéseket létrehozni.
Просмотров: 1 713
Видео
The long-lasting scorching heat also causes great difficulty for gardeners in the increasingly hot
Просмотров 1,2 тыс.9 часов назад
A hosszú ideje tartó perzselő hőség a kertészeknek is nagy nehézséget okoz az egyre melegebb és csapadékszegényebb nyári időszakokra érdemes tudatosan készülni. Arról, hogy milyen praktikákat lehet bevetni, hogy a növények a kánikulában is a legszebb arcukat mutassák Köves Andrea beszélgetett amatőr kertművelő vendégével. - Most már hetek óta tart a kánikula, mégis Mogyorósi Rita amatőr kertműv...
Hatalmas a hőség!
Просмотров 3 тыс.16 часов назад
Mire figyeljünk a nagy szárazságban. A kertünkben élő madarak, rovarok, gyíkok, sünök szomjaznak. Én több helyre is teszek ki vizet, hogy ezek az élőlények fel tudjanak frissülni és ti is gondoskodjatok arról, hogy az ilyen nagy melegekben jól érezzék magukat nálatok. Madáritatók: Helyezzünk el több madáritatót a kert különböző pontjain. A madarak könnyebben hozzáférhetnek a friss vízhez, ha az...
A Harmatdombon jártam!
Просмотров 2,8 тыс.21 час назад
Levendula imádók figyelem! A napokban meglátogattam kedves barátaimat akik szintén a levendulák szerelmesei. Cousteau és Manis pár év alatt egy vadszedrekből és több invazív növényből álló területből mentette meg a jelenleg még termő gyümölcsfákat, és ezen a több mint 2700 m²- es területen hozták létre a levendula ültetvényüket. A telek adottságai, mivel a soproni borvidék területén van, ahonna...
Még mindig ásás nélkül
Просмотров 3,7 тыс.День назад
Nézzétek csak milyen jól beállt már ez az új része a kertemnek. Ígértem nektek, hogy folyamatosan mutatni fogom a növények fejlődését ebben a nagy ágyásban. Egy hónapi szárazság után vettem fel ezt a videót és szerintem nagyon jól választottam növényeket már most nagyon szuperül beálltak azok is amiket idén tavasszal ültettem el. A videó végén az idei tavaszi új ágyásom is megmutatkozik majd és...
Pilisszentkereszten jártunk Az Egy kertész kertjében
Просмотров 2,7 тыс.14 дней назад
Szomoru Miklós @egykerteszkertjekertapolas6280 évről évre nagyobb és szebb. A videóban láthatjátok a gyönyörű vízesést is, ami a csodás növényekkel hihetetlenül jó látvány. Ha tehetitek látogassatok el hozzá tanuljatok és töltődjetek fel élményekkel.
Ökotudatos kerttervezés Szomoru Miklóssal és Németh Benjaminnal
Просмотров 1 тыс.14 дней назад
Ökotudatos kerttervezés Szomoru Miklóssal és Németh Benjaminnal
Hatalmas felhők Sopron felett + csigavadászat
Просмотров 1,1 тыс.Месяц назад
Hatalmas felhők Sopron felett csigavadászat
De cuki! Kisrigó.😘
Imádnivalóak. ❤️
Nem gondoltál még arra h egy vad kamerát felállíts h láthasd éjjel milyen állatok járnak a kertedben?
Hát. Volt itt őzike, róka, nyestek, borz, mellettünk pedig a szarvasok sétálgatnak. 🙂 Elfoglaltuk a helyüket.
❤
Gratulálunk és köszönjük a sok infót! 🌱🐝
Én köszönöm, hogy megnézte.
Himalájai nyír felől szeretnék érdeklődni. Milyen ütemben nől, van esetleg különösen igénye?
Én most már inkább olyan helyre tanácsolom ahol több csapadék van. A nyírek nagyon vizigényesek.
Gyönyörű a kerted Rita!!🙏😀
Köszönöm szépen!
❤
Szépek nagyon! Honnan tudnék vásárolni Nagyon régóta szeretnék,de sajnos eddig nem sikerült!
Piacon érdemes megnézni. Köszönöm szépen.
Rita❤❤❤❤
Micsoda színkavalkád😊
Csodaszepek nagyon tisztelek
Gyönyörű !
Köszönöm szépen 🙂
Az a tó a tavirózsákkal gyönyörű,mesés!! 👏👏👏 "Add már uram az esőt!" 🙏 Addig is tegyük lehetővé a vízhez jutást, fürdőzést a rovaroknak, madaraknak, ahogy tanácsolod!👍🏼
Igen. 🙂 Holnapra igérték felénk, Remélem tényleg kapunk.
Locsolni kötelező
Kedves Rita! Nem okoz problémát,ha a március eleji metszést követően egy újabb fagy alakul ki? Én pont most ülettem 5 palántát, és nagyon örülnék neki,ha nem rontanám el életem első ültetését! Valamint ősszel akkor semmiféle metszést nem kell megtenni? Nagyon szépen köszönöm előre is segítő tabácsod! Jó érzés egy profitól tanulni!
Kedves Szabina! Érdemes mindig figyelni az előrejelzéseket. Volt hogy majdnem áprilisban metszettem meg őket, mert még mutatták a fagyokat. De ha mínusz egy-két fok van éjjel az nem árt nekik. 🙂
Nagyon szépen köszönöm. ❤ Nagyon fogok igyekezni első metszésemkor szem előtt tartva tanácsaidat!
@@szabinakiss8039 nagyon szívesen ❤️. Jó munkát kívánok neked 🙂
Kedves Rita, egy nagyon jolelkü ember vagy, az ilyen embereket nagyon sokra becsülöm. Sokan nem gondolnak az allatokra, pedig nagyon szenvednek ök is. Mennyivel több kis allatot lehetne megmenteni, ha sokkal több ember gondolna rajuk is. A sünöknek is este aldas a viz, ök is keresik a vizet. Imadkozom Magyarorszagert, hogy adjon a jo Isten tisztesseges esöt, de nem iteletidöt!Egyebkent a kert meg mindig gyönyörü!
Kedves Mancika! Szerencsére sokan vagyunk akik szeretjük a természetet és gondoskodunk az élőkényekről. A sajnos ez az időjárás őket is megviseli. Ahol tudunk segítsünk. ❤️
Péter, tök szép lett a kertetek! Jó kis munka lehetett. Gratulálok!
Igen, gyönyörű kert. Élőben sokkal szebb. 🙂
Csodaszép :)
Kedves Rita ! Azt szeretném kérdezni, hogy a kutyatejeket vissza szoktad vágni ? Ha igen Mikor ? Köszönöm, Zsuzsi.
Igen, de csak az elszáradt ágakat vágom le. Ha szeretnéd, hogy magot neveljenek akkor tavasszal. Nyugodtan lehet most is, de én azért is szeretem tavasszal mert télen is mutatnak.
@@ritakertje Köszönöm.
A kertnek akkor lesz vége, amikor a cserjék, fák negnőnek. Ismerem a képletet.
Igen. Ezért is jó hogy időbe ültejük el őket. 🙂
Hogy még dal is van rólad, ez csúcs 🤗😘🥰
Szia Rita! Köszi, hogy ismét egy csodaszép kertet mutattál be, melynek a fekvése is káprázatos. Rengeteg munkát fektethettek abba, hogy ilyen legyen. A kitartásuk becsülendő, mint mondták, szinte minden a két kezük munkája. Elismerésem, és gratulációm.....
Köszönöm szépen a házigazdák nevében. ❤️
Frankó a hely. Ők itt élnek egész évben vagy ez egy nyaraló?
Szerintem is szuper jó hely. Ha tehetik itt vannak. Itt alszanak, itt fogadják a barátokat is.
Kedves Rita! Csodálatos a kert, rengeteg gyönyörű növény. Szeretném megkérdezni, hogy a növénytámaszokat, kerti díszeket honnan szerzi be?
Köszönöm szépen. A legtöbb cottage kertdekortól van.
@@ritakertje Értem. Köszönöm.
En mar harom eve hazsnalom, rafanyalodtam, mert bizony több fam is gombabetegsegtöl szenvedett, a meggyfa a moniliatol, amire a forgalomban levö gombaölö szerek nem voltak hatasosak es dragak is. A barackfa is elkapta rendszeresen a gombabetegseget es sorolhatnam. A viragok között is volt, amik gyengelkedtek. Szoval en teljesen rakaptam, a melletütünk levö erdöböl szedtem es szedek rendszeresen, en összevagom, de nem tul, de megis. A kekfenyöm alatti területen megengedtem, hogy a csalan nöjjön es szepen nönek is, azokbol egy szük kilo ha megnönek, összegyül, annal kevesebbet kell az erdönel szedni. Nem erdekel, hogy büdös, de tenyleg büdös, mindent karpotol az eredmeny! A barack is, meggy is tulteszi magat a betegsegen, meg ha meg is kapjak, rendületlenül hozza az ujabb agakat, leveleket, a rozsak eörsebbek, a hortenzia imadja, en amit eszrevettem es hallottam is, a bogyosoknal vigyazni kell, a malna nem birja ezt a doppingszert. Könnyen megbetegszik töle, ez az en privat velemenyem. Csak a ribizlit es a malnat hagyom ki, meg az afonyat is öntözöm vel. A higitasnal en az 1:10 -hez szabalyt alkalmazom, azaz 1 liter csalan 9 liter vizhez. A hortenzia eseteben ez 1:5-höz. A paradicsom is szereti nagyon... szoval en nem göyzöm szedni rendszeresen es kesziteni a tapot a növenyeknek, mert olyan szövetminöseget ad a növrnyeknek, amikhez nincs kedve a sok parazitanak nyulni es hat massal nem tragyazok.
Ennek nagyon örülök. Szerintem is az egyik legjobb anyag a növényeknek. 🙂
Szia ! eppen valami orokzold sovenyt kerestem ! vajon hogy lehet szaporitani ?
Nagyon könnyen lehet dugványozni. De maximum 1.5 méter magasságú lesz.
Annyira szép, öröm volt látni! Minden mindennel összhangban, varázslatos kert!
Köszönöm szépen 🙂
Nemrégen egy videóban a locsolásról beszéltél ...most meg megint hogy semmit nem locsolsz...szóval melyik az igaz?
A kertemben több ágyás van. Ebben az ágyásban csak a frissen ültetett növényeket locsoltam idén. A többi ágyást viszont ahogy mondtam a videóban úgy locsolom. A szárazságtűrő növényeket egyszer sem locsoltam idén.
@@ritakertje őrület nákam jépzekd el kipusztulnának ha így csinálnám .. Pedig már mulcsozok...):
Rita bemutatta a "szerelemnövényeit" a szerelemkert(emben ❤) 😊
Igen ❤️
Csodás! Meseszép! De hogy tudsz ennyi növényt locsolni a 40 fokban?
Nagyon szépen köszönöm 🙂. Sűrűn vannak ültetve a növények és vastagon mulcsozok mindenhol. Gyűjtöm az esővizet és azt is felhasználom.
(a címnél lemaradt egy N betű. ...kertjébeN)
Köszönöm szépen, javítottam.
Kedves Rita, Sajnos nem volt lehetőségünk tavasszal megmetszeni a fákat, de őszig sem szeretnénk várni, így csak nyár közepén tudjuk metszeni a leylandi ciprusainkat. Milyen problémát okozhat ez illetve mire figyeljünk? pl esős hűvösebb vagy napos szárazabb napon csináljuk? Kora reggel vagy inkább később este felé? Köszönöm a segítséget
Kedves Péter a nagy melegben semmiképp nem tanácsolom metszeni őket. Én várnék legalább augusztus végéig, vagy szeptemberig. Inkább hűvösebb időben jó metszeni őket.
@@ritakertje Köszönöm a választ. Október vége már nagyon késő? Vagy inkább várjunk inkább tavaszig?
Mindig eltölt a csodálat....de eszembe jut az elmúlás is, amikor mindezt már nem láthatom🌈 Boldog vagyok, köszönöm!
Örülök, hogy tetszik ❤️
Hű, de szuper ötletek, nagyon köszönöm!👏👏👏
Nagyon szívesen 🙂
Szuper, nagyon szép lett.!
Köszönöm 🙂
Elvileg a zsálya 4 perc 20-nál egynyári nálunk. Amerikai hardiness zóna 9-11.
Nálam vastag takarással több éve áttelelnek az inkaliliomok és az amistad zsáják is
Gratulálok az erőhöz, kitartáshoz, esztétikai érzékhez amivel ezt a csodat megalkodtad.
Nagyon szépen köszönöm ❤️
Szia Rita!A díszgalagonyát metszed?Köszi🤗
Szia csak formametszést végeztem rajta
Aztaaa, micsoda dal👏👏👏
Életemben nem voltam ennyire motivált még a kert kialakítása során, mint amilyen lettem amikor megismertem a kerted. Ez egy csoda. És most nagyon jó lenne újra látni személyesen, mert a videón is csodás, de tudom, az életben sokkal-sokkal szebb. Sem videó, sem fotó nem tudja visszadani a tényleges hangulatot. Virágvölgyi Varázskert 😍😍
Annyira aranyos vagy és kedves ❤️❤️ Nagyon örülök, hogy megismerhettelek és nagyon remélem, hogy találkozunk még! Amúgy most Tényleg csodaszép lett a kert. Igaz már hiányzik a csapadék ebben a melegben. ❤️❤️
@@ritakertje Rita! Ezek nem a szokásos "tiszteletkörök", hanem a véleményem a kertedről. 😊 Szóval ezek alapján még ne gondold, hogy aranyos vagyok és kedves 😂, pusztán őszinte 🙂. Valóban csodakert, annyira kár, hogy ilyen messze vagyunk egymástól 😔 Állandóan ott lennék, hogy lopkodjak 😂 Na jó, nem hajtásokat 😂😂, "csak" ötleteket 😊😍
😀😀😍na! Megint megnevettetni akartál? 😀Hát, gyere 😍
Álom kert. Szemet nyugtató látvány, gratulálok hozzá .🍀🌹🌸🌼🥰
Köszönöm szépen 🙂
Gyönyörű ez a kompozíció! Különleges 😊 Gyönyörű ☺️
Köszönöm szépen, sajnos a dalban szereplő kutyák nem akartak szerepelni a meleg miatt 😊
Gyönyörű kert. Nagyon szeretem nézni a videóidat. Meseszépek a virágok.😊
Nagyon szépen köszönöm 🙂
Szia Rita! Nekem lenne egy kérdésem. Mi van a rigófészekkel, kikeltek a kisrigók., elhagyták már a fészküket, szóval hol tartunk?
Igen! Kb egy hete már elhagyták a fészküket. Sajnos a kicsikéket nem látom sehol remélem nem a szomszéd cicák táplálékai lettek.
Kedves Rita! "babérmeggyek voltak először elülteve..." megkérdezhetem hogy mikor volt? Hány éves összességében az előkert?
A babérmeggyeket kb 10 éve ültettem. Az előkert kb 5 éve lett így kialakítva. Előtte csak próbálkoztam beültetésekkel.
Az orbáncfű mennyire bírja a tűző napot?
@@ritakertje Köszönöm! Meseszèp!Sajnàlom hogy ennyire messze van tőlünk a kertje!
Nagyon jól bírják. Nyugodtan ültethető napra is.
Köszönöm szépen. Itt találkozunk akkor. 🙂
Rita meseszép a kert üdv erika
Nagyon szépen köszönöm.
Szia Rita, Nem egyezik minden, a videóban mondott és a leírásban szereplő hozzávaló mennyisége. Pl.: a szódabikarbóna
Köszönöm, hogy írtál. Ami a leírásban szerepel az a pontos.
Szia Rita, Remek ötlet! A leírásban 300g levendula szerepel, te a videóban 30 grammot említesz. Melyik a jó mennyiség? Köszi szépen
Igen. Elrontottam. A 300 g a jó ami a leírásban van.
Kedves Rita! Köszönjük a tanácsokat, a bemutatást, nagyon hasznos volt és valóban szépek lettek a bokrok, amit ezek alapján metszettem meg. Most azt kérdezném, hogy a hátad mögött lévő zöld oszlopos ágú növény sárga virágokkal - micsoda? Valamiféle varjúháj?
Nagyon örülök. Azok a Velencei kutyatejek. Van videó is róluk az oldalamon.
@@ritakertje köszönöm.
Még énekelsz is drága Rita? Fantasztikus vagy!!! ❤😊
Az lenne csak katasztrófa ha én énekelnék😀